Hirdetés
Faáru 70 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A faárukat széles körben használják a mezőgazdasághoz kapcsolódóan is, hiszen – más területekhez hasonlóan – alapanyagként kiemelt szerepük van mind a különféle építési munkálatokban, mind a biomasszaként való tüzelési célú felhasználás is jelentős. A két fő felhasználási területet ez a két irány jelenti, de emellett olyan felhasználási módok is megjelennek, mint a talajtakarásra alkalmazott famulcs vagy a papíripar igényei.
A különféle jellegű mezőgazdasági területek bekerítésére előszeretettel alkalmazzák a faoszlopokat (például akácfa oszlop), ahogyan a fakaróknak pedig a különféle növényi támrendszerek kiépítésében jut szerep.
A kategória fontos szegmensét jelentik emellett az egyes épületfa és fűrészáru ajánlatok, illetve a különféle fajtájú és kiszerelésű tűzifát kínáló apróhirdetések szintén nagy számban megjelennek az apróhirdetések között. Itt a pelletált fabrikett különösen népszerűnek mondható, ahogyan a kalodás tűzifa is sűrűn előfordul.
A fafajták tekintetében is széles a kínálat: az akác, tölgy, fenyő, eperfa, nyár fajok általában mindig jelen vannak az ország teljes területét lefedően. A faáru rovatban még olyan speciális ajánlatok is előfordulnak, mint a kosárfonásra használt kosárfűz, vagy a karácsonyfának való fenyőfák, így a faáruban érdekelt személyek és vállalkozások számára mindenképpen fontos kereskedelmi csatornát jelent ez a Piactér kategória.

Olvasson tovább
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 9. 04:34 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - TömlővégA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 8. 23:34 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Menet - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 8. 16:39 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
9 éve hirdető
2025. március 8. 14:44 Tűzifa Pest, Páty
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A brikett könnyen szállítható, jól raktározható, és kényelmes vele a tűzgyújtás is. Vegyesen tölgy- és bükkkeverékből préselt, ragasztó- és kötőanyagmentes termék....
9 éve hirdető
2025. március 8. 14:39 Tűzifa Pest, Százhalombatta
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A fabrikett kíméli a környezetet, ugyanis CO2-semleges. Nem kormol, és kén-dioxid sem keletkezik égetésekor. Vegyesen tölgy és bükk keverékéből préselt, ragasztó- és...
3.308 Ft
10 éve hirdető
2025. március 8. 03:44 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Bepattanó, rugalmas gumi tartályfedél 365 mm átmérőjű tartálynyíláshoz.A további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
20.500 Ft
1 éve hirdető
2025. március 7. 16:20 Tűzifa Pest, Szigethalom
Lombos hasított konyhakész tűzifa Készlet erejéig érvényes. Keressen minket bizalommal! Hétvégi napokon is 08:00-18:00-ig. Kalodában vagy üzemi ömlesztett köbméterben rendelhető. Házhoz szállítás akár díjmentesen. 20500 forinttól.
18.999 Ft
1 éve hirdető
2025. március 7. 16:19 Tűzifa Győr-Moson-Sopron, Győr
Győr Moson Sopron megye és vonzáskörzetében ingyenes kiszállítás. Keressen minket bizalommal! Kis és nagy tételben is. Kapható: 1*1*1 üzemi ömlesztett köbméter vagy sorba rakott kalodában Választható fa fajták: akác, tölgy, bükk, vegyes kemény és...
2.500 Ft
8 éve hirdető
2025. március 7. 13:59 Egyéb faáru Bács-Kiskun, Kecskemét
Késes faaprítékot keresek, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya megyében , fizetés megegyezés szerint, helyszínen kp.-ban vagy utalással !
9 éve hirdető
2025. március 7. 13:24 Tűzifa Fejér, Martonvásár
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Ha briketre vált, időt és energiát spórolhat. Vegyesen tölgy- és bükkkeverékből préselt, ragasztó- és kötőanyag-mentes termék. Tárolása száraz, fedett helyen javasolt....
9 éve hirdető
2025. március 7. 11:54 Tűzifa Pest, Herceghalom
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Keményfa brikettel melegebb a ház! Követi az új trendeket? Újítson a tüzelőanyagán is! Könnyebb és tisztább a használata. Energiát és időt takaríthat meg! Vegyes...
