A 2023-as növénybiztosítási piac más, mint eddig bármikor volt. A tavalyi történelmi aszály komoly károkat okozott, komoly kifizetéseket teljesítettek a biztosítók, és most sokkal inkább tartanak a kockázatoktól, mint tavaly vagy korábban.

Ez azt jelenti számodra, hogy nem várhatsz sokáig a növénybiztosításod megkötésével

Elvileg idén is május vége a kötési határidő, de senki sem tudja garantálni, hogy akkor még tudsz növénybiztosítást kötni az igényeidnek megfelelően.

Hogy miért?

Azért, mert a biztosítók limiteket vezettek be – és a szabályaik folyamatosan változnak.

Van olyan biztosító, ahol „A” csomagot csak április 30.-ig köthetsz.

Van olyan biztosító, ahol az aszályt is tartalmazó „A” csomagot kukoricára a magas aszálykockázatú területeken (a Dunától keletre) csak azoknak adnak, akik tavaly is ügyfeleik voltak.

Több biztosító úgy nyilatkozott, hogy járásonként vagy területenként figyeli a kötések számát – és meghúzza a határt. Ha a kötések elérik a határt, akkor nem fogadnak be több ajánlatot az adott kárfajtára.

aszály

A jövő kiszámíthatatlan károkat okozhat – fotó: unsplash.com

Pedig még nagyobb szükséged van a növénybiztosításra, mint tavaly volt

Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb: te is tudod, hogy március közepén késő tavaszi, kora nyári idő volt – aztán erre a hétre fagyokat várunk, amelyek tönkretehetik az ültetvényeket.

Voltak már olyan ügyfeleink, akik arról beszéltek a múlt héten, hogy a tavalyi aszály ugyanígy kezdődött, mint az idén: ugyanúgy nem esett eddig, mint tavaly. Szerencsére most egy országos eső és az egy nap alatt leesett egy havi csapadék segített, de lehet, hogy csak elodázta az aszályt.

Nem tudhatod, mit hoz a jövő – kiszámíthatatlan károkat okozhat. Ezzel szemben a növénybiztosítás kiszámítható költség és még állami támogatást is kapsz a díjához.

növénybiztosítás

Forrás: Agrisk.hu

Miért nem elegendő számodra a Kárenyhítési Alapban lévő pénz emelése?

Talán hallottad a hírt: a Kárenyhítési Alapban lévő pénzt felemelték 50 MRD Ft-ra. Elsőre nagyon jól hangzik, de a szabályokon nem változtattak.

Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy a döntéshozók belátták, hogy a tavalyi keret nagyon alacsony volt.

Viszont az a szabály változatlan maradt, hogy ha nincs legalább jég kockázatra biztosításod, akkor a Kárenyhítésből igénybe vehető összeget lefelezik.

Tehát a rendszer továbbra is arra ösztönöz, hogy köss növénybiztosítást. Két oldalról is: egyik oldalon támogatja a díját („A” csomagra akár 70%-ot is kaphatsz, tavaly 57% volt; „B” és „C” csomagra is 40% járt). Másik oldalon pedig azzal ösztönöz a növénybiztosítás kötésére, hogy csak akkor kapod meg azt a pénzt, ami jár, ha van növénybiztosításod.

Miben más a növénybiztosítás, mint a Kárenyhítési Alap?

Azért érdemes még megkötnöd a növénybiztosítást, mert – a rendszer működéséből adódóan – a növénybiztosítás jég, tűz és viharkárok esetében jobban fizet. Az a nagy különbség, hogy a Kárenyhítés minden kárt üzemi szinten vizsgál (tehát a teljes gazdaságot nézi) és a referenciahozam értékekhez viszonyít, addig a növénybiztosítás az adott károsodott területet vizsgálja és azt a hozamot, amelyre a biztosítást kötötted. Ez súlyos milliókat jelenthet, ha károd van!

A másik nagy különbség a kettő között az, hogy a Kárenyhítésnél 30% a kárküszöb: tehát a 30% alatti károkat nem téríti. Míg a biztosítás igen – és a jég- és viharkárok jellemzően ebbe a kategóriába esnek.

Ezért az a minimum, hogy nézd meg, egyáltalán mennyibe kerülne gazdaságod biztosítási költsége, minden kötelezettség nélkül kalkulálj magadnak díjat most!

kalkulálok

Több biztosítóval is kapcsolatban állunk, néhány, a gazdaságodra jellemző alapadat megadása után már díjat is láthatsz, 5 perc alatt tudni fogod, milyen befektetést jelent számodra a védelem, amit a biztosítás nyújthat.

Utána szakértő kollégánk felhív és egy újabb 5 percben felméri, milyen további igényeid vannak és azokra hogyan lehet testre szabni a biztosításokat. Ez olyan, mintha elmennél egy szabóhoz, aki pont rád szabja az öltönyt, nem konfekciót vennél. Így biztos lehetsz benne, hogy olyan biztosítást kötsz, ami pont a megfelelő neked.

Tedd meg az első lépést, kalkulálj most magadnak – minden kötelezettség nélkül!

Ha kérdésed van, vagy segítségre van szükséged a növénybiztosítással vagy a kárenyhítési rendszerrel kapcsolatban, hívd ügyfélszolgálatunkat a +36 1 455 7633-mas számon!

Készíts egy kalkulációt, kattints a gombra.

kalkulálok