Hirdetés
Kombájn 440 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kombájnok a traktorok után a legfontosabb önjáró géptípust jelentik a mezőgazdaság számára. A kombájnokat a növénytermesztés, azon belül is elsősorban a gabonatermesztés betakarítógépeiként tartjuk számon. Régebben arató-cséplő gépekként is hivatkoztak a kombájnokra, hiszen volt idő, amikor ez a két tevékenység még külön zajlott. A kombájnokban alkalmazott vágóasztal és cséplő technológia tulajdonképpen ezt a két műveletet egyesítette (kombinálta) egyetlen berendezésben. Ebből a kombinálásból származik a kombájn elnevezés.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
A nagy traktorgyártók általában a gabonakombájnok piacán is képviseltetik magukat, így nem véletlen az egybeesés, hogy a legismertebb kombájnmárkák egybeesnek a népszerűbb hazai traktormárkákkal: Claas, John Deere, New Holland, CASE-IH, Fortschritt, Deutz-Fahr, Massey Ferguson. A hirdetések között megjelenik néhány kevésbé ismert kombájn márka is, úgymint: Laverda, MDW, Rostselmash DON / SZK, Sampo Rosenlew.
A gabonakombájnok általában felszerelhetőek kukorica és napraforgó adapterekkkel vagy repcetoldattal. Emellett a kombájnok között az egyéb kategóriában sok esetben speciális parcellakombájnok, vagy a gabonákon túli növénykultúrákat kiszolgáló betakarítógépek, kombájnok is megtalálhatóak.
Olvasson tovább
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 21:44 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
A gép korának megfelelő állapotú. - 6 méteres gabona asztal - doblassító - kukorica átszerelő készlet - automata kormány előkészítés - a gép...
2024. szeptember 17. 21:34 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes IVECO motor, 6 ládás, NH20 (6,1m) gabonaasztal, szállítókocsi, AutoContour, szecskázó, 800-as Michelin gumizás, munkakész!...
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 21:09 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
Claas Tucano 440: -6 méteres gabona adapter -szép meg kímélt állapot -doblassító - A kombájn átvizsgált, munkára kész állapotban van. -A gép...
12 éve hirdető
2024. szeptember 17. 20:41 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 2,6 m gabonaasztallal, 4 szalmarázós eladó. Ár...
12 éve hirdető
2024. szeptember 17. 20:41 CLAAS Hajdú-Bihar, Hajdúsámson
Jó állapotban lévő Claas parcella kombájn üzemképes állapotban, 4 hengeres Perkins motorral, 4 szalmarázós, 2,6 m gabonaasztallal eladó. Ár...
17.000.000 Ft +ÁFA
4 éve hirdető
2024. szeptember 17. 20:20 New Holland Borsod-Abaúj Zemplén, Hernádbűd
Működőképes New Holland TX 62-es ún. tartalék kombájnunk eladó a hozzá tartozó 2 db. (gabonához és napraforgóhoz való-) betakarító...
8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 20:09 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 7.80 SL 4WD Teljesítmény: 340 LE Magtartály: 9.000 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 900/60R34 Gumi...
8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 19:59 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 5.80 Teljesítmény: 258 LE Magtartály: 8.300 liter Üzemóra: 6 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/65R32 Gumi hátul :...
8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 19:39 New Holland Zala, Nagykanizsa
NEW HOLLAND Típus: CX 6.80 Teljesítmény: 318 LE Magtartály: 9.300 liter Üzemóra: 4 h Gyártási év:2022 Gumi elől : 800/70R38 Gumi hátul :...
2.700.000 Ft
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 19:38 CLAAS Veszprém, Külsővat
Eladó 106-os dominátor egyben vagy bontva nagyon jó gumikkal tökéletes motorral , rengeteg jó alkatrésszel
27.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 19:19 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2004 Üzemóra:4277 óra Teljesítmény: 236 kW / 321 LE Gumi méretek (első):Alliance 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Michelin 500/70...
2024. szeptember 17. 19:04 CLAAS Nógrád, Szécsény
Akár lízingre 10% + Áfa önerővel! CAT C9 motor, V750 asztal + kocsi, 3D, pelyvaterítő, Quantimeter, repcekasza, lassú jármű rendszámmal!...
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 18:59 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
Claas Tucano 450: - 6.20-as gabona adapter - 4wd összkerékhajtás - víz hozam mérő - 3D önszintező rostaszekrény - szép meg kímélt állapot -...
14 éve hirdető
2024. szeptember 17. 18:39 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
Nagyon szép, újszerű állapotban 4 WD-összkerék meghajtás 6,7 méteres gabonaasztallal pelyvaszóróval A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ...
8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 18:24 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
Teljes CNH gépkínálat, gyári garanciával és országos szervizhálózattal! A gép ÚJ, nem volt forgalomba helyezve, pályázható! Egyéb...
432.000 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:59 CASE-IH Zala, Nagykanizsa
CASE IH AF 7250 4 WD GABONAKOMBÁJN GYÁRI GARANCIÁVAL! ORSZÁGOS PROFI SZERVIZHÁLÓZATTAL!
48.900 EUR
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:44 Massey Ferguson
Eladó Massey Ferguson 9280 Delta gabona kombájn - 2011 - esgyártási évj, 9,20m. Power - Flow vágoasztallal, megkimélt állapotban. 4551/2450...
10.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:34 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 1996 Üzemóra: 8000 óra Teljesítmény: 276 kW / 369 LE Gumi méretek (első): Dneproshina 800/65 R32 Gumi méretek (hátsó): Dneproshina...
75.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 17:29 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2017 Üzemóra: 2337 óra Teljesítmény:260 kW / 354 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Mitas 500/85 R24...
58.000.000 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2024. szeptember 17. 15:44 CLAAS Fejér, Sárbogárd (Sárszentmiklós)
Eladó a képeken látható 2013-as évjáratú tető alatt tárolt Lexion 750 kombájn, v750 gabona adapterrel, szállító kocsival, hozam és...
58.000.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. szeptember 17. 15:44 CLAAS Bács-Kiskun, Kecskemét
Évjárat: 2013 Üzemóra:3064 óra Teljesítmény: 261 kW / 355 LE Gumi méretek (első): Mitas 800/70 R32 Gumi méretek (hátsó): Continental 500/85...
2024. szeptember 17. 14:59 Kombájn Jász-Nagykun-Szolnok, Szászberek
John Deere 9640 WTS kombájn 2 db sárga villogóval, 1 garnitúra kukorica készlettel, 1 db vonófejjel, 1 db kardántengellyel, 2 db...
2024. szeptember 17. 14:59 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 10,70 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal...
2024. szeptember 17. 14:59 Sampo Rosenlew Veszprém, Pápa
• Kivitel: gabona- és kukoricakészlettel ellátott kombájn • Motor: Agco Power 74 LFTN Tier V, 6 hengeres motor, 300 LE (SISU motor) •...
2024. szeptember 17. 14:44 FENDT Komárom-Esztergom, Ács
Vágóasztal és felhordó: PowerFlow vágóasztal szélessége: 9,20 m PowerFlow vágóasztal vágási sebessége: 1220 vágás / perc Vágóasztal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép
- Kombájn (440)
- CASE-IH (14)
- CLAAS (194)
- Deutz-Fahr (3)
- Egyéb kombájn (10)
- FENDT (5)
- Fortschritt (25)
- John Deere (74)
- Massey Ferguson (11)
- New Holland (38)
- Rostselmash DON / SZK (4)
- Több