Ha ősz, akkor faültetés. De nem elég, hogy elültettük a gyümölcsfákat, és az ültetés során mindent megadtunk neki. Ha nem vagyunk elég figyelmesek, a csemeték nem biztos, hogy átvészelik a téli fagyokat. De egy kis törődéssel meg tudjuk adni nekik azt a kellő védelmet, amely segítségével egészségesen és megerősödve várják a tavaszt a gyümölcsfacsemetéink.

A hazánkban honos gyümölcsfák lombhullástól rügyfakadásig nyugalmi állapotban vannak. Ebben az időszakban szünetel ezeknél a gyümölcsfáknál a tápanyagfelvétel. Egy felnőtt gyümölcsfa ilyen állapotban a hazánkban szokásos, legalacsonyabb hőmérsékletet is károsodás nélkül képes elviselni.

facsemeték

A facsemetéket meg kell óvnunk a téli hideg és a fagyok ellen. Fotó: Shutterstock

Azonban nem csak a fiatal gyümölcsfákra kell odafigyelni télen. Azok a fák is könnyen szenvedhetnek el téli fagykárt, amelyeket valamilyen károsodás ért, vagy betegek. A túlzott nitrogéntrágyázás, a túlöntözés, a különböző gombás vagy egyéb betegségek mind veszélyt jelentenek a gyümölcsfákra, így ezeket a fákat nekünk kell megóvni a  téli, hideg időjárástól. A fák megóvása pedig létszükséglet. Nem csak a jövendőbeli termés miatt, hanem azért is, mert nagyon sokat köszönhetünk nekik. Többek között friss levegőt, és árnyékot.

Ezért óvd az ősszel ültetett csemetéket

1. Az ősszel ültetett facsemeték jóval érzékenyebbek a hőmérsékleti változásokra, mint az idősebb gyümölcsfák vagy díszfák. Így ügyelni kell rájuk, hiszen akár egy ónos eső, akár egy erősebb vihar, vagy a rágcsálók is kárt tehetnek bennük. A kár mértéke ráadásul egy fiatal gyümölcsfa esetében lehet olyan nagy, hogy a gyümölcsfacsemete nem fogja túlélni.

2. A kerítés az egyik legjobb védelem a kertünknek a különféle vadállatok ellen, de ha igazán odafigyelünk a fáinkra, akkor külön védjük meg a törzsüket is. Még a rágcsálókkal szemben is meg tudjuk védeni a gyümölcsfát, ha a törzsét dróthálóval vagy műanyag törzsvédővel, náddal, napraforgó-szárral, vagy tüskés ágakkal kötjük körbe. Nem megfelelő azonban az olyan műanyag fólia, amely meggátolja a csemete törzsét abban, hogy szabadon érje a levegő, és az újságpapír sem jó megoldás, hiszen az könnyen leázik, másrészt semmilyen átrághatatlan akadályt nem állít a fánkat károsítani szándékozó állatok elé.


3. Védjük a fákat a fagyokkal szemben. A frissen kiültetett és a fiatal csemetéket meg kell védeni a fagytól. A gyümölcsfák legérzékenyebb része a gyökérnyak, ezért nagyon hasznos a törzs felkupacolása.

4. A meszezés is remek megoldás lehet. A meszezés azoknál a gyümölcsfáknál nagyon fontos, amelyek már kora tavasszal kihajtanak, mint amilyen például a kajszi. Ha ezeknek a fáknak a törzsét bekenjük mésztejjel, akkor a napsütés nem indítja be túl korán a tavaszi fejlődést, így a tavaszi fagyok nem károsítják az érzékeny virágokat.

A meszezésnek az a titka, hogy a fehér felület hatására a napfény visszaverődik, a vékony, fehér mészbevonat így megakadályozza, hogy a fa szövetei a napsütéses, téli órákban felmelegedjenek, éjszaka pedig lehűljenek. Ez a folyamat ugyanis roncsolja az edénynyalábokat, és fagyrepedések, fagyfoltok keletkezését idézheti elő. A fehér törzsű fák tavasszal később melegednek fel, és 4–8 nappal később indul meg a nedvkeringésük is, tehát kevésbé vannak kitéve a tavaszi fagyok károsító hatásának.

A meszet nem kell eltávolítani a fáról, mert tavasszal az eső le fogja róla mosni. Fontos, hogy úgy vigyük fel, hogy az eső minél kevésbé mossa le, így érdemes megvárni vele a szárazabb napokat. A fák meszezése azért is hasznos, mert a mészréteg alatt el fognak pusztulni a különféle rovarok és gombák, a talajba kerülő mész pedig segít az elsavanyodott talaj mész tartalmát növelni.

