Bár a környezetvédelem célja a természet megóvása, nem minden akció hozza meg a kívánt eredményt, sőt néha pont az ellenkezőjét váltja ki: károkat okoz az ökoszisztémában.

Az invazív fajok bevezetése

Az egyik legismertebb példa arra, hogy a jószándékú környezetvédelmi beavatkozás károkat okozhat, az ausztráliai nádbéka (Rhinella marina) esete. Az 1930-as években Ausztráliába vezették be ezt békafajt azzal a céllal, hogy megfékezzék a cukornádültetvényeket fenyegető kártevőket. A nádbéka eredetileg Közép- és Dél-Amerikában honos, és az volt az elképzelés, hogy majd hatékonyan csökkenti a kártevők számát. Azonban a béka nem kezdte pusztítani a kártevőket, ehelyett gyorsan terjeszkedett, és súlyos problémákat okozott az ausztrál ökoszisztémában.

A nádbékák mérgezőek, és mivel nincsenek természetes ragadozóik Ausztráliában, populációjuk drámai mértékben megnőtt. Ez súlyosan érintette az őshonos állatvilágot, különösen a hüllőket és emlősöket, amelyek megpróbálták elfogyasztani a békákat, de gyakran elpusztultak a méregtől. Az akció tehát újabb ökológiai válságot idézett elő.


Fásítási programok

A fásítási programok gyakran jó megoldásnak tűnnek a talajerózió megállítására és a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, azonban nem mindig ez a helyes út. A Száhel-övezetben, Afrika száraz régióiban végzett fásítási kísérletek célja az volt, hogy megállítsák az elsivatagosodást és helyreállítsák a terület ökológiai egyensúlyát, azonban sok esetben olyan fa- és cserjefajokat telepítettek, amelyek nem voltak őshonosak a térségben, és nem tudtak alkalmazkodni a helyi körülményekhez. Ezek a telepített fák gyakran túl sok vizet igényeltek, ami tovább súlyosbította a vízhiányt, és negatív hatással volt a helyi növény- és állatvilágra, azaz a fásítás ahelyett, hogy megállította volna az elsivatagosodást, sok helyen felgyorsította azt.

A ragadozók túlzott védelme

A Yellowstone Nemzeti Parkban a farkasok teljes védelme pozitív intézkedésnek tűnt, amely helyreállíthatja a park természetes ökológiai egyensúlyát. Az 1920-as években a farkasokat teljesen kiirtották a parkból, ami ahhoz vezetett, hogy az őzek és más növényevő állatok populációja elszabadult, aminek következtében a növényzet – különösen a folyó menti fás növényzet – komolyan károsodott. Az 1990-es években a farkasokat visszatelepítették a parkba, és ez segített csökkenteni a növényevők számát és helyreállítani a park növényzetét. Azonban a farkasok visszatelepítése negatív hatásokkal is járt: a farkasok jelenléte más ragadozók, például a prérifarkasok populációját is befolyásolta, és számos kisebb ragadozó számára nehezebbé tette a túlélést.

farkas

A farkasok visszatelepítése a Yellowstone Nemzeti Parkba negatív hatásokkal is járt – fotó: Shutterstock

Harc az algásodás ellen

Magyarországon sem hozzák meg mindig a kívánt eredményt a környezetvédelmi beavatkozások. Az évtizedek óta problémát jelentő balatoni algásodás megoldására már többféle megoldási javaslat született; az egyik próbálkozás során különböző vegyi anyagokkal igyekeztek csökkenteni a foszfor mennyiségét, amely az algák elszaporodásáért felelős. A beavatkozás ugyan átmenetileg sikeres volt, hosszabb távon azonban nem várt hatásokkal járt: a vegyi anyagok ugyanis nemcsak az algákat pusztították el, hanem a tóban élő egyéb mikroorganizmusokat is, amelyek fontos szerepet játszanak a víz ökológiai egyensúlyának fenntartásában.

A fenti esetek rávilágítanak arra, hogy a környezetvédelem területén a legjobb szándék ellenére is előfordulhatnak hibák, amelyek komoly következményekkel járnak, hiszen az ökoszisztémák rendkívül összetett rendszerek, amelyekben minden beavatkozás láncreakciókat indíthat el.

Forrás: termeszeti.hu

Indexkép: Shutterstock