Magas biológiai értéke egyrészt alacsony kalóriatartalmának köszönhető, másrészt annak, hogy ideális összetételben tartalmazza azokat a szénhidrátokat, szerves savakat, különféle vitaminokat és ásványi anyagokat, melyek együttesen fejtik ki pozitív élettani hatásukat az emberi szervezet anyagcseréjére.
Az ezredforduló előtt még a világ jelentős málnatermesztő országai közé tartoztunk az évi 20–25 ezer tonnás termésmennyiséggel. Napjainkra a hektikus piaci változások, az élőmunka és a felhasznált anyagok árának növekedése – ezáltal a jövedelmezőség lényeges csökkenése –, valamint a klímaváltozás kedvezőtlen hatásai miatt a hagyományos, vesszőn termő málna termőterülete csökkent. A hazai termesztés színvonala közepesnek mondható. Ez elsősorban annak a következménye, hogy a már meglévő ültetvények többsége nem öntözött, (vagy nem öntözhető), ezért a termésbiztonságot az egyre rapszodikusabban alakuló csapadék határozza meg. Az új telepítések már szinte kivétel nélkül csepegtető öntözés kiépítésével történnek.
Az utóbbi években egyre terjed a málna sarjon termesztési technológia, amely a szedési szezon meghosszabbításán kívül számos növény-egészségügyi előnnyel is jár. A tenyészidőszak végén a teljes lombfelület megsemmisítése számos kórokozó és több kártevő áttelelő alakjait eltávolítja, ezáltal a kémiai védekezések száma csökkenthető.
A málnát valaha házikerti növényként termesztették, minimális növényvédelmi beavatkozással vagy anélkül. A nagyüzemi méretű telepítések és igényesebb fajták elterjedése következtében károsítóinak száma szaporodott, jelentőségük növekedett, a rendszeres védekezés elengedhetetlenné vált. A nagyüzemek megszűnésével málnaültetvényeik is kiöregedtek, majd felszámolásra kerültek.
Manapság legfeljebb pár hektár – egyre zsugorodó – tömbösített málnást lehet találni, jellemzően a hűtőházak környékén. A valaha méltán csodált Nagyrédei málnatermesztés már a múlté. A termőterület töredékére esett vissza, a hűtőház import gyümölcsöket csomagol. Nógrád megyében is egyre fogyatkoznak a málnatáblák, viszont örvendetes, hogy helyükön gyakran sarjon termő málnatelepítések keletkeznek.
A hűtőháztól vagy más nagyobb felvásárlótól távol eső ültetvények atomizáltak, nem alkotnak összefüggő ültetvény rendszert. Ennek – és még több más tényezőnek, pl. a fajtaváltásnak – is tulajdonítható, hogy a károsítók fertőzési nyomása, ezáltal a szükséges kémiai beavatkozások száma mára csökkent.
A málna kártevői elleni védekezésben nagyon fontos a nem kémiai módszerek használata, annál is inkább, mivel a kultúrában engedélyezett peszticidek választéka szegényes és korszerűtlen.
Az agrotechnikai védekezési eljárások közül a málna számára megfelelő termőhely kiválasztása a legfontosabb. A málna erdőszéli növény őseihez hasonlóan a mérsékelten savanyú, jó vízgazdálkodású, üde talajokat kedveli. A mérsékelten meleg, párás klímán érzi jól magát, fényigénye és vízigénye magas, harmonikus, egyenletes tápanyagellátást kíván. A kedvezőtlen termőhelyen nem termeszthető eredményesen, sínylődik, a károsítóktól jobban szenved.
A mechanikai – agrotechnikai módszerek közül a letermett vesszők kimetszése igen nagy jelentőségű, ami a sarjon termesztés esetében különösen hatékony.
A málna nagyszámú kártevője közül a gyökereket pusztító cserebogár pajorok és darázs-szitkár hernyók, a vesszőt károsító málnavessző-szúnyog, a málna-karcsúdíszbogár, a lombkárosító málnasodrómoly, közönséges takácsatka, valamint a terméskárosító kis málnabogár és a szamóca bimbólikasztó fajokra továbbra is különösen oda kell figyelnünk. A talajlakó kártevők közül a málnában a cserebogár pajorok a legfontosabbak.
