Gépvásárlás

Ebcsont

2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #65 hozzászólásra Ekkora állatállományra nem erőltetném a saját gépet, sőt még ezt a technológiát se, mert nincs megfelelő méretű napi fogyasztásod. A CGF-re fokozottan érvényes a romlandóság. Én a helyedben gépvásárlás előtt bérmunkában csináltatnék egy hurkát, aztán egy szezon alatt ki lehet tapasztalni a technológiát. Évente 2-3 hurkát csináltatunk, és bizton merem állítani a jó öreg falközi silóhoz képest rohadt nagyok a veszteségek. Az utána maradó műanyag hulladékról nem is beszélve, ami a környezetvédők egyik kedvenc csemegéje.

007

2014. október 15., csütörtök 11:43

Tartalomjegyzék Dózsa György unokái és a termőföld Újabb rekord a német fővárosban Utolsó lap Földtörvényre várnak a világhírű enyingi Mikó tanyán Mikó Ferenccel, a nevét viselő enyingi Mikó tanyán a régmúlt felemlítése mellett főként a kukorica és a búza termesztéséről beszélgetünk annak fényében, hogy a Mikó & Mikó Kft. és az Enyingi Beszerzési és Értékesítési Szövetkezethez kötődő mintegy 60 családi gazdálkodó földjei madártávlatra fekszenek a Balatontól, elkerülve a savanyú, vizenyős területeket. Nemzetközi sajtótájékoztató házigazdájaként Az enyingi hegyhát egy magas parti részből nyúlik ki, amelynek legmagasabb pontja 160-170 méter körüli. E hegyháton akármilyen a talaj, a csapadékhiányos években a 130 méter feletti táblákon nagy termésre nem lehet számítani, ugyanakkor az alsó fekvésekben gondos munka mellett jól fizet a búza, kukorica és a napraforgó is. A Mikó tanya tulajdonosa, Mikó Ferenc szerint az enyingi határhoz közeli Sió-csatorna új távlatokat nyitna a térség fejlődésében, ha azon akárcsak néhány, ideális esetben öt-hat zsilipet emelnének. Házigazdánkat, akit Európa, Kárpát-medence és Magyarország legeredményesebb kukorica termelőjeként ismer az ország, úgy fogalmaz, az öntözés kiépítése Kánaánt teremtene a csatorna mindkét oldalán. Arra gondol, hogy az öntözés segítségével Enyingen is lehetne vetőmagot termelni. A növények gondozása sokaknak adna munkát, csökkentené az ország vetőmag kiszolgáltatottságát, és emellett tisztes jövedelmet könyvelhetnének el a gazdák. Elismeri, Enyingen a kukorica vetőmagtermelésnek nincs tradíciója, de ha az ember fegyelmezetten végzi a munkáját, már csak egy zsilipen múlik a siker, hogy akár ezer hektáron vetőmagot lehessen termelni. Sikerre vezetett a kukorica, búza és a napraforgó Nincs húsz éve, hogy gazdálkodni kezdett, majd 2002-ben türingiai származású, nyelvtanárnak tanult feleségével, Liane Edith-tel Enyingre költözött, távol szülőfalujától, s még távolabb az ősi Mikó nemzetség fellegvárától, az erdélyi, mai nevén Csíkszeredától. A család a török idők után elszegényedett, fő ága kihalt, a nemzetség megmaradt tagjai szétszóródtak az alföldi és a dunántúli részeken. Jókai Mór említi, hogy Mikóújvárat nem nevezték hajdanában erős várnak, mert még csak valamely hegytetőn sem büszkélkedett, aminek a három oldala megmászhatatlan, a negyedik pedig bevehetetlen; hanem ott fekszik a síkság közepén, négyszögletre kiépítve, inkább csak várkastély, vendégfogadásra, nem ellenség visszaverésre. Van ugyan egy kis gyarló bástyája, s azt vízárok veszi körül, de az a víz fenékig befagy, ott megy át rajta a tatár, ahol akar, s vasfejű gerendákkal rést tör a falon, akármilyen vitézül védi magát a bennszorult népség. A gazdag Mikó Ferenc építetté azt, aki nagy becsületben állt mind Bethlen Gábor, mind I. Rákóczi fejedelem előtt. A temetésénél még a fejedelem és a fejedelemasszony is kísérték a halottas szekerét, pedig unitárius volt. „Arra még nem jutott idő, hogy felkutassam, él-e még valaki a Mikók közül. Én nagyon fiatalon, 14 évesen kerültem el Köröstarcsáról. Gyerekfejjel felmértem, hogy a faluban nincs akkora perspektívám, hogy ne próbáljam meg a vándorlást – vázolja életútjának kezdetét. – Édesapámék öten voltak fiútestvérek, legfiatalabb unokabátyám szakács volt, akárcsak én. Ő is elkerült a faluból, és akkor hozott össze vele a sors, amikor már végzett szakács lettem, és vele tartom