A KITE Zrt. Derecskei Kertészeti Telephelyén nagyszabású gyakorlati bemutatót tartottak olyan kertészeti technológiákról, melyeket több éven át kísérletekben teszteltek. A rendezvényen Sira Márk kertészeti üzletág-igazgató és Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója köszöntötte a résztvevőket.

Sira Márk

Sira Márk kertészeti üzletág-igazgató – fotó: KITE Zrt.

Sira Márk nyitóbeszédében köszönetet mondott a szép számmal megjelent érdeklődőknek, majd felidézte, hogy korábban is voltak rendezvények a telephelyen, például a 2019-es paprika bemutató, de most nemcsak zöldségek, hanem gyümölcsültetvények és új technológiák is bemutatásra kerülnek.

A rendezvény fő célja, hogy a látogatók betekintést nyerjenek a KITE Zrt. által fejlesztett és alkalmazott, bizonyítottan hatékony kertészeti technológiákba. Sira Márk hangsúlyozta, hogy a bemutatott technológiák és termékek több évnyi kísérletezés és fejlesztés eredményeként jöttek létre, és már bizonyítottak különböző növénykultúrákban és időjárási körülmények között is.

Hadászi László innovációs főigazgató

Hadászi László innovációs főigazgató – fotó: KITE Zrt.

Hadászi László innovációs főigazgató előadásában részletezte a telephelyen végzett technológiai fejlesztések történetét. Kiemelte, hogy 2010-ben megkezdték a telephely korszerűsítését, mely azóta jelentős átalakuláson ment keresztül és mára a legmodernebb kertészeti technológiákat alkalmazzák itt.

Többek között modern fagyvédelmi rendszereket telepítettek, fejlesztették a tápoldatozási technológiákat, valamint bevezették a talaj nélküli termesztést. Hadászi László külön kiemelte a telepen végzett fajtakísérleteket is, amelyek során öt különböző fajta alma termesztését vizsgálták három különböző rendszerben.

Elhangzott, hogy a Derecskei Kertészeti Telephelyen nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatósági szempontokra, különös tekintettel a fenntarthatósági előírások betartására, mint az európai Green Deal, emellett fontosnak tartják az automatizálási technológiák bevezetését. Hadászi László kiemelte, hogy a technológiai fejlesztések során nagy figyelmet fordítanak a mérések és az adatalapú döntéshozatal fontosságára. A jövőbeli célok között szerepel a vegyszerek minimalizálása, valamint a munkaerőhiány és a generációváltás kihívásainak kezelése.


A megnyitót követően az első helyszínen burgonya termesztéstechnológia kísérletet tekinthettek meg a jelenlévők – fotó: KITE Zrt.

A bemutatón résztvevőknek lehetőségük nyílt megtekinteni a gyakorlatban is a legújabb fejlesztéseket, valamint szakértői előadásokat hallhattak a különböző innovatív technológiákról és azok alkalmazási lehetőségeiről. A rendezvény célja, hogy a kertészeti ágazat szereplői első kézből ismerhessék meg a legújabb trendeket és fejlesztéseket, amelyeket a KITE Zrt. büszkén ajánl a magyar termelőknek.

A megnyitót követően az első helyszínen burgonya termesztéstechnológia kísérletet tekinthettek meg a jelenlévők, ahol a szakemberek különböző burgonyafajtákat, főként a vörös héjú Red Bullet és Romantica fajtákat vizsgálták. Az előző évek kísérletei alapján ezek ígéretesnek bizonyultak a termésnövelés szempontjából.

burgonya

A kísérlet során két új készítményt is teszteltek – fotó: KITE Zrt.

A terület egy része csepegtető öntözéssel, a másik része pedig szórófejekkel van felszerelve, mely lehetővé teszi a két öntözési forma összehasonlítását is. A kísérlet során két új készítményt is teszteltek, amelyek a talajjavítás mellett képesek a terméshozam növelésére is.