A fajok közül a leggyakoribb a májusi cserebogár. Az imágók elsőrendű tápnövényei az erdei és gyümölcsfák egyes fajai. A lárvák lágy-és fásszárú növények gyökérzetét is károsítják. A málna a cserebogár kedvelt, elsőrendű tápnövénye.
A málnában rajzó években az imágók tarrágást okozhatnak.
A talajban élő pajorok a gyökerek megrágásával közvetlen kárt, ezen kívül minőségi veszteséget okoznak. A pajorok károsítását a málna lombozatának ezüstös elszíneződése és a levelek fonákkal kifelé fordulása is jelzi. Súlyos esetben a tövek kipusztulnak. A legerősebb lárvakártételre a rajzást követő 2. évben számíthatunk.
Okos ember homokra nem építi a házát, de rendszeresen pajorkárosított területre sem ültet málnást. A megelőzés legfontosabb momentuma ez.
A felső 10–15 cm-es talajrétegben tartózkodó pajorok ellen jó gyérítő hatásúak a sekély, esetleg ismételt talajforgatási munkák. Ezt megelőzően csalogatónövényként vethetünk gyorsan kikelő, sekélyen gyökerező salátát, ami a hatékonyságot növelheti.
A pajorokkal fertőzött terület bőséges öntözése mérsékli a kárt.
Kémiai védekezésként a rajzó bogarak elleni rovarölő szeres permetezéssel gyéríthetjük a tojásrakó népességet. A talajfertőtlenítés az L3 stádiumú lárvák ellen nem ad kielégítő eredményt, de a talajban élő egyéb szervezetekben nagy pusztítást végez. Fiatal lárvák ellen kémiai védekezésre a teflutrin hatóanyagú Force 1,5 G talajfertőtlenítő szer engedélyezett.
Az idei tavasszal Nógrád megyében nem tapasztaltunk erős imágó rajzást, a gyakori csapadék miatt a pajorkár többnyire nem volt jelentős.
Ugyancsak a gyökereket károsítja darázs-szitkár hernyója. A málna a szederhez hasonlóan a faj új tápnövénye. Nógrád megyében az ültetvények többségében megtaláltuk.
A lárvák kizárólag föld alatti növényrészekben, a gyöktörzs, és a vastagabb gyökerek belsejében élnek és károsítanak, de a lepkék kirepüléséig a járatok nagyon nehezen észrevehetők. A tünetek a károsított növény fakadástól kezdődő gyenge, a többitől elmaradó növekedésében, majd fokozatos elhalásában mutatkoznak meg.
A szederben súlyos tőpusztulást okozó faj kártétele málnában kevésbé látványos a gyökérsarjak kompenzáló képessége, valamint a vesszőpusztulást kiváltó egyéb kór(kár)okok tüneteinek hasonlósága miatt.
Pillanatnyilag a leghatásosabb megoldás a kártevő fokozatos gyérítésére a beteg tövek mielőbbi kivágása és megsemmisítése.
A darázs-szitkár rajzásának követésére már kapható feromon csapda. A ragacsos és varsás típusú csapdák egyaránt jól jelzik a rajzáskezdetet, a varsás típus viszont többszörös fogókapacitással rendelkezik. A mintegy 5 hónapig elnyúló lepkerajzás miatt a kémiai védelem lehetősége korlátozott, de IPM technológiában használható készítmény amúgy sem áll rendelkezésre. A lárvák elleni talajfertőtlenítés nem ad megfelelő eredményt.
Megoldást jelenthetne új technikák, pl. a légtértelítés bevezetése, amelyek forrás hiányában még nem kidolgozottak.
Az elmúlt 2 év kísérletei szerint a tömegcsapdázás, valamint a tojásrakás megakadályozása céljából a tövek talajjal való feltöltögetése csökkenti a fertőzöttséget. Mindkettő környezetkímélő módszer.
A málnasodrómoly minden ültetvényben évről-évre megtalálható, de jelentős kárt még a legmagasabb előfordulási gyakoriság esetében sem idéz elő, A kártétel inkább látványos, ezért a kezdő málnatermelő igyekszik megszabadulni tőle.