is a kapcsolatot” – mondja, és rátér arra, miért és miként került 1996-ban Enyingre, ahol idővel sikeres földműves gazdává vált. Amikor lehetett, 1980-ban kiváltotta, pontosabban kijárta magának a magán-munkavállalási engedélyt, övé lett a 19-es sorszámú papír. Külföldre jutva volt négy földrészen szállodai szakács, majd több mint hét év után visszatért a siófoki szállodába. Ismerősei kommendálták az első tízhektáros enyingi födet, innen már nem volt megállása. Meglátta vagy inkább megérezte az elhanyagolt földben a fejlődés lehetőségét? Kezdetnek burgonyát ültetett, fél évig egyedül dolgozott, ekkor Edith asszony csatlakozott mellé, hogy máig intézze a családi cég és a Mikó tanya papírmunkáit. Azon ma már csak somolyog, hogy Enyingen sokáig idegenként, még inkább gyütt-maradtként emlegették őt is meg a Mikó családot. Idejött egy ember, aki más módszerek szerint dolgozik, mint ők. Ez persze már a kukoricatermesztés időszaka, merthogy a burgonyás próbálkozása inkább volt kudarc, mint siker, nem is tartott soká. Szerinte legkevesebb tíz féle krumplit kellene egy gazdának ültetnie ahhoz, ráadásul mosva, fajták szerint bontva, változatos kiszerelésben, igény szerinti mennyiségben 12 hónapon át ahhoz, hogy szóba álljanak vele az áruházak. De mit termeljen egy gazda, ha kiszorul a krumpli a tárházából? Mire lesz szüksége a világnak? Állati eledelre? Németországban és a skandináv országokban, ha zord a tél, minden apró mag elkél, de ha langyos, a termelő nyakán maradhat akár két évig is. Zöldtakarmány vetőmagra? Ez is kiszolgáltatott vállalkozássá fajulhat, mert Németországban ugyan mindig keresik a zöldtakarmánynövény vetőmagját, mert arrafelé a kikelt növényekkel szippantják ki az őszi felesleges vizet a földekről, hogy művelni tudják. Nagy kockázat a zöldtrágyának való növények vetőmagja is, mert ha jó a termés, egy aratással akár két évig elegendő a mennyisége, s ha bőség idején nincs hol tárolni, rendre nyomott áron lehet értékesíteni. Nos, Mikó Ferenc ezt mind górcső alá vette, meggondolta a lehetőségeket mire eljutott a kukorica, búza, napraforgó, árpa felvállalásáig. Vetett repcét is 2002-ig, mégis felhagyott vele, mert megtapasztalta, a repce nem való Mezőföldre. Sőt, állítja, az ország legnagyobb részére sem. Nézzünk csak utána – mondja –, az utóbbi két évben a repcetermelők nagy pofonokat kaptak. A repce számára kritikus az ország időjárása, termesztése nagy pontosságot igényel, különösen kényes kihívás a növényvédelme. Gyors, mégis pontos munkával A növénytermesztés feltétele a víz, hatóanyag és a hőmérséklet. Egy kis igazítással, gondos munkával Enyingen akár egy 17 aranykoronás földön megterem annyi, mint másutt a 30-ason. Ha változik az alapfeltétel bármelyik eleme, a növény nem tudja felvenni az optimális növekedéséhez szükséges tápanyagot, máris nehezen heveri ki a stresszt, végül kevesebbet terem. A veszteség enyhíthető tőszámkísérletekkel, fajta reakcióval, de csak ha a tanulságokat a következő években alkalmazzuk. Enying az ország egyik legszárazabb része, erre rendre kevés a csapadék, 2011-ben 300 mm, tavaly 400 mm volt, pedig az elmúlt hét évben (2004-tól 2010-ig) a legtöbb most esett 150 évre visszamenőleg. Csakhogy a genetika kiaknázásához szükség lett volna még több csapadékra, az évi 750-800 mm lenne optimális! Mikó Ferenc számára érthetetlen, hogy az elmúlt két évtizedben minden esztendőben egy százalékkal csökkent a búza terméseredménye az országban, még azt követően is, hogy az uniós csatlakozás óta 1100 milliárd forint áramlott a mezőgazdaságba. Új gépek, technológiák érkeztek, sok ember dolgozik a genetika fejlesztésén, mégsem előre, hanem visszafelé haladunk. 