A burgonyatermesztés jelenleg nehéz helyzetben van Magyarországon, ezért új, versenyképes fajtákkal próbálják növelni a termelést, így az Isterra Kft.-vel együttműködve két új külföldi nemesítőház, a francia Germicopa és a dán Danespo fajtáit hozták be és próbálják bevezetni a piacra, mely utat nyithat a sikeres rentábilis burgonyatermesztés eléréséhez Magyarországon.

Mañez y Lozano permetezőgép

Mañez y Lozano permetezőgép – fotó: KITE Zrt.

Gépbemutatóval folytatódott a rendezvény, elsőként a spanyol gyártmányú Mañez y Lozano permetezőgépet vehették szemügyre az érdeklődők. Különlegességét a speciális rácsos kialakítású kifúvónyílásoknak köszönheti, amely légörvényeket hoz létre, ezáltal a permetlé egyenletesen kerül kijuttatásra teljes lombfelületen.

A spanyol cég az alkatrészek 85-90 %-át helyben gyártja, ami szintén a gép megbízhatóságáról árulkodik. A következőkben egy holland cég által gyártott önjáró platform kapott figyelmet, ami a gyümölcsszedést és a jégháló manipulálását könnyíti meg.

A Kubota dízelmotorral szerelt önjáró platform akár 3 méterre is felemelkedik, mely mögött ládaszállító kocsi helyezkedik el. A ládaszállító kocsi kialakítása megkönnyíti a gyümölcsszedést, hiszen három üres ládát lehet vele szállítani, a teli ládákat pedig az alsó szintre helyezni. Végül a spanyol gyártmányú ózonos permetező mutatkozott be, amely a biológiai növényvédelmet erősíti, csökkentve a növényvédő szerek felhasználását, mivel az oxigén molekulából ózont készít, amelyet vízzel keverve permetez a növényekre.

Kubota dízelmotorral szerelt önjáró platform

Kubota dízelmotorral szerelt önjáró platform mögött ládaszállító kocsi helyezkedik el– fotó: KITE Zrt.

A KITE Zrt. komplex megoldásokat kínál ültetvénytelepítésre, magában foglalva a jégháló rendszerek kialakítását is, melynek bemutatása szintén a program részét képezte.

Ezt követően az alma termesztéstechnológiai kísérletről is hasznos információk hangzottak el. Az ültetvényt 2022-23-ban újratelepítették olyan ellenálló fajtákkal, mint az Evelina, emellett hagyományos fajták is az ültetvény részét képezik, mint az Idared, Golden, Jeromin és Gala klónok.

Az Evelina egy népszerű – a KITE portfóliójában első – klubfajta, ami a Pinova mutációja, jól színeződik és toleráns a varasodással szemben. Az ültetvény fiatal, ezért tavaly gyomirtást főleg kézi és mechanikai módszerekkel végeztek, idén pedig már használták a Halvetic nevű új készítményt is.

alma

Az alma termesztéstechnológiai kísérletről is hasznos információk hangzottak el – fotó: KITE Zrt.

A fagyvédelmet meteorológiai állomás segíti, ami SMS-ben értesít fagyveszély esetén, és automatikusan elindítja a fagyvédelmi öntözést. Az öntözőrendszert is korszerűsítették Meganet szórófejekkel, amelyek -6 °C-ig védenek. Emellett kémiai készítményekkel is kísérleteznek, bár idén nem volt érdemi fagy virágzáskor.

Az ültetvények törzsalakítása üvegszálas pálcákkal történik, hogy elkerüljék a fák csúcsának törését. Az öntözőcsövek tisztítására automata öblítő szelepeket használnak, amelyek megkönnyítik a munkát és csökkentik a kézimunka igényét. A csepegtető csövek nyúlásának megelőzésére gumipántokkal rögzítik azokat, hogy ne hullámosodjanak a melegben.

meteorológiai állomás

A fagyvédelmet meteorológiai állomás segíti – fotó: KITE Zrt.