1 éve hirdető
2025. március 7. 01:24 Rönkfa Baranya, Botykapeterd
BLIZANCI Kft. EUTR: AA5840557 A BLIZANCI Kft. eladásra kínál tölgy rönköt (minimum kamiontételben) belföldön és külföldön egyaránt! Cégünk hosszú évek óta foglalkozik erdőgazdálkodással, mezőgazdálkodással, lábon álló fa értékesítésével, illetve...
1 éve hirdető
2025. március 6. 22:29 Rönkfa Baranya, Botykapeterd
BLIZANCI Kft. EUTR: AA5840557 A BLIZANCI Kft. tölgy, kőris, akác és fekete dió rönköt vásárolna Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyékben, minimum kamiontételben! Cégünk hosszú évek óta foglalkozik erdőgazdálkodással, mezőgazdálkodással, lábon álló...
9 éve hirdető
2025. március 6. 16:14 Tűzifa Pest, Érd
Brikett Akció! Egész évben alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A hagyományos tűzifánál alacsonyabb hamutartalmú és magasabb égési hőfokú brikettjeinkkel jól fel tud készülni a téli szezonra. Vegyes tölgy- és...
9 éve hirdető
2025. március 6. 15:54 Tűzifa Pest, Biatorbágy
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Ne vágjunk ki még több fát! A fabrikett nagy nyomás alatt préselt faforgácsból, faaprítékból, fűrészporból és erdőgazdasági melléktermékből készül, ezáltal sűrűsége,...
9 éve hirdető
2025. március 6. 15:34 Tűzifa Pest, Pusztazámor
Brikett Akció! Egész évben alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Könnyen kezelhető, kényelmes és környezetbarát. Vegyes tölgy- és bükkkeverékből préselt, ragasztó- és kötőanyag-mentes termék. Tárolása száraz, fedett...
9 éve hirdető
2025. március 6. 15:19 Tűzifa Fejér, Tordas
Brikett Akció! Alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A fabrikett könnyen kezelhető és gazdaságos, megújuló energiaforrás. Minden fa- és széntüzelésre alkalmas berendezésben használható. Vegyesen tölgy- és bükkkeverékéből...
9 éve hirdető
2025. március 6. 15:04 Tűzifa Pest, Tárnok
Brikett Akció! Egész évben alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Vegyes tölgy- és bükkkeverékből préselt, ragasztó- és kötőanyagmentes termék. Tárolása száraz, fedett helyen javasolt....
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 6. 11:59 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - TömlővégA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
9 éve hirdető
2025. március 6. 10:19 Tűzifa Pest, Sóskút
Brikett Akció! Egész évben alacsony áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! Vásároljon RUF vagy NESTRO fabrikettet raklapos tételben, és Sóskút 25 km-es körzetében ingyen házhoz szállítjuk önnek! Vegyesen tölgy és bükk keverékéből...
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 6. 08:29 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Menet - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
2.230 Ft
10 éve hirdető
2025. március 6. 03:34 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Bepattanó, rugalmas gumi tartályfedél 265 mm átmérőjű tartálynyíláshoz.A további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 6. 03:09 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
383 Ft
10 éve hirdető
2025. március 5. 21:24 Egyéb faáru Budapest, Budapest
Geoline műanyag csap kézmosótartályhoz.Tulajdonságok:Anyag: MűanyagKar típusa: LaposCsatlakozás: Tömlővég - MenetA további tulajdonságokat és az elérhető méretválasztékot az alábbi táblázatban mutatjuk be.
9 éve hirdető
2025. március 5. 16:24 Tűzifa Pest, Budakeszi
Brikett Akció! Alacsonyabb áron rendelhet tőlünk fa brikettet raklapos kiszerelésben! A keményfa brikett kalóriatartalma 50%-kal nagyobb, mint a tűzifáé, a barnaszén energiatartalmának felel meg (4500 kalória körül). Elégetése után 1% hamu marad...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Termény
- Faáru (70)
- Egyéb faáru (29)
- Fabrikett (2)
- Rönkfa (2)
- Tűzifa (37)

Így lesz egyszerűen veteményesed! Indulj el zöldségekkel és sikerélményekkel az önellátás felé!
A veteményessel neked is könnyedén lehet saját zöldséged!