A fiatal hernyók berágnak a fakadó rügyekbe, kirágják azok belsejét. A károsított rügyek nem hajtanak ki. A fiatal hajtásokon és sarjakon a hajtásvégeket összesodorják, összegubancolják. A hernyók szövedék védelmében a csúcsleveleket megrágják. A károsított növényrészek torzulnak, a sarjak elágaznak.
A sarjakon okozott kártétel az első sarjak eltávolításával gyakorlatilag megszűntethető, amit a termesztés-technológiában elterjedten alkalmaznak, elsősorban az öntözött málnásokban. Az összesodrott hajtásvégek levágása és megsemmisítése kis területű málnásokban könnyedén megoldható, és elegendő lehet.
A kémiai védekezés a többi kártevő elleni inszekticides kezeléssel megoldódik.
A málnavessző-szúnyog a nagyüzemi méretű táblák telepítésével a málna rendszeres, és az egyik legjelentősebb kártevőjévé vált. Az általánosan elterjedt Malling málna fajtákban súlyos károkat okozott a vesszőbetegségek terjesztésével is. Napjainkra a károsítás mértéke lényegesen csökkent, elsősorban a fajtaváltásnak – a kemény héjú, toleráns fajták telepítésének, valamint a nagyüzemi málnatermelés visszaszorulásának köszönhetően. Jelentősége a sarjon termelés terjedésével is csökkent.
A lárvák károsításuk során a háncs szövetet elroncsolják. A szövetelhalás gyakran a bélrészig terjed. A vesszőkön a kéregbe mélyedő barnás, lilás elhalt foltok keletkeznek, súlyos fertőzés esetén a vessző elhal. A kártétel elsősorban a vesszők alsó harmadán jelentkezik. A 3 – újabb adatok szerint 4–5 (!) – nemzedékű faj báb alakban telel a talajban, az áttelelő nemzedék rajzása az időjárástól függően már május elején elkezdődik. A nőstény tojásait csoportosan a hajtások felrepedezett héja alá rakják, a lárvák is csoportosan károsítanak.
A felrepedezett hajtások elősegítik a kórokozók megtelepedését. A vesszőszúnyog-lárvák az edénnyaláb eltömődést, ezáltal vesszőpusztulást okozó leptoszfériás betegség vektorai. Megelőzésként málna telepítésekor felrepedezésre kevésbé hajlamos fajtát válasszunk.
A védekezés fontos eleme a letermett, vesszőszúnyog által károsított vesszők mielőbbi kimetszése és megsemmisítése. A műveletet még azelőtt el kell végezni, hogy a bábozódni készülő lárvák kiperegnének a talajra, azaz lehetőleg augusztus végéig.
A kémiai védekezést az első nemzedék imágói ellen kell időzíteni. A késői nemzedékek rajzó imágói ellen még augusztusban, a letermést követően is eredményesen beavatkozhatunk.
A rajzásmenet megfigyelésére már rendelkezésre áll a faj feromonját tartalmazó csapda, amely Magyarországon még nem kapható. Munka- és eszközigényesebb módszer a zöld sarjak megsebzése, majd a tojásrakás kezdetének figyelése.
A vesszőszúnyog ellen a lambda-cihalotrin hatóanyagú Karate Zeon 5 CS és a tiakloprid hatóanyag-tartalmú, Calypso 480 SC – az integrált technológiában is használható – készítménnyel védekezhetünk. A permetezéseket bőséges lémennyiséggel kell végrehajtani, hogy a permetlé a vesszőrepedésekbe is bejusson.
Az általában házikerti rovarkártevőként ismeretes málna-gubacsszúnyog az árutermő ültetvényekben is mindenütt megtalálható. A vesszők károsítottságának mértéke igen változó, a 10–15%-ot is elérheti. A sárga színű lárvák a vesszők epidermisze alatt szívogatnak, amelynek hatására 1–3 cm-es, gömbölyded, repedezett felszínű, szabálytalan alakú, aszimmetrikus gubacsok keletkeznek. A gubacsok a nedvkeringést akadályozzák, ezért súlyosabb fertőzés – több gubacs – esetén a fölötte lévő növényrész fonnyad, szárad, a termés apró, kényszerérett lesz.
