Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak632 FtBenzin árak614 FtEUR414.08 FtUSD396.98 FtCHF444.25 FtGBP499 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
A 26/2023 (VI.30.) AM rendelet által módosításra került az egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2023. (IV. 19.) AM rendelet (EK rendelet).
· Pontosításra került a másodvetés fogalma, miszerint: „a tárgyévre az egységes kérelemben bejelentett főnövény betakarítása után a következő év első főnövénye vetéséig betakarított vagy zöldtrágya-növényként talajba forgatott vagy bedolgozott növénykultúra, ahol mind az első főnövény lekerülését követő, mind a második főnövény vetését megelőző talajmunkákra az agronómiailag indokolt időt figyelembe kell venni, és a másodvetésnek a megelőző főnövénytől különböző növénykultúrához* kell tartoznia, azzal, hogy a Brassica napus (takarmányrepce), Sinapis alba (fehérmustár), Raphanus sativus (retek) fajhoz tartozó növények egymás után még keverékben sem vethetőek;”
· Lehetővé vált a másodvetések végrehajtása abban az esetben is, ha azt a gazdálkodó az Egységes kérelemben előre nem jelentette le, így a másodvetés adminisztratív ellenőrzés tekintetében csak abban az esetben kerül elutasításra, ha a vetés 15 napon belül nem kerül bejelentésre.
· Beemelésre került, hogy „a papíralapú gazdálkodási napló kitöltésére vonatkozó, a Nemzeti Irányító Hatóság által jóváhagyott útmutatót a NÉBIH a honlapján közleményben teszi közzé (mely már meg is történt). A gazdálkodási napló adattartalmát a Kincstár és a végrehajtásban közreműködő szerv a mezőgazdasági támogatási eljárásban a támogatási feltételek ellenőrzésére használhatja fel.”
· Pontosításra került, hogy” az állatalapú támogatásokra vonatkozó helyszíni ellenőrzésnek ki kell terjednie arra is, hogy a nyilvántartás bejegyzéseinek és az állatokra vonatkozó számítógépes adatbázis felé tett bejelentések helytállnak-e és koherensek-e az adott állatfajra vonatkozó ENAR rendelet szerinti igazoló okmányokból vett minta alapján.”
· Beemelésre került az, hogy „a támogatáscsökkentéseket és elutasításokat nem kell alkalmazni, ha az azt kiváltó meg nem felelés oka valamely hatóság mulasztására vagy tévedésére vezethető vissza, és azok a mezőgazdasági termelő részére nem felróhatók.”
Törlésre került az a korlátozás, amely
· „A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség, valamint a kárenyhítő juttatás összegének kiszámításához szükséges növénykultúra igazolt károsodással érintett és nem érintett területeinek megállapítása során a július 15-ét követően az egységes kérelemben bejelentett kijavítás, részben vagy teljes egészben történő visszavonás, valamint másodvetés nem vehető figyelembe.”, valamint
· „Ha jogszabályban vagy pályázati felhívásban előírt feltétel teljesítése miatt az új bejelentéssel érintett terület nagyobb, mint a kiváltani kívánt másodvetés területe, akkor a megnövelt csere terület a vonatkozó támogatás szempontjából nem kerül elszámolásra.”
Fentiek szerint tehát, ha technológiai vagy üzemszervezési okokból egy-egy másodvetés nem ott és nem olyan méretben valósul meg, ahogyan azt a termelő eredetileg tervezte, akkor lehetőség nyílik a máshol, más méretben megvalósuló másodvetések figyelembevételére és az eredetileg tervezettnél nagyobb másodvetés is elfogadható.
Természetesen az adatváltozásra vonatkozó egyéb szabályok, amelyek a támogatás növelésre irányuló kérelemmódosításokat tiltják, továbbra is érvényesek.
További részletek a 26/2023 (VI.30.) AM rendeletben olvashatóak.
