Ilyenkor rengeteg vendégvadászt fogadnak a vadgazdálkodók, akik akár Nyugat-Európából is eljönnek Magyarországra azért, hogy egy-egy szép trófea, de még inkább egy örökké emlékezetes vadászélmény birtokosai lehessenek. A vadászati turizmus a nemzetgazdaság fontos, jelentős bevételt hozó ága, mely nemcsak az ország büdzséjéhez járul hozzá, hanem alapot biztosít a vadkárok megtérítéséhez és megteremti a vadgazdálkodáshoz szükséges pénzügyi hátteret. Vadgazdálkodásra pedig szükség van, anélkül még a mostaninál is nagyobbra nőne a vadpopuláció, mely a jelenleginél is nagyobb károkat okozna a mezőgazdasági termelőknek.

Az ország legjobb gímszarvasállománya Zalában él, ennek megóvása a célja a Zalai Gímszarvasért Alapítványnak. A szervezet elnöke, Hopp Tamás volt a vármegye idei vadászati évadnyitójának ünnepi szónoka, aki a vadfaj körül mostanában kialakult helyzetet is elemezte beszédében. Ezzel és a vadászattal kapcsolatos gondolatait megosztotta az Agroinformmal is.

Hopp Tamás

Hopp Tamás, a Zalai Gímszarvasért Alapítvány elnöke – fotó: Horváth Attila

Fekete István írót idézném, nála jobban nem tudom összefoglalni, megfogalmazni, hogy mi is a vadászat: „A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete..." Mi, akik örököltük ezt az ősi szenvedélyt, visszük tovább a hagyományokat, kezeljük a vadállományt, védjük a természetet, óvjuk és vadásszuk a vadat – bármilyen furcsán is hangzik, utóbbi csak látszólag ellentmondás! Tessék elképzelni, hova vezetne, ha egyáltalán nem vadásznánk: a természetes szaporulat mindig megmaradna, tovább növelve a létszámot. Ezért a gondozás, a kímélés nem jelenthet, nem eredményezhet túlzott létszámnövekedést.


Hopp Tamás hozzátette: ma azonban egyre gyakrabban merül fel, hogy helyenként túlszaporodott a vadállomány. Példának okáért, Zalában a hetvenes években a szarvaslétszám a negyede lehetett a mainak, mégis, abban az időben esett két világrekord bika. Ezzel az eredménnyel egyedül Zala vármegye dicsekedhet az országban.

Ha nem tudjuk mi magunk, hivatásos és sportvadászok a szarvas magas létszámát megfelelően csökkenteni, akkor korcsosulni fog az állomány – szögezte le. – Mondom ezt a Zalai Gímszarvasért Alapítvány elnökeként – mert meg szeretném menteni a zalai szarvast, mely számunkra a legféltettebb vad...

Az utóbbi időben valóban komoly szakmai vita alakult ki arról, hogy az évről-évre emelkedő kilövési kvóta ellenére erőteljesen gyarapodik minden vad, így a szarvas száma is. A túlszaporodás lehetséges következményeinek egyikére jó példa az, ahogy a vaddisznóállományban kialakult és tarolt a sertéspestis. Ezért egyes szakemberek – köztük Hopp Tamás – véleménye az: a vadállományt drasztikusan csökkenteni kell egy kisebb, de sokkal stabilabb és minőségibb populációra. Ez szolgálja leginkább a vadgazda, a mezőgazda és bármilyen hihetetlen, de a vad érdekeit is.