Haszonállat és állattenyésztés hírek
Óriási lehetőség a magyar halgazdaságoknak! Felkarolja az akvakultúrát az EU
Hatalmas lehetőséget jelentenek a magyar akvakultúra ágazat számára az uniós halászati támogatások 2020 utáni elosztására vonatkozó szabályok, amelyeket a Mezőgazdasági és Halászati Tanács elfogadott – közölte Nagy István agrárminiszter Luxembourgban.
Munkaerőköltségekhez kap támogatást a baromfi- és sertéságazat
2 milliárd forintos keretösszeggel indul új támogatás, amelynek célja a szakképzett munkaerő megtartásának elősegítése az alapanyag-termelést kiegészítő tevékenységekben.
4000 hektár legelőt ad bérbe a Hortobágyi Nemzeti Park
Az egykori bombázólőtér tájrehabilitációját követően csaknem 4000 hektár legelőterület bérbe adása vált lehetővé a helyben lakó, állattartással foglalkozó gazdák számára – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter.
Megemeli a méhészek támogatását az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság 120 millió eurót (38,6 milliárd forint) biztosít az Európai Unió méhészeti ágazatának támogatására a következő három év folyamán. A finanszírozás 12 millió eurós növekedést jelent a 2017-2019 közötti időszakra nyújtott összeghez képest – közölte az uniós bizottság.
Készül az új állattenyésztési törvény
Már tárgyalja a parlament az állattenyésztési törvényt, amely egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lesz – mondta az agrárminiszter pénteken, a Debreceni Egyetem Agrár...
A magyar tejtermelés most stabil, de támogatások nélkül ez nem így lenne
A tej önköltsége jelentős mértékben emelkedett az utóbbi években, a tej átlagár kilogrammonként 95 forint volt, a tej önköltsége pedig 90-100 forint között szóródik.
Nedvesedik, penészedik a kazal, romlik a takarmány minősége? Ismerős?
A megfelelő kazaltakaróval megvédheted a bálákat, hogy a takarmány a tárolás alatt mindvégig kifogástalan minőségű maradjon.
Minden, amit tudni kell arról, hogy a szélsőségek között hogy óvhatjuk meg a növényeinket
A támadó kórokozók száma tömegessé vált, és a gyomnyomás is hatalmas; gyökérzöldségfélék tápanyagellátása; elérhető helyspecifikus tápanyag-utánpótlás; új veszély fenyegeti a paradicsomot. Az Agroinform.hu májusi szakcikkeinek összefoglalója.
Ezek a birtokon tartási kötelezettség legfontosabb előírásai
Állatalapú támogatások igénylésénél fontos feltétel az állatok birtokon tartása. A főbb feltételeket foglalta össze a NAK.
Gépeid, eszközeid, berendezéseid is új életre kelhetnek
Hosszú élettartamot biztosíthatsz gépeidnek, eszközeidnek, berendezési tárgyaidnak. Új vásárlása helyett óvd meg a régit!
A magyar kukoricatermelők nyernek a dunaföldvári biofinomító fejlődésével – VIDEÓ!
A Pannónia Bio Zrt-re továbbra is biztos pontként számíthatnak a gazdálkodók a kukoricafelvásárlás terén — azonban a vállalat nem elégszik meg a stabil piaci helyzetével, folyamatos fejlesztés kíséri...
"Mezőhegyes mintagazdaság, nem wellness központ" – a Ménesbirtok visszavont egy 800 milliós tendert
A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. menedzsmentje Lázár János kormánybiztos utasítására visszavonja a kedden megjelent, 800 millió forintos keretösszeggel meghirdetett tervezési...
A tehenek ellése időzíthető a nappali órákra
Kutatók megfigyelései szerint a tehenek ellése az esetek többségében éjszaka történik, ami az istálló személyzetének gondot, a születendő állatok számára pedig veszélyt jelent.
A legeltetés előtti parazitamentesítés kérdései kiskérődzőkben
Magyarországon igen csekély számú parazitavizsgálati eredmény áll rendelkezésre, átfogó, tematikus vizsgálat pedig talán az 1980-as évektől nem is készült.
Tudtad, hogy Magyarország nagyhatalomnak számít a nyúlhúsexportban?
A belföldi nyúlhúsfogyasztás viszont elenyésző, ezért fogyasztásösztönző kampányba kezdett több szervezet is.
A magyar tyúktartóknak nincs elég pénzük ahhoz, hogy felhagyjanak a ketreces tartással
Az áruházláncok beszüntetnék a ketreces állattartásból származó tojás árusítását, a gazdáknak viszont nincs pénzük az átállásra.
Családi tehenészetben robotizálni? – Mutatunk ennél meglepőbbet is! – VIDEÓ!
