Eredetileg azért volt szükség a hekk importálására, mert a hatvanas, hetvenes években a túlzásba vitt, átgondolatlan magyar export miatt Magyarországon halhiány alakult ki.

A hatvanas években a Népszava még azt írta: „Az idén különösen gazdag zsákmánynak örülhetnek a halászok. Magyarországon egy-egy szezonban ennyi tógazdasági ponty még soha nem akadt hálóba. (...) Megkezdődött a pontyexport is. Különleges élőhal-szállító vasúti kocsikban utazik a magyar hal – Ausztriába, az NDK-ba, Nyugat-Németországba, s egyéb nyugat-európai országokba." Azonban az illetékeseknek azzal kellett szembesülni, hogy nem tudnak annyi halat exportálni, amire a nyugati országok le ne csapjanak.

Ezért kezdtek el behozni hekket is, ami ízletességének, kedvezőbb árának köszönhetően hamar népszerű lett itthon is. Nagy előnye a szálkamentessége is, valamint az, hogy könnyen elkészíthető.


Mivel a hekk tengeri hal, a telepítése Magyarországon szóba sem jöhet, ugyanis az édes vízben elpusztulna.

A súlya akár a tíz kilogrammot is meghaladhatja, de hozzánk a kisebb példányok kerülnek, hatalmas tömbökben, fagyasztva.

Az argentinok éjszaka halásszák, ekkor jön fel a felszínre kisebb halakkal táplálkozni, napközben kétszáz méter mélyre is lemerül az Atlanti-óceánba. Argentínán kívül Chile, Peru partjainál is halásszák, a Skandináv-félszigetnél és Izlandon is megtalálható, valamint egyes észak-afrikai partszakaszokon is.

Forrás: economx.hu

Indexkép: Shutterstock