Válasz sisu_00 #1098. hozzászólásáraSzia!
Az egyeztetett táblánál megjelent a tábla módosítás sor ami szerkeszthető. Ellenőrzés után, ha biztosan jó, újra be kell adni.
Én eddig és idén is így csináltam. Eddig így rendben volt. Remélem most is az lesz.
Válasz matarka #1099. hozzászólásáraSzia!
Netnél a kuka alatti ikonra betölti a térképet és a nyilat, hogy milyen irányba mentél.
Ellenőrzésre meg szerintem le ellenőrzi, hogy minden rendben van e. Ha igen megjelenik a feltöltés az ellenőrzés helyén. Innen már csak be kell adni. Ha valami még sem jó, úgy is javítást kérnek, de akkor megindokolják, mi volt a hiba.
Válasz Zoli1437 #1092. hozzászólásáraSzia!
Na kipróbáltam.
Valamilyen szinten működött.
Beléptem itthon és utána nem léptem ki. Ez egyébként azt jelenti, hogy egy mobilról csak egy kérelmezőnek lehet fotókat készíteni (net nélkül). Tehát a feleségem kérelméhez már egy másik mobil kellett...
Ráálltunk a traktorral és az alternáló kaszával a kaszálóm területére és lefotóztam 4-5 méterről a kaszát, hogy látszódjon a kasza felülete. A fotókészítés könnyű volt, de ez a "georeferálás"...
Utána benyomtam, hogy vonalmérés és elindultam a kasza felé. Nem tudom, hogy ez sikerült-e. EOV-koordinátát nem mutatott...
Vajon így jó?
Sziasztok! Az egységes kérelemben az egyik táblámat kijelölték egyeztetésre túligénylés miatt.
A blokkban két másik gazda egy területre rajzolt, az enyémmel nincs gond. Van-e teendőm ilyen esetben, be kell-e küldeni a kérelmet adatmódosítással vagy valami nyilatkozatot ki kell-e töltenem?
Sziasztok!
Az egységes kérelemben hogy tudom bejelenteni az agrotechnikai műveletet? Inditottam új adatváltozás kérelmet de a táblaadatoknál nem jelenik meg a szerkesztés gomb.
Válasz Praetor #1091. hozzászólásáraÉn is tudom hogy többféle lazító van.
Ha a törvény nem ír konkretumot a talajboritasra, akkor mi alapján dönt az ellenőrző hatóság? Saját belátása szerint? Amúgy igen, valószínűleg úgy.
Válasz matarka #1090. hozzászólásáraKipróbáltam. Működik.
Az első belépés óta be vagyok jelentkezve. Bezártam mindent. Kikapcsoltam a netet. Indítottam a mobil gazdát. Figyelmeztetett, hogy nincs szerver, de attól még rendben megcsinálta a képeket. Kaptak egy ellenőrzésre vár címkét. Wifin megcsinálta volna, de a feltöltéshez már be kell lépni jelszóval. Itt leálltam.
Szerintem élesben is ez a célszerűbb. Kép net nélkül. Befejezés stabil nettel.
Válasz Rabó001 #1089. hozzászólásáraOlyan felelősségről, hogy ha megvezetünk valakit, és annak emiatt kára keletkezik. Ez alapesetben morális felelősség, de akár jogi is lehet (ilyen pl a biztatási kár).
Számszerű érték nincs a talajborításra, de vannak olyan lazítók, amik gyakorlatilag megszüntetik a takarást. Az elfogadható mértéket pedig nem te döntöd el, hanem az ellenőrző hatóság.
Válasz Rabó001 #1086. hozzászólásáraPersze, csak érteni is kell a jogszabály szövegét. Addig lehet ezeket a műveleteket végezni, amíg ez megvalósul:
"4.1. Fenn kell tartani a minimális talajborítást..."
Annak a felelősségét felvállalod, hogy ellenőrzés során szankcionálják a kollégát? Én nem.