2011-12-ben nem értük el a hektáronkénti 4 tonnát sem. Emelkedik a klíma, nagyok a kilengések – nem megfelelően alkalmazkodik a magyar mezőgazdaság. Mi a fő gond? A talajművelés vagy az öntözés hiánya? A pontos munkavégzés vagy a hiányos szaktudás? Hová lett a rengeteg pénz? Sokasodnak a kérdések. Egy részéből jó gépek kerültek az országba, de nem jó mind a 130 ezer, mint állítják egyesek, mert jó gép, jó traktor, jó kombájn, jó talajművelő, jó permetező stb. mindenből legfeljebb 4-5 akad a kínálatban. Azt Mikó Ferenc elfogadja, a szabad kereskedelem világában nem lehetett korlátozni a gazdálkodók gépvásárlását, de valamilyen formában csak rá lehetett volna irányítani a figyelmüket a valóban jó gépekre. Tizenöt éve rajtunk nevetett a világ, csak mi magyarok rendeltünk farmer ágyekét, a szegény gépgyártók lázasan keresték miattunk az asztalfiókok mélyén a rajzokat. De ennél is nagyobb baj, hogy a drága gépeket nem optimálisan használjuk. Mire gondoljunk, kérdezzük, na, most jól megkapja a magáét az, aki nagyteljesítményű traktorjával évente legfeljebb egy hónapot, esetenként egy hetet dolgozik. Nem, nem, mondja Mikó Ferenc, sőt, mindent csak egy hét alatt lehet ideálisan megcsinálni. Nem egy hónap, egy hét alatt! Lehet, hogy a gép abban a ciklusban csak egy hetet dolgozik például a kalászosok, a kapások alá, de ezen idő alatt leszünk képesek befejezni legkedvezőbben a talajművelést a növény számára. Valamikor azt mondták, a betakarítással kell igyekezni. Ez ma is igaz, egy jól időzített és gyorsan befejezett aratással elejét vehetjük az egészséges táplálkozást veszélyeztető gombabetegségek jelentős részének. De az optimális munkavégzés fontos a termesztés minden fázisában a talajműveléstől kezdve a növényvédelmen, a tápanyagellátáson át az aratásig tartó folyamatban. Egy elhúzódó munka esetenként tonnákban mérhető termésveszteséget, minőségromlást okozhat, amely végül megrövidíti a gazdát, mert a takarmánynak való búza és az étkezési minőségű búza ára között tonnánként manapság nem tízezer forint, sokkal inkább csak ezer forint a különbség. Enyingre hivatkoznak Mikó Ferenc az a típusú ember, aki ha valamiről meggyőződik, kiáll mellette. Elsősorban a saját eredményeiből, gondosan vezetett adataiból indul ki, de nem állítja, hogy az enyingi határban szerzett tapasztalatai akárcsak 100 kilométerre arrébb ugyanolyan eredményre vezetnek. Nem, minden esetben az ottani talajviszonyokra kell megkeresni a helyes módokat. Amikor kukorica rekorder lett 2010-ben a 18,362 tonnás eredményével, majd később is úgy fogalmazott, ha 2011 augusztusában érkezett volna egy kis csapadék, lehetett volna akár 20 tonna a termés, a víz hiánya miatt ez benn maradt a növényben, sőt – mondta rá jellemzően szelíd határozottsággal – a rekord ellenére valójában elmaradt 6-7 tonnával a genetikai lehetőségtől. A gazdálkodást autodidakta módon sajátította el, ám meglátásai eddig nem hagyták cserben akár tudós, tanult előadókkal szemben sem. Egy rendezvényen ismert egyetemi professzor tartott előadást a zöldtrágyázás jelentőségéről, ő meg csak rázta a fejét a hallottakon. Összevitatkoztak, és ő állta a sarat. Képzeljék el, amint sokak előtt egy professzor szópárbajt vív a szakácsból lett kukoricatermelővel! Mi tagadás, nagy vita alakult ki közöttük. A kettőjük afférja azzal zárult, hogy a professzor ellátogatott Enyingre, s ott döntötték el a határban, kinek nagyobb az igaza. Azóta is kitűnő kapcsolatot ápolnak egymással, igaz, az enyingi példák hivatkozásként szerepelnek a professzor legújabb könyveiben. Hogy mi volt kétkedésének oka? A zöldtrágyázás. A professzor nyilván német példákra támaszkodva arról beszélt, hogy aratás után végezzünk el egy minimális tarlóhántást, azonnal vessük be zöldtrágyának való növény magjával, így védjük a talajt. Nem, mondta a mi enyingi gazdálkodónk, szecskázzuk a maradványokat minél apróbbra, azt terítsük el, s legfeljebb 30-40 százalékát dolgozzuk be a talajba, ettől a talajélet megindul. A többi megvédi a talajt egy csapóesőtől, vagy a legtöbbször előforduló erős napsütéstől. Egyértelmű, ha kimegy az ember fedetlen fővel a napra, napszúrást kaphat, de kisebb baja lesz, ha felveszi a szalmakalapot. Esőkabátban az esőt is jobban tűrjük. Franciaországban, Németországban atlanti a klíma, ahol 1.000 mm a csapadék. Ott azzal kell küszködni, hogy vizes a föld, emiatt vetnek zöldtrágyát, ezzel szemben nekünk az okoz gondot, mit tegyünk, hogy ne száradjon ki! Túllépve a zöldtrágyázás