Megfigyeléseink alapján az elhúzódó őszi vetések miatt az állományok fejlettsége vegyes. Eddig 80 helyszínen végeztünk búzában megfigyeléseket és vizsgálataink szerint a borítottság elmarad az optimálistól. Március második felében azt várjuk el az őszi kalászos állományoktól, hogy a borítottság megközelíti a 100 %-ot és már megkezdődött a bokrosodás utolsó fázisa. Jelen állapot azonban elmarad ettől, még látszódnak a sorok a búzában és a bokrosodás közepén jár az állomány. 10 növény átlagában körülbelül 3 és fél oldalhajtás képződött, az ősz folyamán megindult gyökérváltás jelenleg folytatódik.
Kritikus időszak a kalászosok számára
A majdani hozamunk alapja, a kalászszám ebben a fázisban dől el. Nagyon fontos, hogy ilyenkor nyomon kövessük a búzák fejlettségét, a betegségek és károsítók megjelenését. Az országos kép alapján a növényegészségügyi helyzet kielégítő. Jellemzően egy szárazabb időszak után vizsgáltuk az állományokat és általános meglátás, hogy fejlettségük elmarad az ideálistól, ami a kórokozók terjedésének szerencsére nem kedvez. Megjelent a tyúkhúr – melynek tömeges elterjedése gátolja a növény bokrosodását – valamint egyéb T1-es, erősen vízpazarló gyomok, amelyek jelenléte visszaüthet a búza fejlődésére, hiszen a víz egy limitáló tényező.
A búzában a borítottság elmarad az optimálistól – fotó: Agro Masters Hungary Kft.
Gyökérfejlődés és hajtásnövekedés harmóniája
Az AgroKalendár kapcsán vizsgáljuk a gyökérfejlődés és hajtásnövekedés harmóniáját. Ideális esetben a gyökérfejlődés lépést tud tartani a hajtásnövekedéssel, ami a tavalyi évben elmaradt, az akkor jellemző hirtelen érkezett meleg miatt a búzák szárba indultak. Az idei évben ilyen jellegű problémával nem kellett számolni, így az a tapasztalatunk, hogy a gyökérfejlődés és a növény fejlődése harmonikusabb.
Magas hozam elérésének lehetőségei
Ebben a szakaszban célszerű a bokrosodást és a fejlettség elmaradását segíteni jól célzott lombon keresztüli kezelésekkel, illetve a fejtrágyázás időpontjának megfelelő megválasztásával.
Ebben az időszakban, amikor a búza elér a bokrosodási fázisának végéhez és eldől, hogy melyik oldalhajtás fog elindulni felfelé, a legfontosabb feladatunk, hogy a növény kapja meg a megfelelő tápanyagutánpótlást. Ezt a 2-3 hetes kritikus időszakot akár fejtrágyázással, akár lombtrágyázással segíthetjük, hogy ne éhezzen a növény.
Várható környezeti feltételek
Ebben az évben várhatóan a növényegészségügyi helyzet megfelelő szinten lesz. Limitáló tényező a tápanyagellátottság lehet, melyre kiemelten kell figyelnünk március végén, április első napjaiban. Fejletlen állományokban a gyökérfejlődést és a hajtásnövekedést lombon keresztül is tudjuk támogatni olyan készítményekkel, melyek célzottan ebben az időszakban segítik az életfolyamatok felgyorsítását. A kalászosok tápanyagellátásának levélen keresztüli gyors támogatására ajánlott készítményeink az Actiroot és a CereAll.
Egyéb problémák megjelenése esetén, talajvizsgálati eredményekkel azonosítani tudjuk a cink, réz, és a kén hiányát, melyeket szintén tudunk lombon keresztül orvosolni.
Meglátásunk szerint ebben az évben a kalászos meghatározó profittermelő növénye lesz a gazdaságoknak és kiemelten fontos időszakában vagyunk a sikeres terméseredmény előkészítésének.
Országos kép a repceállományok vizsgálatában
Agronómiai Kalendár vizsgálataink keretében az országos kép repcefelvételezéseink során az állományok 80%-os borítottságát mutatja. Eddig 30 helyszínen végeztünk vizsgálatokat a gyökérzet fejlettségére vonatkozóan, melyből az esetek 25%-ban tapasztaltunk gyökérfejlődési rendellenességet, amelyet főként a bór hiánya idézhet elő. Ez a tünet enyhe üregesedést okoz a gyökérnyak közelében, ami súlyosabb esetben szövetelhalásba is átmehet, negatívan hatva ezzel a későbbi növényfejlődésre.
Rovarok és betegségek megjelenése
Repceállományban ebben az időszakban fontos a rovarok megjelenésének, az ormányos bogarak rajzásának nyomon követése. Ezenkívül figyelnünk kell a különböző gombás betegségek megjelenésére, mint a fómás levélfoltosság. Ha megjelent ez a probléma és az időjárás lehetővé teszi, érdemes gombaölőszeres védekezést végezni, melynek reguláló hatása is van a növényre, vagyis az oldalhajtás képződést tudjuk vele indukálni. A rovarok betelepülését követően rovarölő szeres kezelést javaslunk, amit kiegészíthetünk bórpótlással amennyiben indokolt a felvételezések alapján. A bórpótlást a virágzást megelőzően is célszerű elkezdeni, kínálatunkban az Oilmax termék ajánlott megoldásként.
Mivel tapasztaltunk gyökérfejlődési zavarokat az állományokban, ebben az időszakban még lehetőség van azokat a készítményeket is használni, melyek közvetlenül befolyásolják a gyökérzet növekedését. Repcében is kifejezetten ajánljuk Actiroot gyökéraktiváló termékünket.
Repceállományban ebben az időszakban fontos a rovarok megjelenésének, az ormányos bogarak rajzásának nyomon követése – fotó: Agro Masters Hungary Kft.
Robbanásszerű fejlődés a repcében
A következő 3-4 hétben robbanásszerű fejlődésen fog keresztülmenni a repce. Ez azt jelenti, hogy a növény összes tartalékát, melyet az ősz folyamán felhalmozott, aktivizálnia kell és ezekben az aktív anyagcsere folyamatokban segíteni kell a növény fejlődését és a gyökértömeg további regenerálódását. A virágzást megelőzően még van lehetőségünk beavatkozni, hogy kedvező irányba tudjuk terelni azokat a paramétereket, melyek a legnagyobb hatással vannak a hozamra.
Sok sikert és eredményes gazdálkodást kívánunk mindenkinek!
Az AGRO Masters a szaktanácsadói munka részeként elindította szakmai nyomonkövetési rendszerét, az Agronómiai Kalendárt. Az Agronómiai Kalendár egyik kiemelt feladata, hogy termelőink tábláit, az állományokat a teljes szezon során szemlézzük, hétről-hétre feljegyezzük mit látunk a szántóföldeken és fotókkal együtt dokumentáljuk, feldolgozzuk digitális rendszerünkben.
Az eredményeket országosan értékeljük és a felmerülő problémákra, kérdésekre igyekszünk azonnal reagálni. Partnereink riportokat kapnak, de szakmai tapasztalatainkat facebookon, weboldalunkon is igyekszünk minél több emberhez eljuttatni cikkek, videók, rövid leírások formájában.