Cikkünk előző részében a műtrágyák halmazállapot és hatóanyag-tartalom alapján való megválasztásáról írtunk; azonban eredetükön és hatóanyag-tartalmukon kívül oldhatóságuk és felvehetőségük alapján is szokás a műtrágyákat csoportosítani.

Oldhatóság szerinti csoportosítás

Termesztési technológia és trágyakijuttatás vonatkozásában fontos a műtrágyák oldhatósága, azaz vízben történő oldásuk során hány százalékuk és milyen gyorsan oldódik fel, illetve mennyi az oldhatatlan, üledék formában visszamaradó részarány. Ilyen alapon négy csoportot szokás megkülönböztetni:

• Vízben alig oldódók csoportjába az őrölt nyers ásványok tartoznak, kémiai átalakítás nélkül, aprítva vagy őrölve kerülnek kiszórásra (például hiperfoszfátok, káli ásványok). Csak külterjes művelésben és ökotermesztésben használják őket.

• Vízben jelentős maradékkal oldódók közé soroljuk a legtöbb műtrágyát, amelyet szilárd formában szórunk ki és dolgozunk el a talajban. A szántóföldi növénytermesztésben használatos mono- és összetett műtrágyák tartoznak ide.

• Vízben jól, de kevés maradékkal oldódók csoportja, amelyek szűrés után tápoldatkészítésre, szórófejekkel történő kijuttatásra használhatók, de csepegtető testeken keresztül kijuttatva jelentős dugulást okozhatnak. Ide tartozik néhány népszerű komplex műtrágyamárka (pl. Volldünger, Buvifer stb.), amelyek esetében az oldhatatlan részt gipsz vagy valamilyen vas vegyület alkotja.

• Vízben tökéletesen oldódó vagy tápoldatozó műtrágyák csoportját azok a készítmények képezik, amelyek 100%-ig vagy legalább 99,98-ig feloldódnak, azaz 1 kg műtrágyából legfeljebb csak 0,2 gramm marad vissza üledék formában. Ezek képezik a vízkultúrás termesztés, a csepegtetőn keresztüli tápoldatozás műtrágyáit.


Felosztás felvehetőség szerint

A kertészeti termesztésben, így a zöldségtermesztésben sem minden esetben cél a műtrágyákkal bevitt tápanyagok gyors és azonnali hasznosulása. Az ún. lassított (retardált) hatású műtrágyákat, amelyek tápanyagtartalmukat, mindenekelőtt a nitrogént fokozatosan teszik a növények számára felvehetővé, egyre több területen alkalmazzák. Egyrészt csökkentik a tápanyagkimosódásból adódó talajtápanyag-veszteséget, ezáltal környezetkímélőbbek is, másrészt nem teszik szükségessé a folyamatos, nagyobb költséggel járó többszöri trágyakijuttatást.

Felhasználásuk a palántanevelésben, a konténeres és balkonládás termesztésben, továbbá a faiskolákban, újabban a nagy tenyészterület-igényű, hosszú vegetációs idejű zöldségnövényeknél történik. A retardálás (lassítás), ami alapján a csoportosításuk is történik. Vannak:

• tabletták,
• inhibitoros műtrágyák,
• lassú lebomlású kémiai formák és
• burkolt műtrágyák.

A tablettázás a lassítás legegyszerűbb formája, összepréseléssel csökken a vízzel (oldószerrel) érintkező felület.

Az inhibitoros változatnál az ammónium vagy karbamid hatóanyagú műtrágyához ún. nitrifikáció gátló vegyületet kevernek. Így a nitrogén tovább marad ammónium formában, kevésbé mosódik ki a talajból, és hosszabb ideig felvehető a növények számára.

A lassú lebomlású műtrágyák olyan oldhatatlan vegyületek formájában (pl. karbamid-aldehid kondenzátumok) tartalmazzák az egyes tápanyagokat, melyek csak fokozatosan, mikrobiológiai hatásra válnak vízoldható formává. A termék hatástartama a polimer molekulák különböző lánchosszúságú frakcióinak egymáshoz viszonyított arányától függ. Minél hosszabb a lánc, annál hosszabb a hatástartam.

A burkolt típusúaknál teljes mértékben vízoldható vegyületeket egy nem vagy lassan oldódó anyaggal burkolnak be. A hatástartam 1,5-2-től akár 16-18 hónapig terjedhet, a burkolat kémiai összetételétől függően. E típus esetében szabályozható és tervezhető a legprecízebben a tápanyagleadás folyamata.

A retardált műtrágyák fontos tulajdonsága, hogy milyen tápelemeket tartalmaznak és mennyi a hatástartamuk. A burkolt típusok esetében azt adják meg, hogy egy adott talajhőmérsékleten mennyi idő alatt táródik fel a nitrogéntartalmuk 80%-a. Ezek az információk a termékek csomagolásán feltüntetésre kerülnek. Az inhibitoros és a lassú lebomlású kémiai formáknál csak a nitrogén oldásának, illetve felvehetőségének lassításával lehet számolni, a burkolt típusnál ezt a többi tápelem esetében is biztosítani lehet.

Külön csoportba szokás sorolni a speciális lombtrágyákat, amelyeket szilárd, de gyakrabban oldat formában forgalmaznak. Az egy-egy hatóanyagot, többnyire mikroelemeket tartalmazó lombtrágyákat általában hiánytünetek kezelésére használják, míg a több elemet tartalmazók kondicionálásra, hiánybetegségek kialakulásának megelőzésére alkalmasabbak.

Az elemek kémiai formáját tekintve vannak: egyszerű sók és kelátokat tartalmazó lombtrágyák. A sók, többnyire szulfátok, előnye, hogy olcsóbbak, de lassabban érvényesülnek, könnyen lekötődnek. A kelátok összetett vegyületek, a mikroelemet mint a rák ollója (nevük is innen jön, „kelat") védik, ionos formában tartják. Megkönnyítik átjutásukat a levélszöveten, gyorsabbá teszik a felszívódást. A kelatizált trágyák további előnye, hogy lényegesen szélesebb pH-tartományban használhatók, mint az egyszerű sók.

Indexkép: Pixabay