A kártételi tünetek hasonlósága alapján gyakran összetévesztik a málna-karcsúdíszbogár kártételével. Fontos megkülönböztető jegy, hogy a szúnyog által károsított vesszőkön a gubacsok nem törékenyek.
A gubacsszúnyog elleni védekezés legegyszerűbb és leghatékonyabb módszere a lárvákat tartalmazó gubacsos vesszők nyár végi kimetszése és megsemmisítése.
Az elhúzódó rajzás miatt az imágók elleni rovarölő szeres kezelés nem megfelelően hatékony. A többi kártevő elleni permetezések a gubacsszúnyog egyedszámát is csökkentik. A lárvák számát a gubacsokban elsősorban fémfürkészek gyérítik.
A málna-karcsúdíszbogár a málnán kívül a szedren, szedermálnán és rózsán is károsít. Időszakos és elsősorban házikerti kártevőként ismert, de málnaültetvényekben általánossá és rendszeressé vált. A lárva a fő kártevő. A vessző kéreg és fás részének határán spirálisan haladó, majd a vessző belsejébe irányuló járatot rág. Kártételének hatására a vesszőkön hosszúkás, hordó alakú 20–30 mm hosszú, 10–15 mm széles sima felszínű megvastagodások, álgubacsok találhatók, esetleg néhány hosszanti behasadással. A duzzanatok általában a vessző alsó részén találhatók, de erős fertözés esetén a felső részeken is előfordulnak. Vesszőnként általában 1, de 2–3 gubacs is lehetséges. A lárvák járatkészítésükkel a tápanyag- és vízszállítást akadályozzák. és ezzel a károsítás feletti növényrész hervadását az életképesség csökkenését idézik elő. A fertőzött vesszők könnyebben kifagynak. A gubacsok helyén a vesszők szél, – valamint az ápolási munkák során – mozgatás hatására pattanva kitörnek, ami a vessző teljes pusztulását okozza. A gubacsok szabályos alakja, valamint törékenysége különbözteti meg leginkább a gubacsszúnyog által okozott tumoroktól.
A bogár érési táplálkozása során a lombleveleket karéjozza, ez a kártétele nem jelentős.
Mivel a szüret utáni időszakban az álgubacsok már jól láthatók, a legeredményesebben a fertőzött vesszők eltávolításával védekezhetünk a letermés utáni metszéssel egy időben.
Rendszeres, gondos metszésben részesített málnásokban a kártétele alacsony szinten tartható, elhanyagolt metszés esetén a fertőzés akkumulálódhat, a termővesszők tömeges kitörését okozza, amint ez már többször megesett.
Az egyéb kártevők ellen végzett permetezések a bogarak számát gyérítik.
A kártevő egyedszámát jelentősen mérsékelhetik a lárvaparazitoidok is. Közöttük szerepe van a Tetrastichus agrilorum, az Ichneumonidae és Eulophidae fajoknak.
A közönséges takácsatka polifág faj. Tápnövényei között lágy- és fásszárú növények egyaránt megtalálhatók.
A közönséges takácsatka málnában való kártétele az utóbbi években határozottan gyakoribbá vált. Az atkák szívogatása következtében a termővessző és a sarjhajtások levelein apró, sárgás-fehér szívásnyomok láthatók, amelyek tömeges fertőzéskor összefolynak, a levél színe elszürkül, majd megbarnul, végül a levél elszárad. A levelek fonákán pókhálószerű finom szövedéket, levedlett lárvabőröket, ürüléket és takácsatkákat találunk. Tömegszaporodáskor a virágzati részeket is ellepik az atkák.
Az atkák szívogatása súlyos levélhullást, sőt aszályos időjárásban a tövek kipusztulását eredményezheti, különösen öntözetlen körülmények között.
A tünetek elhatalmasodása hátterében gyakran hogy a kártevő késői felismerése, vagy az okozott kártétel „félrekezelése” áll. A felszaporodás kezdetére már májustól számítani lehet, a takácsatkák jó idő esetén folyamatosan terjeszkednek a növényeken mind feljebb haladva. A lombozat szürkülését a termelők gyakran tápanyaghiányként kezelik, a kijuttatott plusz nitrogén pedig a kártételt csak fokozza. Érdemes ezután egy nagyítót is magunkkal vinni a málnásba.
