Bivalyokkal suttogó: a férfi, aki kezessé varázsolta a monstrumokat

A bivalyról sokan még ma is vad, nehezen kezelhető állatként gondolkodnak, Sahin Gábor viszont egészen másként tekint rájuk. A soltszentimrei patkolókovács – akit a közösségi médiában sokan „Bivalyos gazdaként” ismernek – nem tejért vagy húsért tart bivalyokat, hanem munkára, együttműködésre és társaságra. Nála a bivaly nem egzotikum, hanem a mindennapok része.

– A lovak szeretete vitt bele a patkolókovács szakmába – mesélte Sahin Gábor. – Mindig is lovak között éltem, velük dolgoztam, és ez lett a hivatásom. Egy idő után viszont annyi munkám volt, hogy amikor hazaértem a tanyára, már nem igazán kívántam újra lovazni. Kellett valami más, valami, ami kizökkent, ami új kihívást ad.

Ez a „más” végül a bivaly lett.

– Valahogy mindig tetszettek a szarvasmarhafélék – magyarázta. – Logikus lett volna a magyartarka vagy akár a szürkemarha is. A szürke szerintem minden magyar emberben megmozgat valamit, van benne történelem, büszkeség, érzelem. De marhás ismerőseim sorra mondták, hogy a szürkével nem könnyű, nagyon szilaj, kemény természet.

A döntés akkor született meg benne, amikor rátalált a zalaköveskúti Tarkarét bivalytenyészetre.

– Pont akkoriban láttam, hogy milyen jól szocializálhatók ezek az állatok – idézte fel. – Teljesen más volt a viselkedésük, mint amit addig a bivalyról gondoltam. Akkor állt össze a kép, hogy ez az az irány, amit én keresek.

"Őszintén mondom, a legszelídebb, cumis borjú sem olyan jó fej, mint egy átlagos, jól tartott bivaly" – Forrás: Facebook/Sahin Gábor

Ma a bivalyok kizárólag igás állatok a tanyán.

– Nem termelek velük sem tejet, sem húst – hangsúlyozta. – Én a patkolókovács munkámból élek. A bivaly nálam ló helyett van. Dolgozunk együtt, de nincs mögötte haszonelvűség.

A bivalyokról élő negatív kép szerinte sok félreértésből fakad.

– Nagy, szilaj gulyában tartva valóban nehéz velük – mondta. – Ott a csordaszellem nem úgy működik, mint a marhánál, a gulyásnak is sokkal nehezebb dolga van. Nem is hallottam még olyat, hogy valaki szívesebben vigyázna bivalyra, mint szarvasmarhára ilyen körülmények között.

Kis gazdaságban azonban egészen más arcukat mutatják.

– Dolgoztam már marhával is, bivallyal is, mindkettőt befogtam, kocsiztam velük – sorolta.

Őszintén mondom, a legszelídebb, cumis borjú sem olyan jó fej, mint egy átlagos, jól tartott bivaly. Ez mindig meglep mindenkit.

A félreértések egyik oka, hogy az emberek többnyire nemzeti parkokban találkoznak velük.

– Ezeken a helyeken a kapcsolatot az emberrel leginkább a terelés jelenti, nincs lehetősége a jószágnak szorosan az ember mellett szocializálódni – magyarázta. – A marha jobban tűri a kényszert, a bivaly nem. Marad benne egyfajta szabadságszeretet, amit sokan vadságnak gondolnak.

Ez a „vadság” azonban Sahin Gábor szerint inkább emberközelségben oldódik fel.

– A jól szocializált bivaly kifejezetten keresi az ember társaságát – mondta. – Állandóan kedveskednek, nyalogatják az embert, lefekszenek melléd, és még az idegenekhez is barátságosak tudnak lenni. A két ökröm például rengeteg rendezvényen volt, mindent láttak, amit ilyen helyzetben lehet.

Jelenleg négy saját bivalya van, két másikat korábban tanított.

A tejhasznosítás gondolata is felmerült, de hamar elvetette.

– Az ember beleesik abba a hibába, hogy két-három évig nevel egy állatot, aztán már nincs szíve megválni tőle – fogalmazott. – Ráadásul nem könnyű nekik megfelelő gazdát találni – és egyszer csak azt veszi észre, hogy társ lett belőlük.

Az állatok életkora ezt is tükrözi: a két ökör hat- és hétéves, az üszők négyévesek.

– A bivaly hosszú életű állat – mondta. – Természetes körülmények között akár huszonöt évet is megélhet, ami szép kor.

A mindennapi munkában sokoldalúan használja őket.

– Szántottam is velük korábban, de ma inkább kímélő módon kertészkedünk – sorolta. – Bálát hordunk, fát szállítunk, kaszálunk, trágyát hordunk. Traktorunk nincs is, mindent ők csinálnak.

Takarmányigényük szerényebb, mint sokan gondolnák.

– Szálastakarmányból kevesebbet esznek, mint egy ló, abrakot pedig egyáltalán nem – mondta. – Próbáltam adni nekik, de rá sem néztek.

Az állatokkal főleg szállítást végeznek, traktor helyett használják őket – Fotó: Sahin Gábor

Nyilván, hátrányaik is vannak.

– A meleget nagyon rosszul viselik – magyarázta. – Feketék, nem tudnak izzadni, ezért nyáron vízre vagy árnyékra van szükségük. Télen viszont istállót igényelnek, mert a szőrük nem szigetel jól.

A jövőben szeretné megmutatni ezt az életformát másoknak is.

– Áprilistól családi napokat tervezünk a tanyán – mondta. – Kovácsbemutató, állatsimogatás, kocsikázás, bivalyfürdetés a csatornában. Ez a cél: megmutatni, hogy ezek az állatok nem félelmetesek, hanem együttműködő társak.

A látványos elemek mellett azonban mindig ott marad a bivaly természete.

– Nyáron lusták – nevetett. – A nagy melegben nem hajlandók sietni, úgyhogy a vágtázós bemutatókról leszoktunk.

És hogy milyen bivaly hátáról nyilazni?

– A mozgása kifejezetten kényelmes lenne – zárta a beszélgetést Sahin Gábor. – Csak épp folyamatosan noszogatni kell, mert bármikor megállna. De ülni rajtuk nagyon jó.

A soltszentimrei bivalyok története így nemcsak állattartásról, hanem a lassabb, emberközelibb vidéki életről is szól.

Indexkép: Sahin Gábor