Válasz matarka #1084. hozzászólásáraA területmérésnél azt írja netnél beállítani amihez net kell, területen csak mérni bármilyen állítgatás nélkül, majd ha van net onnan beküldeni.
Szerintem ez is így működhet. Fényképezni lehet net nélkül. Amihez meg kell a net azt ott kell csinálni ahol van. Ha jól látom van külön gomb a fényképezésre meg a beadásra is. Nem automatikusan csinálja, hanem minden lépést külön kezdeményezni kell. A fénykép meg tartalmazza a GPS adatokat is.
Én nem próbáltam, mert nincs rá szükségem. Elnézést ha tévedek. Próbáld ki. (Ha nem mered írd meg és kipróbálom én.)
Válasz Zoli1437 #1081. hozzászólásáraIgen, ezt olvastam és pont a területmérés dolog gondolkoztatott el.
Ha az működik net nélkül, akkor ez is működhet.
Ha belépek a "mobilGazda" applikációba, akkor utána tudom használni net nélkül is? Nem dob ki a program, ha nincs net? Ugyanúgy működik tovább?
Válasz matarka #1076. hozzászólására
Nekem sincs, de területet lehet mérni net nélkül. Szerintem kép is megoldható. Net nélkül elkészül a kép. Netnél meg utólag fel van töltve.
Remélem segítenek a képek, mert csak átfutottam.
Válasz Tom250 #1078. hozzászólásáraIgen, ez volt a tippem nekem is.
Yettel-es előfizetésem van, elvileg mindenhol 4G... Valóságban meg örülök, ha van térerő és telefonálni tudok egy-két helyről, nemhogy internet.
Most majd a lányom Telekom előfizetéses mobiljával próbálkozom.
Nade, ha nincs egyikkel sem, akkor hogyan használjam??
Válasz Lac83 #1075. hozzászólásáraHa fent marad a szalma a föld tetején, akkor igen. De ha mondjuk egy olaszos lazító fektetére trancsírozza, akkor nem. Egy agrisemmel, vagy egyenes késes lazítóval nem lehet gond (pl fralaz).
Hogyan használjátok ezt a "mobilGazda" applikációt ott, ahol nincs térerő sem, nemhogy internet? Hogyan készítitek a "georeferált fotót" az alternáló kaszáról? Mindenkinek van net a kaszálókon?
Sziasztok,
gyep kaszálását elvileg 15 napon belül be kell jelenteni. Viszont. Mi a terület több, mint 50 %-át legeltetjük, ilyenkor a fg. szerint a többi, kaszálásra bepályázott területnél nem kell bejelenteni a kaszálást, mivel 50 % alatt van.
Akárhogy keresem, nem találok ilyenre utalást sehol, már elölről-hátulról kiolvastam a NAK honlapját. Tudtok ilyesmiről?
Válasz Koczka József #1072. hozzászólására Elvileg vann! Fizetjük a kamarai tagdíjat! Csak azt nem tudom minek! Mert a kamarai tag díj csak arra való,hogy egy pár ingyen élő embert eltartsunk, de busásan! Értünk akik fizetik a tag díjat nem tesznek lófaszt se!
Válasz falugazdász22 #1065. hozzászólásáraEz az egész szarság arra megy,hogy sokan felhagynak felhadjonak a gazdálkodással!Nemhogy egyszerüsitenék az egészet , akadájokat állítonok fel sokak számára!Sajnos elkesetítő ez az egész szarság. Van elég probléma egy gazdaságban minden nap, még plussz kíhívássok elé állítják a parasztot. Nem beszélve az időjárás kihívásának még az író asztal mellől is felesleges elvárásokat állítanak fel! Elkeserítő ez az egész!A kis gazdaságok előbb utóbb felhagynak a gazdálkodással majd csányi meg a lölő stb müveli a Magyar földet!
Válasz falugazdász22 #1068. hozzászólásáraAzt olvastam idén még lehet választani. Mobilgazda vagy helyszíni ellenőrzés között.
