A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) a víz kezelője, az utóbbi hetekben többször is telepítettek a homokbányába. A KHESZ tájékoztatása szerint több okra is visszavezethető az esemény.

– Az őszi időszakban a bányatavakban megkezdődik az egyes eltérő hőmérsékletű, sűrűségű és fajsúlyú vízrétegek hőmérsékletének kiegyenlítődése, horgász szóval a „víz megfordulása", amely elhúzódóan már megfigyelhető most is, mivel váltakozik a hűvösebb és a melegebb környezeti hőmérséklet. Befolyásolják ezt az áthaladó frontok, széljárás, kihatással van rá továbbá a nyári aszály után az alacsonyabb vízszint, magasabb sótartalom és pH-érték, továbbá az utóbbi napokban hullott csapadék hatására a tó környezetéből bemosódott szerves anyagokkal terheltebb csurgalékvíz is. Ez a mélyebb, korban előrehaladottabb bányatavaknál általában évente kétszer, tavasszal és ősszel fordulhat elő – nyilatkozta Nemes Attila ügyvezető.


Az Orosházi Béke Homokbánya horgásztó esetében ezen tényezők elkerülése miatt rendszeresen vízforgató berendezés került letelepítésre. Az elmúlt napokban a bányató nagyobb halainál tapasztalt rendellenes viselkedés a fent leírtak miatt, továbbá az eredeti nevelési és tartási hely után a kitelepítéskor jelentősen eltérő vízminőség okozhatott problémát. A kisebb, szállításra érzékenyebb fajok egyedeinek alacsony mérvű halelhullásánál esetlegesen a lehalászásból adódó, továbbá a rakodási és szállítási sérülések is bejátszhattak. Ez a fokozott odafigyelés ellenére is bármikor előfordulhat – közölte Nemes Attila.


A KHESZ hivatásos halőrei és a Tógazda Orosházi Kinizsi Horgász Egyesület társadalmi aktivistái is folyamatosan figyelemmel kísérik a vízminőséget. Halelhullás esetén természetesen a haltetemek eltávolításra kerülnek – írja a KHESZ közleménye.

Forrás: oroscafe.hu

Indexkép (csupán illusztráció): Shutterstock