Ezek némelyikével erdőben vagy mezőn találkozhatunk, de van, amelyik a kertünkben is ott lehet. Márpedig olyan toxikus vegyületeket tartalmaznak, amelyek súlyos mérgezést, sőt akár halált is okozhatnak.

Ricinus

A ricinus (Ricinus communis) a világ legtoxikusabb növényeinek egyike, ugyanis a csodafaként is ismert növény ricint tartalmazó magjai rendkívül mérgezőek. 4-6 darab már halálos adag, a gyermekeknél pedig már 1-3 szem elfogyasztása is életveszélyes lehet. Sajnos a magok a rajzolatuk és a méretük miatt könnyen összetéveszthetők az ehető babbal.

A mérgezés jellegzetes tünetei, mint a szájban érzett égő érzés, a hideg verejtékezés, a véres hányás, a vizes hasmenés és a bélgörcsök, két óra múlva, de időnként csak napokkal később jelentkeznek. A ricinus magja károsíthatja a májat és a vesét, ezért mérgezés esetén mindenképpen kórházi megfigyelés szükséges. A veszélyes állapot megelőzéséhez fontos eltávolítani a ricinus virágzatát, amely megakadályozza a termés és a magok képződését.


Leander

A hazánkban is igen népszerű leander a világ legveszélyesebb növényei közé tartozik. Számos toxikus vegyülete közül több is halálos az emberre. A növény a szívműködés károsításával már kis mennyiségben is végzetes lehet. Minden része mérgező, ezért gondozásakor vegyünk kesztyűt, mérgező ugyanis a levágott ágból, levélből szivárgó tejnedve is. Ha kapcsolatba kerülünk a leanderrel, semmiképpen ne nyúljunk a szánkhoz, orrunkhoz, és nagyon alaposan mossunk kezet!

leander

A leander minden része mérgező – fotó: Shutterstock

A leandermérgezés tünetei 2-5 óra múlva jelentkeznek émelygés, kínzó hányás, hasmenés, hideg verejtékezés, légszomj, görcs formájában, de szívritmuszavar és szívmegállás is bekövetkezhet. Mivel íze rendkívül keserű, a súlyos mérgezést okozó, nagy dózis bevétele ritka, azonban a növény érintése, morzsolgatása bőrkiütést okozhat.

Sisakvirág

Havasi vagy alpesi sisakvirágként is ismert, de farkasölőnek is nevezik a dísznövényként ültetett sisakvirágot (Aconitum napellus), amelynek szintén minden része mérgező. Toxikusságát a rendkívül erős akonitin nevű vegyület adja, ezért jobb, ha a kisgyermekes családok és a kutyatartók inkább nem engedik be a kertjükbe. Aki mégis sisakvirágot szeretne tartani a kertjében, vigyázzon, hogy sérült kézzel ne nyúljon hozzá, ültetésekor vegyen fel kesztyűt, az elszáradt virágszár visszavágása után pedig alaposan mossa meg a metszőollót.

Gyűszűvirág

A fürtszerűen fejlődő virágzatú növény levelében található digitoxin és digoxin erős szívglikozidok, amelyeket a modern orvostudomány is felhasznál szívelégtelenség és egyéb szívbetegségek kezelésére. Ugyanakkor a gyűszűvirág minden része mérgező, és lenyelése súlyos állapotot okozhat. A mérgezés tünetei: hányinger, hányás, hasmenés, látászavarok, de előfordulhat szívmegállás is.

Nadragulya

A nadragulya mérsékelt övezetünk egyik legmérgezőbb évelő vadnövénye. A maszlagos nadragulyaként (Atropa belladonna) is ismert növénynek minden része erősen toxikus. Méreganyaga, a hioszciamin többek között szívdobogásérzést, légzési elégtelenséget és légzésbénulást okozhat.

A nadragulya elfogyasztása után már negyed óra elteltével megjelenhetnek a tünetek: beszélgetési és nevetési ingerrel kísért szapora pulzus, majd bőrpír, egyre szárazabbá váló nyálkahártya és látászavarok. A kezdeti felfokozottság hallucinációkká alakulhat, majd bénulás, ezt követően pedig egy akár végzetessé váló, narkózisszerű alvás követi. Az ember számára a növény bogyóiból már néhány szem is halálos adag lehet, de már a leveleinek érintése is bőrirritációt okozhat.

Forrás: divany.hu

Indexkép: Shutterstock