A rendezvény következő állomása a hajtatott paprika és paradicsom termesztéstechnológiai kísérlet bemutató helyszíne volt, ahol többek között olyan fóliasátrat is megtekinthettek és tájékoztatást hallhattak előnyeiről az érdeklődők, melyre pályázati lehetőség nyílik az idei évben.

paprika paradicsom

Hajtatott paprika és paradicsom termesztéstechnológiai kísérlet – fotók: KITE Zrt.

A korábban szántóföldi zöldségek termesztésére használt területre jelenleg különböző gabonafajtákat, intenzív meggy ültetvényt telepítettek és dinnyetermesztés kezdődött el. A dinnyetermesztés során célul tűzték ki olyan technológiai elemek megtalálását, amelyek magas termésmennyiséget és jó minőséget biztosítanak korai betakarítással.

A Grandis görögdinnyére esett a választás, amely korai érésű, kerek, sötét csíkos görögdinnye fajta. Saját gyökéren 7-10 kg, oltva 8-12 kg termést hoz. Alanyt tekintve a Syngenta interspecifikus Vitalley-re esett a választás, amely jó kelési eréllyel és erős gyökérzettel rendelkezik, rosszabb talajokra ajánlott. A speciális fóliatakarás szűri a fotoszintézishez szükséges fényt, így gyomelnyomó és talajmelegítő hatása van, valamint a csepegtető öntözés segíti a termesztést.

görögdinnye

A Grandis görögdinnyére korai érésű, kerek, sötét csíkos görögdinnye fajta – fotó: KITE Zrt.

Ez után, olyan meggy alany és fajtakísérlet került fókuszba, melynek célja, hogy a meggy ültetvényben teljesen automatizált, emberi kéz érintése nélküli technológia valósuljon meg és önjáró betakarítógéppel szüretelhető legyen az ültetvény.

Az ültetést tavaly novemberben végezték kalászos elővetemény után, mély lazítással, tápanyag-visszapótlással és forgóboronálással. Ezerkétszáz-ezerháromszáz fát ültettek, ebből ezerötven került a kísérletbe. Különlegességként emelték ki, hogy az Érdi bőtermő már a sziromhullás kezdetén volt, amikor a Turmalin még zöld-fehér bimbóban, ami fagyveszély szempontjából érdekes lehet. A levélbetegségekre nem fogékony, így a növényvédelem kedvezőbb költségű lehet kevesebb vegyszerfelhasználás miatt.

Ahogy arról korábban is szó volt, a méréseknek és előrejelzéseknek óriási szerepe van a hatékony növénytermesztésben, így a bemutató végéhez közeledve erről is szó esett. Az előrejelzések segítenek a növényvédelmi kezelések optimális időzítésében és a hatékonyság növelésében. A károsítók változó viselkedése miatt szükséges a komplex megközelítés, amely magában foglalja a meteorológiai adatokat és a csapdázási eredményeket is.

A fagyvédelemre visszakanyarodva bemutatásra került az egyedi kialakítású ventilátorral ellátott Tow & Blow szélgép, amely hatékony védelmet nyújt minden növénykultúra számára a kora tavaszi fagyok ellen.

A bemutató utolsó állomásához érkezve a Derecskei Kertészeti Telephely tápanyag-utánpótlásáról és az öntözési rendszer kialakításáról hangzottak el fontos információk. Többek között a KITE bemutatta, hogy a Netafim által biztosított rendszert használják öntözésre egy 53 köbméteres tározóval, ami 2 napra elegendő vizet biztosít. A rendszer átfolyásmérővel kontrollálja a víz mennyiségét és folyamatosan ellenőrzi a beállított értékeket. Szennyeződés esetén gyorsan beavatkoznak. Az automatizált rendszer a hőmérsékletet és páratartalmat is figyeli, optimalizálva az öntözést.