számunkra nem kívánt szárító mellékhatásán – azokkal is vitába száll Mikó Ferenc, akik szerint az a legény, aki szánt. Nem az a legény, hanem aki megőrzi a talaj nedvességét. Idéz egy száz éves könyvből, ebben Gyárfás József azt írta: az állandó forgatással mi mindig vizet fogunk elveszíteni. Amerikában már a múlt század elején próbálkoztak a szántás helyett a kultivátorszerű talajlazítással és az azonnali zárással. Akármilyen hihetetlen, 1910-ben létezett vasból az összes, ma is használatos henger elődje. Eltelt száz év, sima henger, gyűrűs henger, Cambridge- majd Crosskill henger, amely elé időközben szerkesztettek egy simítót, ám ha betekintünk a kicsitől kezdve a nagy gazdaságok hétköznapjaiba, nem lehetünk biztosak benne, hogy 70%-nál több helyszínen használják a nedvességet megőrző egyszerű berendezéseket. „Száz év alatt jócskán emelkedett a hőmérséklet, sokat beszélünk a klímaváltozás okozta kihívásokról, felnőtt több generáció – és sok helyen mégsem használják a nedvességet megőrző gépeket.” Mikó Ferenc szerint a talajt el kell látni tápanyaggal, óvni kell a nedvességet, ha ez adott, ezt követően már önmagát szabályozza a talaj. Hogy a mezőgazdaság kizsigerelné a földet? – ezzel a zöld véleménnyel nem ért egyet. Mint mondja, egy legyengült, beteg ember nem tud jól teljesíteni. A talaj is akkor lesz erős, ha karban tartják. A talaj majd eldönti, hogy mennyit teljesít. Ha pedig egy növénynek nem adunk elegendő tápanyagot, vagy nem jut a szükséges vízhez, akkor kevesebb terméssel válaszol. „A napnál is világosabban látszott 2012-ben, hogy elfogyott a vizünk. Kézzel megástam a talajt, kiszámítottam, hogy a csapadékhiány miatt a nedves vízréteget 4-4,5 méter körül kell keresni. Abba a mélységbe már kanalas géppel ástunk le. A gyakorlat igazolta a számítást, szinte centiméter pontossággal. Ez azt jelenti, Enyingen a 130 méter feletti földeket idén tavasszal – a téli várható csapadékmennyiség ellenére – nem szabad bevetni kapás növénnyel. Oda árpa kerül majd, sűrűsoros. A tavaszi árpa egy kevésbé csapadékos telet követően is legalább annyit terem, hogy ne legyen a végeredmény mínusz. Takarmányra mindig szükség van, nem maradt itt árpa soha.” Mit tegyünk tehát? Amikor az idő engedi, járja meg a gazda a földeket, vigyen magával ásót, talajpálcát. Ássa meg a parcelláit, győződjön meg róla, vethet-e oda kukoricát vagy az ugyancsak csapadékigényes napraforgót. Ha nem talál megnyugtató mennyiségben nedvességet, a biztonság kedvéért inkább kalászos növényt vessen a kritikus területeken. Azt el kell felejteni, hogy máskor így szoktuk, meg úgy szoktuk. Mert úgy szoktuk valóban, hogy a tél derekán megrendeljük a napraforgó, kukorica vetőmagját, s megy minden a maga útján. Jön a kitavaszodás, a kökény kezd virágozni, vethetjük a kukoricát. Most súlyos a csapadékhiány a földek 50%-án. Az országot övező karéjba átlagos mennyiségben jutott az esőből, hóból, de a belső részeken, mintegy 900 ezer hektáron senki ne gondolja, hogy minden rendben. Ezért ne hagyatkozzunk a megszokásra, miként ne reménykedjünk abban sem, hogy visszajön az olcsóbb vetőmag, az olcsóbb input anyag virágkora, mert nem jön. Adódhat olyan parcella, ahol a talajvizsgálat határérték közeli eredményre vezet, ezzel egy csapadékos tél még reményt adhat a kukorica vetéséhez. Itt megér egy próbálkozást a kukorica, de kérdés, milyen érésidejűt válasszunk? Több hektárnyi tőszámkísérlet A Mikó tanyán tíz éve mindig fenntartanak több hektárnyi területet a tőszámkísérletek számára. Így vizsgáltak olyan új fajtákat, amelyeket 50-80 ezer tőszámmal lehet vetni, és meggyőződtek róla, hogy a két szélsőértéken összesen egy tonna a terméskülönbség akár száraz, akár csapadékos az időjárás. Ellenben ugyanannak a cégnek 8 másik hibridje esetén már 2,5-3 tonna volt az eltérés. Enyingen most tavasszal mindenképpen az alacsonyabb tőszámú fajtákból vetnek, s ha mégis megjönne a csapadék, legfeljebb 1 tonna terméskülönbséggel számolnak az ideálishoz képest. Amennyiben szárazság lesz, az alacsonyabb tőszám miatt esélyt kapnak a növénynek.