Jövő évtől kötelező. Aki nem tudja használni kénytelen lesz mással csináltatni.
Másnál már most is ez a gyakorlat.
Válasz Praetor #1064. hozzászólásáraMost jön
az újabb fekete leves amikor a gazdát értesítik hogy a mobil gazda aplikáción belül készítsen a szántóföldön vagyis a helyszínen fényképfelvételeket és töltse fel a kérelem felületen na ez lesz az igazi bukta !!!!!!!!!!!!!!!
"4. Minimális talajborításra vonatkozó előírások:
4.1. Fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után,
4.1.1. * őszi kultúra vetésével,
4.1.2. * másodvetésű takarónövény termesztésével, vagy
4.1.3. * a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával, kivéve a nitrátérzékeny területeken termesztett tavaszi vetésű kultúrák esetében, ahol a szintvonalakkal párhuzamos talajelőkészítő munkák elvégzése szeptember 1-től megengedett."
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraIgen én is így értelmezem. Viszont ha pl. búza után repce menne akkor szerintem mehet a glifó 30 nappal vetés előtt. Vagy rosszul gondolom?
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraFélreérted. A vegyszeres gyomirtás nincs tiltva. A mechanikai gyomirtás céljából végzett talajművelés megengedéséről van itt szó.
Így próbád értelmezni:
TALAJMŰVELÉSRE(!!!) "kizárólag a mechanikai gyomirtás eszközei megengedettek, illetve tárcsa max. 10cm mélységig. A növényi maradványok legalább egy részének a felszínen kell maradnia, hogy a talajtakarási funkciót el tudja látni."
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraÉn azért kérdeztem, mert senki nem tud, semmi hasznosat mondani, még ott sem, ahol tudniuk kellene.
Árpa aratás után takaró növényt akarok vetni, akkor a talajtakarás megvan....
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraNa végre valaki! Egyesek már azt akarják kitalálni itt hogy tarlóhántani se lehet, és le is írják ide és terjesztik. Holott lehet tarlóthántani, tárcsával is, csak a tarlómaradványok egy részének fent kell maradni blablabla stb.
Válasz Borz #1053. hozzászólásáraÉn nem ezt olvastam ki belőle. Három lehetőséget ír:
-Tarló szept.30-ig. (Közben 10cm-nél nem mélyebb tárcsa és akár mélylazító is mehet.)
-Takarónövény dec. 31-ig.
-Őszi vetésnél vetés előtt 30 naptól minden mehet.
""A tarlóápolás műveleteit milyen módon és milyen eszközzel végezheti a gyakorlatban a gazda, hogy megfeleljen a tarló fennhagyásának is ? (tárcsa, eke 30 cm-ig?)
Kizárólag a mechanikai gyomirtás eszközei megengedettek, illetve tárcsa max. 10cm mélységig. A növényi maradványok legalább egy részének a felszínen kell maradnia, hogy a talajtakarási funkciót el tudja látni.""
Akkor ebből már kiderül hogy sekély tarlóhántást lehet csinálni. Viszont azt írja hogy""Kizárólag mechanikai gyomirtás"" Vagyis szept 30-ig glifós tarlókezelést sem lehet csinálni.......
1752 hozzászólás
" 2. Módosult az EK rendelet!

NAK / Sztahura Erzsébet

Válasz Zoli1437 #1096. hozzászólásáraKöszönöm!
Válasz blink #1095. hozzászólásárahttps://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/d/guest/ek_2023_adatvaltozas_beadas_felh_kk
Itt elvileg leírják. Szerintem a "táblaadat módosít "-al létrehozod a módosított táblát és az már szerkeszthető.
Sziasztok!
Az egységes kérelemben hogy tudom bejelenteni az agrotechnikai műveletet? Inditottam új adatváltozás kérelmet de a táblaadatoknál nem jelenik meg a szerkesztés gomb.