5. A sebkezelésről se feledkezzünk meg. A fagy vagy bármilyen sérülés okozta repedések hiába tűnnek kicsinek, foglalkoznunk kell velük. A laza sebhegesztő szövetek a következő évben is károsodnak, így a seb egyre nagyobb lesz. A faszövetekben pedig rengeteg élősködő lel otthonra, így például a szúbogarak és taplógombák is képesek ott megtelepedni, és tönkretenni a gyümölcsfa törzsét.

6. A késő őszi permetezés is kiváló eszköz arra, hogy megvédjük a gyümölcsfáinkat a a gombakártevők ellen, mint amilyen a monília, a lisztharmat vagy a levélfoltosság. A lehullott lombot minden esetben gyűjtsük össze, hiszen az tovább tudja vinni a fertőzést.

7. Mivel ebben az időszakban is lehet még nagy meleg és erős napsütés, nem szabad megfeledkeznünk a megfelelő árnyékolásról sem. Az árnyékolót a kiültetett növény napsütötte oldalára kell felállítani. Az árnyékoló készülhet nádfonatból, lécből, fátyolfóliából, de akár kukoricaszárat is használhatunk hozzá.

fa virág fagy jég

A gyümölcsfákat érdemes megvédeni a fagyokkal szemben. Fotó: Shutterstock

8. Ha túlságosan vékony még a csemete, érdemes kikarózni, hogy egy nagyobb szél, vagy vihar esetén is a helyén tudjon maradni.

Ezért hasznos az őszi faültetés

A faültetésekre a legjobb a kora őszi időszak, mivel az őszi-téli csapadék beiszapolja a gyökérzetet, így tavasszal hamar beindulhat a vegetáció, de egészen addig érdemes gyümölcsfa csemetéket ültetni, amíg nem jönnek el az első fagyok. A gyümölcsfák, és az örökzöld díszcserjék és díszfák ültetésére is az ősz a legjobb időpont. De néhány szabályt be kell tartani, ha azt szeretnénk, hogy egyszer majd rengeteg gyümölcsöt szüretelhessünk a gyümölcsfáinkról.

1. Az új fát soha ne egy régi fa helyére ültessük. Ott a talaj egyrészt fertőzött lehet, másrészt a régi fa már nagyon sok tápanyagot kiszedett onnan, így az új fának nem sok jutna.

2. Úgy válasszuk ki a helyet, hogy a fa igényeinek megfelelő napfényben legyen része, de akkor is elférjen, amikor már eléri teljes méretét. Ezen kívül ne lógjon át a szomszédba, ne lógjon rá a tetőre, és ha lehet, ne a bejáróra hulljanak ősszel a levelei.

3. Mindig megbízható helyről válasszunk csemetét. Minden csemetén kell, hogy legyen egy jeltábla, amelyen megtalálható a faiskola neve és címe, valamint a csemete fajtája. Azt is nézzük meg, hogy a fa sértetlen legyen, és egészségesnek tűnjön.

4. Ássunk legalább 120x120 cm alapterületű és 80 cm mélységű ültetőgödröt. Adjunk a talajhoz istállótrágyát, érett komposztot vagy komplex hatóanyagú műtrágyát. A facsemeték első, felszívó gyökerei ugyanis eleinte csak a jó minőségű, tápanyagokban gazdag talajban növekednek gyorsan. Érdemes a gödröt két héttel az ültetés előtt kiásni, majd a megforgatott földet visszatölteni, és ebbe ültetni a csemetét.

5. Ültetés után óvatosan tapossuk meg a földet, hogy az valamennyi gyökeret szorosan körül tudja venni, majd alaposan öntözzük be a gyümölcsfát vagy díszfát, és ne felejtsük el a tövét felkupacolni.

6. Az ültetés után kell sort kerítenünk az első metszésre, hiszen enélkül nem lesz szép a kis gyümölcsfa koronája. A metszést minden egyes fafajtánál másképp kell elvégezni, melynek mindenképp járjunk utána, mielőtt belefognánk. Ekkor tudjuk meghatározni milyen magas legyen a törzs, milyen szögben álljanak az oldalágak, milyen formájú legyen a korona, és milyen magas legyen a fa.

Mindenkinek termésben gazdag gyümölcsfát kívánunk!