Szombat

Jellemzően borult lesz az idő, majd a déli, kora délutáni óráktól északkeleten vékonyodhat, felszakadozhat a felhőtakaró és a nap is kisüthet. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országosan, de jelentősebb eső, zápor inkább csak a Dunántúl nyugati felén valószínű. A szél a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor erős lesz.

A maximum-hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

Vasárnap

Éjszaka felhős, borult lesz az ég, ugyanakkor keleten, északkeleten és a nyugati határvidéken köd is képződik. Napközben csökken, szakadozik a felhőzet. Északkeleten elszórtan még várható eső, zápor, máshol csak néhol fordulhat elő szitálás, kisebb eső. A szél az Észak-Dunántúlon sokfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet többnyire 5 és 13 között valószínű, a maximum-hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.


Hétfő

Az éjszaka pára, köd, rétegfelhőzet alakulhat ki a északkeleti, keleti tájakon. Nappal jellemzően gomolyfelhős lesz az ég és a nap is kisüt. Csak az északkeleti, keleti harmadban fordulhat elő néhol szitálás, kisebb eső, máshol nem valószínű csapadék. A szél sokfelé megélénkül.

A minimum-hőmérséklet 3 és 12 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Pap Máté