Válasz szikszaipeter72 #1073. hozzászólásáraA tagdíjat is megemelték jócskán ,de természetesen a mi érdekünkben
Válasz Praetor #1091. hozzászólásáraÉn is tudom hogy többféle lazító van.
Ha a törvény nem ír konkretumot a talajboritasra, akkor mi alapján dönt az ellenőrző hatóság? Saját belátása szerint? Amúgy igen, valószínűleg úgy.
Válasz matarka #1090. hozzászólásáraKipróbáltam. Működik.
Az első belépés óta be vagyok jelentkezve. Bezártam mindent. Kikapcsoltam a netet. Indítottam a mobil gazdát. Figyelmeztetett, hogy nincs szerver, de attól még rendben megcsinálta a képeket. Kaptak egy ellenőrzésre vár címkét. Wifin megcsinálta volna, de a feltöltéshez már be kell lépni jelszóval. Itt leálltam.
Szerintem élesben is ez a célszerűbb. Kép net nélkül. Befejezés stabil nettel.
Válasz Rabó001 #1089. hozzászólásáraOlyan felelősségről, hogy ha megvezetünk valakit, és annak emiatt kára keletkezik. Ez alapesetben morális felelősség, de akár jogi is lehet (ilyen pl a biztatási kár).
Számszerű érték nincs a talajborításra, de vannak olyan lazítók, amik gyakorlatilag megszüntetik a takarást. Az elfogadható mértéket pedig nem te döntöd el, hanem az ellenőrző hatóság.
Válasz Zoli1437 #1087. hozzászólásáraKöszi a tippet, kipróbálom.
Válasz Praetor #1088. hozzászólásáraMilyen felelősség vállalásrol beszélsz, egy ingyenes beszélgetésben? :)
Nem láttam a szövegben számszerű értéket arra, hogy mi számít minimális talajboritasra.
Válasz Rabó001 #1086. hozzászólásáraPersze, csak érteni is kell a jogszabály szövegét. Addig lehet ezeket a műveleteket végezni, amíg ez megvalósul:
"4.1. Fenn kell tartani a minimális talajborítást..."
Annak a felelősségét felvállalod, hogy ellenőrzés során szankcionálják a kollégát? Én nem.
Válasz matarka #1084. hozzászólásáraA területmérésnél azt írja netnél beállítani amihez net kell, területen csak mérni bármilyen állítgatás nélkül, majd ha van net onnan beküldeni.
Szerintem ez is így működhet. Fényképezni lehet net nélkül. Amihez meg kell a net azt ott kell csinálni ahol van. Ha jól látom van külön gomb a fényképezésre meg a beadásra is. Nem automatikusan csinálja, hanem minden lépést külön kezdeményezni kell. A fénykép meg tartalmazza a GPS adatokat is.
Én nem próbáltam, mert nincs rá szükségem. Elnézést ha tévedek. Próbáld ki. (Ha nem mered írd meg és kipróbálom én.)
Válasz Praetor #1077. hozzászólásáraNe bonyolítsátok már még jobban. Beszúrták a rendelet szövegét hogy lehet lazítani. Kész, ennyi.
Válasz Zoli1437 #1081. hozzászólásáraHa az emberiség kipusztul, az az olyan emberek miatt lesz, mint akik ezt kitalálták.....
Válasz Zoli1437 #1081. hozzászólásáraIgen, ezt olvastam és pont a területmérés dolog gondolkoztatott el.
Ha az működik net nélkül, akkor ez is működhet.
Ha belépek a "mobilGazda" applikációba, akkor utána tudom használni net nélkül is? Nem dob ki a program, ha nincs net? Ugyanúgy működik tovább?
Válasz Praetor #1077. hozzászólásáraKöszönöm
Üdv! Tudna valaki ajánlani AÖP 1 pontos talajkondicionálót, amit kalászos betakarítás után ki lehet juttatni?
