A globális felmelegedés következményei

2024 júniusában átlagosan 1,5 Celsius-fokkal haladta meg a globális átlaghőmérséklet az iparosodás kezdete óta tartó hivatalos mérések eredményeit, így már 13. hónapja dőlnek meg világszerte a hőmérsékleti rekordok. 2024 júniusának középhőmérséklete Magyarországon átlagban 21,6 Celsius-fok volt, ami 1,8 fokkal haladja meg az 1991–2020-as klímaátlagot, és az 5. legmelegebb június lett 1901 óta. Az első hat hónapot nézve pedig soha ilyen meleg első félévet nem regisztráltak még Magyarországon, mint idén.

A globális felmelegedés a legkevésbé pesszimista klímaforgatókönyvek alapján is folytatódni fog, ráadásul Európában és Magyarországon várhatóan a globális átlag 2–2,5-szerese lesz a következő évtizedekben – mondta Kovács Erik, a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója, hozzátéve, hogy elsősorban az emberi tevékenység miatt nő a tartós hőhullámos napok száma Európában és azon belül Magyarországon is.

Míg a hetvenes-nyolcvanas években országos átlagban nem voltak intenzív hőhullámok, ma már a nyarak és a kora őszök rendszeres velejárói. Korábban az északi és a hegyvidéki tájainkon nagyon ritkák voltak a hőhullámok, az utóbbi 3 évben viszont meghaladta a 15 napot az ilyen időszakok tartama.

Mi várható?

Ha a jelenlegi módon folytatódik az üvegházhatású gázok kibocsátása, akkor a mainál 12-13-szor több tartós hőhullámos napra számíthatunk a század végéig, vagyis a nyár a jövőben 5-6 hónapra is nyúlhat. Az Alföldön minden évben számíthatunk 40 Celsius-fokos maximumokra az évszázad második felében, különösen szélsőségesen forró években pedig 45-46 fok feletti értékek sem kizártak az ország legmelegebb részein.

Ezzel párhuzamosan csökkenni fog a csapadékos napok száma, egyre több lesz a tartós, akár hetekig tartó száraz időszak, viszont jóval többször fog néhány órán belül extrém nagy mennyiségű csapadék lehullani, ami hatalmas többletkiadásokat okozhat.


Az 1980-as évek óta intenzív felmelegedés tapasztalható az egész bolygón, melynek intenzitása a 2010-es évektől tovább gyorsult, és tavaly először átléptük a 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez képest, továbbá az elmúlt 13 hónap mindegyike rekordmeleg hónap volt globálisan. A kiterjedt mérések kezdete az 1860-as évekhez köthető, azóta 2023-hoz és 2024 első feléhez fogható meleg sehol nem volt.

Európában és azon belül a Kárpát-medencében a felmelegedés mértéke közel kétszerese, egyes régiókban három-négyszerese a globális átlagnak. Ráadásul a csapadékot tekintve az áprilistól októberig tartó nyári félév alatt jelentősebb mennyiségi csökkenés, míg télen csapadéknövekedés a tendencia.

hőség

Az elmúlt 13 hónap mindegyike rekordmeleg hónap volt globálisan – fotó: Shutterstock

Mi ennek az oka?

Fokozódó üvegházhatás: Az elmúlt 800 ezer év legmagasabb szén-dioxid-szintjét mérjük a légkörben. De míg a szén-dioxid csak lassan, hosszú távon melegít, addig a metánnak 30-35-ször nagyobb a melegítő hatása. Az utóbbi évek extrém hőmérséklet-emelkedéséért egyértelműen a trópusi mocsári területekről, a kőolaj- és földgázkitermelő telepekről, valamint a rizsföldekről származó metán felelős.

Túlmelegedett óceánok: Az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger hőmérséklete egyes régiókban 5-6 Celsius-fokot emelkedett, aminek a hatására egyre hevesebb és egyre északibb pályára terelődő hurrikánok szállítanak enyhe óceáni levegőt Európa belső részeibe, ezért egyre enyhébbek a telek.

Gyengülő futóáramlatok: A sarkvidéken gyorsabb melegedés indult el, mint a mérsékelt éghajlati területeken, ezért a hőmérséklet-különbség egyre csökken. Ettől a légáramlás lelassul, ennek következményei a mérsékelt égövben az állandósult aszályok és az extrém csapadékok is.

Egyre erőteljesebb blokkoló anticiklonok: A futóáramlatok behullámzása miatt a ciklonok nyaranta tartósan elkerülik Európa középső és déli régióit, helyettük egyre masszívabb anticiklonok alakultak ki az elmúlt 15-20 évben. Ez okozza az egyre forróbb és szárazabb nyarakat.

Növekvő óceáni és mediterrán behatás: Dél-Európában a jelentős hőmérséklet-emelkedés és a csökkenő csapadékmennyiség együttes hatása olyan területeken jelentkezik, melyeken már most is vízhiánnyal küzdenek.

A klímaváltozás következtében a telek, a tavaszok és az őszök jóval enyhébbek, a nyarak pedig sokkal melegebbek lettek.

Valószínűleg az idei év is megdönti a legmelegebb év rekordját, globálisan és Európában is átlépjük a 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést.

Forrás: divany.hu