Amerikai farmerek gyakorlati tudásátadásával, hazai takarmányos szaktekintélyek előadásaival és sikeres magyar tejtermelő gazdaságok beszámolóival telt a Szarvasmarha Road Show szakmai nap.
Aszály idején a cirok jó megoldás, de etethetjük-e cirokszilázzsal a teheneket?
Lecserélhető-e a kukoricaszilázs cirokszilázsra egy 30 kg tejtermelésű csoportban?
Idén továbbfejlődött a tenyészállat-felhozatal Hódmezővásárhelyen
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, mint az OMÉK társrendezvényén több mint 500 szakmai kiállító, több mint 1000 tenyészállattal vett részt, 29 országból 53 000 látogatót fogadva.
Érdekelnek az almozás és az etetés gépei?
Gépválogatásunkban az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Gépkiállításán felvonultatott bálabontó-aprítók és takarmánykiosztó kocsik között válogattunk.
Próbáld ki az újdonságokat, a baromfi meghálálja! – VIDEÓ!
Baromfitenyésztő gazdálkodóknak szólt a Bábolna Road Show szakmai szimpóziumsorozat első állomása. Az intenzív termelés növekvő kihívásaira érdekes előadásokkal és a gyakorlatból merített példákkal...
Újabb kiállítás, amit velünk is bejárhatsz: ANIMAL TECH Brno – VIDEÓ!
Virtuális sétára hívjuk olvasóinkat! “Kis Hannover”-ként is emlegetik a gazdálkodók a brnói vásárvárost – nem hiába! Óriási területen, rengeteg tenyészállattal és kiállítóval várja a látogatókat...
Új malactakarmányt mutattak be, ami megfelel a legmodernebb elvárásoknak is
A tatai Sertés Road Show-n a vendégek megismerhették a legújabb sertéstakarmány-fejlesztéseket és megtekintették az újonnan épült modern, mocsai kocatelepet is, ahol 2020-ra 50 ezer hízósertést fognak...
A kihajtási ünnepség a kultúra továbbörökítésében is jelentős szerepet játszik
A kihajtási ünnep segít élővé tenni a tradíciókat, és rámutat Magyarország azon kincseire, amelyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni – mondta a szombati hajdúnánási kihajtási ünnepen az...
Nagy a választék a trágyaszórókból az Alföldi Állattenyésztési Napokon
Első összeállításunkban a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár gépkiállításán felvonultatott szervestrágyaszórók között válogattunk.
Körkérdés: Milyen modern eszközök tehetik hatékonyabbá a marhatartást?
A kézi munkaerő kiváltására, a szarvasmarhatartás hatékonyabbá és ezáltal jövedelmezőbbé tételére manapság már sokféle eszköz és technológia áll rendelkezésre.
Megnyílt a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Az állattenyésztők támaszkodhatnak a kormány és az Agrárminisztérium segítségére – jelentette ki az agrártárca parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
Együttműködési megállapodás a Hód- Mezőgazda Zrt. és Szent István Egyetem között
Stratégiai együttműködési megállapodást ír alá a Hód- Mezőgazda Zrt. és a Szent István Egyetem a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon 2019.05.09-én.
A neonikotinoidok akadályozzák a méheket a varroa atka elleni védekezésben
A világon elsőként igazolták kísérletekkel, hogy a neonikotinoidok – még kis adagban is – akadályozzák, illetve megszüntetik a méheknek az utóbbi években világszerte jelentkező méhpusztulásban fő...
A kínai sertéspestisből profitálhatnak az uniós tenyésztők, a fogyasztók annál kevésbé
Az afrikai sertéspestis kínai megjelenésének rövid távon haszonélvezői lehetnek az európai uniós, és így a magyar sertéstenyésztők is – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeriparért...
Valószínűleg a sertés- és a baromfihús ára is emelkedni fog
Az ok az afrikai sertéspestis Kínában történő megjelenése.
A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról folynak tárgyalások
A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról tárgyalt Bangkokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) delegációja – közölte a szaktárca. A cél, hogy járvány esetén csak a fertőzött...
Az állattartóknak is rengeteg géppel készül az AXIÁL Kft. az állattenyésztési napokra!
Egy hét múlva, 2019. május 9-10-11-én, csütörtök-péntek-szombat napokon kerül megrendezésre a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok. A hagyományokhoz híven az AXIÁL Kft. is megjelenik a...
Haszonállat-szépségverseny, akár 2 millió forintos nyereményért
Keresik az ország legszebb haszonállatait az Alföldi Állattenyésztési Napokon.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.Kiemelt partnerhírek
Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó
Megérkeztek az új Volvo L30H és L35H kompakt rakodógépek.