Az elmúlt évek örökzöld trendjei árnyékában egyre inkább háttérbe szorulnak azok az őshonos fáink, amelyek nemcsak a környezetünk vagy az egészségünk gyógyítói lehetnek, hanem legalább annyira esztétikai igényeink kielégítői is.

Az őshonos fáknak helye van a legdíszesebb díszkertekben is

Őshonosnak nevezik azokat a növényeket, amelyek nem emberi beavatkozás hatására, betelepítés útján vetették meg gyökerüket hazánkban, hanem már legalább kétezer éve jelen vannak körülöttünk. A hazai előfordulásuk természetes, a földtörténet során alakult ki a hazai elterjedésük, emiatt kiválóan alkalmazkodtak a hazai környezeti viszonyokhoz – írja Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, kertészmérnök és szociológus az egy.hu-n.

Ezek olyan fajok, amelyek jól működő részei a tájnak és a helyi életközösségeknek, jelentős szerepet kapnak az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában, és amelyekre nagy szüksége van a hazai flórának és faunának is.

Az alábbiakban ezek közül ismerhetsz meg néhányat.


Virágos- vagy mannakőris (Fraxinus ornus)

Virágos- vagy mannakőris (Fraxinus ornus) – fotó: pixabay.com

Virágos- vagy mannakőris (Fraxinus ornus)

Az olajfafélék családjába tartozó lombhullató fafaj, ami általában 6–8 méter magasra nő meg, de akár 20 méteres is lehet. Mivel a törzse hajlamos a görbe növekedésre, így szilárd támasztékot igényel. A lombozata szabálytalan, laza szerkezetű. 15–20 centiméteres levelei általában hét levélkéből állnak.

Bugavirágzata illatos, sárgásfehér, április–júniusban nyílnak, a termése pár centiméteres, lecsüngő, lándzsa alakú szárnyas lependék, ami, ha októberben beérik, akkor sárgás-barnás színt vesz fel. A legszebb ősszel, amikor lombja a sárgától a liláig számtalan árnyalattal díszíti a kertet.

Az egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

Az egybibés galagonya (Crataegus monogyna) – fotó: pixabay.com

Az egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

A rózsafélék családjába tartozik, középmagas, tömött ágrendszerű 5-8 méteres fafaj. Koronája szabálytalan, szétterülő, hímnős virágai fehérek és dús bogernyőkben nyílnak, de nem nevezhetőek illatosnak –  sőt, sokak szerint kifejezetten kellemetlen szagúak. Termése vérpiros, gömbölyű.

Gyakori lomberdőkben, erdőszéleken, cserjésekben viszonylag gyakori, gyakran találkozhatunk nem fává, hanem cserjévé fejlődő változatával is.

A közepesen száraz, meleg agyag-, vályog- vagy homoktalajokat szereti, ideális körülmények között akár 500 évig is elélhet. Május-júniusban virágzik, a termése a madarak egyik kedvelt csemegéje.


A vénic-szil (Ulmus laevis)

A vénic-szil (Ulmus laevis) – fotó: pixabay.com

A vénic-szil (Ulmus laevis)

A szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó fafaj, szúnyogfának is nevezik. Sokan közepes termetű faként tartják számon, de képes akár 25 méter magasra is megnőni. Törzse erősen ágas, koronájára szabálytalan, levelei 6–13 cm hosszúak, vékonyak, a levélszélük élesen fűrészes. Lombfakadás előtt virágzik, jellemzően márciusban. Termései májusban érnek be, majd kis idő múlva le is hullanak.

Őszi lombja élénk sárga színével festi meg a tájat. Árnyéktűrő, melegigényes faj, ami a talajjal szemben igénytelen, tápanyagigénye közepes. Nagy az alkalmazkodó képessége.

A mézgás- vagy enyves éger (Alnus glutinosa)

A mézgás- vagy enyves éger (Alnus glutinosa) – fotó: pixabay.com

A mézgás- vagy enyves éger (Alnus glutinosa)

A nyírfafélék családjába és az éger nemzetségébe tartozó fafaj. Általában maximum 20 méteresre nő meg, a törzse egyenes lesz, az ágai pedig vízszintesen állnak. Hajtásai fiatalon ragadósak (mézgások), ahogy a rügyei is, amelyek feketéslila színükről könnyedén felismerhetőek. 5-10 cm hosszú levelei visszás tojásdadok, kétszer fogazottak. Termése  kocsányon lóg – éretten sötétbarna áltoboz.

Gyorsan nővő, viszonylag hosszú életű fa, ami hajlamos  a sarjadásra is. Víz- és fényigényes faj, kedveli a meleget, és jól tűri a szennyezett levegőt. Természetes vizek mellett gyorsan növekszik, meghálálva ezzel a megfelelő vízellátást.

A kislevelű hárs (Tilia cordata)

A kislevelű hárs (Tilia cordata) – fotó: pixabay.com

A kislevelű hárs (Tilia cordata)

A mályvafélék családjába tartozó hárs nemzetség faja, szép virágaival és különlegesen jó  illatával csalogatja a kertünkbe beporzókat. Jellemzően 20–25 m magasra nő, lekerekedően oszlopos koronát alakítva. Kb. 5 centis levelei szív alakúak, fűrészes szélűek, sárgásfehér, illatozó virágai 4–12 cm hosszú bogernyőben nyílnak. Gömb alakú termései simák, amelyek éretten a fallevéllel együtt, pörögve esnek le.

Viszonylag igénytelen faj: szárazság- és árnyéktűrő, lassan nővő fa.

Kedveli a jó vízellátottságú talajt, leveleinek mérete jelentősen függ a termőhely vízellátásától: minél optimálisabbak a számára a körülmények, annál nagyobb levelekkel hálálja meg.