Válasz matarka #1076. hozzászólására
Nekem sincs, de területet lehet mérni net nélkül. Szerintem kép is megoldható. Net nélkül elkészül a kép. Netnél meg utólag fel van töltve.
Remélem segítenek a képek, mert csak átfutottam.
Válasz matarka #1079. hozzászólásáraAkkor kb sehogy..
Nem hiszem hogy erre gondoltak volna Brüsszeli aktakukacok...
Válasz Tom250 #1078. hozzászólásáraIgen, ez volt a tippem nekem is.
Yettel-es előfizetésem van, elvileg mindenhol 4G... Valóságban meg örülök, ha van térerő és telefonálni tudok egy-két helyről, nemhogy internet.
Most majd a lányom Telekom előfizetéses mobiljával próbálkozom.
Nade, ha nincs egyikkel sem, akkor hogyan használjam??
Válasz matarka #1076. hozzászólásáraSzolgáltatót kell váltani!
Nálam pl a 30-as szolgáltató volt olyan hogy keresni kellett a helyet hogy hol van rajta térerő, a 20-ason meg még a pincében is van!...
Válasz Lac83 #1075. hozzászólásáraHa fent marad a szalma a föld tetején, akkor igen. De ha mondjuk egy olaszos lazító fektetére trancsírozza, akkor nem. Egy agrisemmel, vagy egyenes késes lazítóval nem lehet gond (pl fralaz).
Hogyan használjátok ezt a "mobilGazda" applikációt ott, ahol nincs térerő sem, nemhogy internet? Hogyan készítitek a "georeferált fotót" az alternáló kaszáról? Mindenkinek van net a kaszálókon?
Válasz Praetor #1064. hozzászólásáraMost akkor lehet szeptember 30 előtt lazítózni vagy sem?
Sziasztok,
gyep kaszálását elvileg 15 napon belül be kell jelenteni. Viszont. Mi a terület több, mint 50 %-át legeltetjük, ilyenkor a fg. szerint a többi, kaszálásra bepályázott területnél nem kell bejelenteni a kaszálást, mivel 50 % alatt van.
Akárhogy keresem, nem találok ilyenre utalást sehol, már elölről-hátulról kiolvastam a NAK honlapját. Tudtok ilyesmiről?
Válasz Koczka József #1072. hozzászólására Elvileg vann! Fizetjük a kamarai tagdíjat! Csak azt nem tudom minek! Mert a kamarai tag díj csak arra való,hogy egy pár ingyen élő embert eltartsunk, de busásan! Értünk akik fizetik a tag díjat nem tesznek lófaszt se!
Válasz szikszaipeter72 #1071. hozzászólásáraIlyenkor volna szükség az erdekképviselete ha lenne.
Válasz falugazdász22 #1065. hozzászólásáraEz az egész szarság arra megy,hogy sokan felhagynak felhadjonak a gazdálkodással!Nemhogy egyszerüsitenék az egészet , akadájokat állítonok fel sokak számára!Sajnos elkesetítő ez az egész szarság. Van elég probléma egy gazdaságban minden nap, még plussz kíhívássok elé állítják a parasztot. Nem beszélve az időjárás kihívásának még az író asztal mellől is felesleges elvárásokat állítanak fel! Elkeserítő ez az egész!A kis gazdaságok előbb utóbb felhagynak a gazdálkodással majd csányi meg a lölő stb müveli a Magyar földet!
Válasz falugazdász22 #1068. hozzászólásáraAzt olvastam idén még lehet választani. Mobilgazda vagy helyszíni ellenőrzés között.
Jövő évtől kötelező. Aki nem tudja használni kénytelen lesz mással csináltatni.
Másnál már most is ez a gyakorlat.
Válasz falugazdász22 #1068. hozzászólásáraAkkor sehogy. Egyelőre én sem jelentkeztem be rajta.
