Azt már tudjuk egy ideje, hogy a mikroműanyagok szinte mindenhol jelen vannak, de most kiderült, hogy még az emberi agyban is. Az Új-Mexikói Egyetem kutatói 2024 elején gyűjtöttek agymintákat, és megvizsgálták, hogy tartalmaznak-e 0,5 milliméternél kisebb műanyagdarabkákat, és ha igen, milyen arányban. Az eredmény még őket is meglepte: a minták tömegének 0,5 százalékát mikroműanyag tette ki.

Azaz az agyszövetben 10-szer vagy akár 20-szor több mikroműanyag tapad meg, mint más szervekben.

Márpedig az eddigi eredmények alapján az apró műanyagszemcsék jelenléte a szervezetünkben hozzájárulhat a gyulladásokhoz, a szív- és érrendszeri betegségekhez és az oxidatív stresszhez is, de állatkísérletek már rákos megbetegedésekkel és termékenységi zavarokkal is összefüggésbe hozták a mikroműanyag-szennyezést.

A kutatások szerint ráadásul az emberi agy mikroműanyag-szennyezettsége évről évre nő, ugyanis a 2016-ban vett agyszövetmintákhoz képest a 2024-es minták 50 százalékkal több műanyagdarabkát tartalmaztak.


Az élelmiszerekben vagy a vízben található mikroműanyagokra még nem vonatkoznak környezetvédelmi sztenderdek, de az amerikai környezetvédelmi minisztérium (EPA) már elkezdte kidolgozni a szennyezettség mérésére vonatkozó irányelveket, az ENSZ pedig egy globális egyezmény létrehozásán dolgozik.

A kutatók azt javasolják, hogy korlátozzuk a műanyagok használatát az ételkészítés során, palackozott víz helyett pedig fogyasszunk csapvizet.

Forrás: qubit.hu

Indexkép: Shutterstock