Az ültetvények gyommentesítése fontos, mivel a fertőzés gyakran ezekről a növényekről indul, majd a vesszők, sarjak levelein felfelé haladva terjed.
Öntözéses termesztés esetén a száraz meleget kedvelő kártevő felszaporodásának kisebb a valószínűsége.
A lemosó permetezés az áttelelő egyedeket gyéríti. Az atkák elleni állománykezelésre készítmény nincs engedélyezve. Eseti engedéllyel a Flumite 200 hatékony felhasználása lehetséges. A tünetek észlelését követően a permetezést minél előbb végezzük el, a szokásosnál magasabb lémennyiséggel. A kártevő folyamatos szaporodása miatt a kezelést tanácsos kb. 1 hét múlva megismételni az első időpontban inaktív fejlődési állapotú atkák ellen.
A szamóca-bimbólikasztó a szamócán kívül a málnát és a szedret is károsítja. Az imágó tojásrakása során elrágja a bimbó kocsányát, amelybe a tojását helyezi, így a bimbók elszáradnak és leesnek. Amennyiben a betelepedés a zöldbimbós állapot előtt megkezdődik, az imágók a levélnyeleket is leszúrhatják. A letörött csúcslevél árulkodó jele a betelepedés kezdetének. A málnában is rendszeres kártevőnek mondható, de egyedszáma és az okozott kár mértéke erősen ingadozó. Elsősorban a napos, száraz időjárási viszonyok között kell nagyobb mértékű károsítására számítani, ezért ebben az évben valószínűleg problémát sehol sem okozott.
Megelőzésképpen a málna és szamóca veszélyes szomszédsága kerülendő, mivel a bogarak a szamócából nagy számban áttelepülnek a később virágzó málnásba.
A kártevő ellen az elhúzódó betelepülés miatt – a málnánál – két alkalommal lehet és kell védekezni: a rajzás kezdetén (zöldbimbós állapotban) és a virágzás kezdetén. A telelőre vonuló állomány ellen a szüret után ugyancsak a szamócánál leírtak szerint lehet permetezni.
Megfigyelésére a vizuális vizsgálaton kívül sárga színű színcsapdákat használhatunk, amelyeket a sorok fölé kell kihelyezni.
A Karate Zeon 5 CS és a Calypso 480 SC engedélyezett az imágók elleni kémiai védekezésre. A Calypso 480 SC a méhekre nem veszélyes, ezért nappal is felhasználható. A Karate Zeon CS csak méhkímélő technológiával alkalmazható, azaz a méhek aktív repülésének idején kívül, a csillagászati naplemente idején.
A kis málnabogár tápnövénye elsősorban a málna, de a szeder és a vadon termő Rubus fajok úgyszintén.
Magyarországon évek óta csupán alkalmi kártevő, jelentős mértékű kártételt csak egyes években, egyes vidékeken okoz, elsősorban erdőhöz közeli málnásokban. Gyakran a szamóca-bimbólikasztóval társult fajként jelentkezik, azokban az években, amikor a bimbólikasztó is magasabb egyedszámban fordul elő. Az utóbbi 20 évben sok helyen csak észlelési szinten volt jelen az ültetvényekben. Az imágók zöldbimbós állapot idején jelennek meg, és berágnak a zárt vagy nyílófélben lévő bimbók belsejébe. Ennek következtében a termés féloldalassá válik. A gyümölcsben fejlődő lárva a termés elpusztításával, összefurkálásával okoz kárt, ezzel utat nyit a szürkepenész fertőzésnek.
A bogarak betelepedése jól követhető az állományba elhelyezett fehér színű, illatanyaggal kombinált ragacsos csapdákkal. Tömeges károsítása esetén a bimbólikasztó ellen engedélyezett készítmények valamelyikével védekezhetünk.
Összefoglalásként megállapítható, hogy az igényeinek megfelelő termőhelyre telepített, károsítókkal szemben toleráns fajtájú, jó kondíciójú málnában a rovarkártevők elleni védelem agrotechnikai eszközökkel nagyrészt megoldható, a rovarölő szeres beavatkozások száma lényegesen csökkenthető.
Szántóné Veszelka Mária