dagadtmadar

2014. október 15., csütörtök 11:43

Válasz #1555 hozzászólásra Anno mi is nézegettük a zetorokat, de az 5611-es is milliónál kezdődik, 1,5 a jó állapotú. 4x4 7-800e-ért nem hiszem h megérné mert csak az első hajtás 4-500e akkor mi van a gépben? mi is mikor gépet néztünk nyár vége felé ősz elején 50-est akartunk volt is 2, de mikor apa autóba ült h mennek megnézni hívtak h elment a gép azok 700,750 volt friss műszakis 80% gumi és jó motor háztól nem kupectól. Végül mire nagyon nagy szükség lett a gép akkor került a szomszéd faluban 800-ért egy kis fülkés 80-as igaz a gumi cserére szorulna, mert van az oldalán egy kisebb hasadás, de motorikusan nagy rendben van és a fogyasztása sem sok ahhoz képest h mennyivel erősebb egy 50-estől. Annyit sajnálok, hogy az 50-es után az oroszok a többi gépbe nem a körmös difit tették, hanem olajosat, de úgysem használja azt az ember olyan sokat. A youtube-on a videókat elnézegetve nem bántam meg, hogy 80-ast vettünk és nem 50-est, még ha valamennyivel többet is eszik és a hidegben nehézkes indulás, de a vízmelegítő az nekünk is fel lesz szerelve scak jöjjön össze rá a pénz. Ja meg olvastam olajmelegítőről is amit az olajteknő leeresztő nyílásába kell betekerni. :) Sok sikert a gépvásárláshoz. Azt halottam, hogy itt szabolcsban (nem tudom merre laksz) a Kisvárdai kupecet kerülni kell, több ismerős is nézte a portékáját és el is jöttek.

baltibb

2014. október 15., csütörtök 11:42

Ez lenne az ideális, ha a az őszi vetés 90 %-a ki nem szárad. Próbálkozom azért, csak a talaj meglehetősen vegyes, sok a víz, gyomosodás stb. A gépvásárlásnál megvárom a nyári / talán / géptámogatást.

ano

2014. október 15., csütörtök 11:39

Válasz #13116 hozzászólásra írtam másikba, mennyi ezek között a különbség fogyasztásban? kicsit pénzkidobásnak érzek egy 6,6 literes motorral rohangálni, bálákat rakosgatni, meg silót merni napi 4 órában. ezt a T sorozatot inkább arra való, hogy kicsit megpiszkálja az ember, az lesz belőle 155 LE, és menjen talajt művelni, azt meg nem nagyon akarunk ezzel, sőt nem. egy 4 méteres rövid tárcsát, kultit, 4-es ekét ha muszáj, egy N-es gép is elbír, nagy pótkocsink nincs, nem jobban kifizetődő taktika venni egy kisebb gépet, és esetleg azzal többet dolgozni? úgy is az a baj mindenhol, hogy nem mennek eleget a gépek, és gyakorlatilag fölösleges beruházások. annyi félresikerült sztorit láttam, hogy félek a gépvásárlástól mint a tűztől... és árban mekkora különbség van egy N-es és egy T-s gép között? nem voltam még semerre, egyelőre csak nézegetek, egy N121-es és mondjuk egy T 130-as között mekkora a különbség?