Válasz Bárány #1067. hozzászólásáraÉrtem de Józsi bácsi hogy fogja ezt használni ha nincs okos telefonja !
Válasz falugazdász22 #1065. hozzászólásáraHa nem csalsz, nincs bukta.
Válasz falugazdász22 #1065. hozzászólásáraMi lesz benne a bukta? Egy fényképből?
Válasz Praetor #1064. hozzászólásáraMost jön
az újabb fekete leves amikor a gazdát értesítik hogy a mobil gazda aplikáción belül készítsen a szántóföldön vagyis a helyszínen fényképfelvételeket és töltse fel a kérelem felületen na ez lesz az igazi bukta !!!!!!!!!!!!!!!
Válasz Bárány #1063. hozzászólásáraNem kell túl sokat spekulálni, mert a rendelet szövege ezt szó szerint leírja :
"4. Minimális talajborításra vonatkozó előírások:
4.1. Fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után,
4.1.1. * őszi kultúra vetésével,
4.1.2. * másodvetésű takarónövény termesztésével, vagy
4.1.3. * a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével vagy legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével, valamint a tarló gyommentes állapotban tartásával, kivéve a nitrátérzékeny területeken termesztett tavaszi vetésű kultúrák esetében, ahol a szintvonalakkal párhuzamos talajelőkészítő munkák elvégzése szeptember 1-től megengedett."
Válasz Tom250 #1062. hozzászólásáraAz fennhagyja a tarlót, és nem is forgat, tehát mehet.
Válasz Bárány #1059. hozzászólásáraKérdés hogy az ellenőrző hatóság hogy fogja értelmezni.
De akkor meg a lazító érdekes mert elvileg az megengedett, pedig az nem kifejezetten mechanikai gyomirtó eszköz.
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraIgen én is így értelmezem. Viszont ha pl. búza után repce menne akkor szerintem mehet a glifó 30 nappal vetés előtt. Vagy rosszul gondolom?
Válasz Zoli1437 #1056. hozzászólásáraIgen, így teljes a dolog! Picit sarkosítva volt az első hozzászólásban, de értettem mire gondol a kolléga.
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraFélreérted. A vegyszeres gyomirtás nincs tiltva. A mechanikai gyomirtás céljából végzett talajművelés megengedéséről van itt szó.
Így próbád értelmezni:
TALAJMŰVELÉSRE(!!!) "kizárólag a mechanikai gyomirtás eszközei megengedettek, illetve tárcsa max. 10cm mélységig. A növényi maradványok legalább egy részének a felszínen kell maradnia, hogy a talajtakarási funkciót el tudja látni."
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraÉn azért kérdeztem, mert senki nem tud, semmi hasznosat mondani, még ott sem, ahol tudniuk kellene.
Árpa aratás után takaró növényt akarok vetni, akkor a talajtakarás megvan....
Válasz Tom250 #1055. hozzászólásáraNa végre valaki! Egyesek már azt akarják kitalálni itt hogy tarlóhántani se lehet, és le is írják ide és terjesztik. Holott lehet tarlóthántani, tárcsával is, csak a tarlómaradványok egy részének fent kell maradni blablabla stb.
Válasz Borz #1053. hozzászólásáraÉn nem ezt olvastam ki belőle. Három lehetőséget ír:
-Tarló szept.30-ig. (Közben 10cm-nél nem mélyebb tárcsa és akár mélylazító is mehet.)
-Takarónövény dec. 31-ig.
-Őszi vetésnél vetés előtt 30 naptól minden mehet.
Válasz Borz #1053. hozzászólásáraKözben találtam egy plusz érdekességet..
""A tarlóápolás műveleteit milyen módon és milyen eszközzel végezheti a gyakorlatban a gazda, hogy megfeleljen a tarló fennhagyásának is ? (tárcsa, eke 30 cm-ig?)
Kizárólag a mechanikai gyomirtás eszközei megengedettek, illetve tárcsa max. 10cm mélységig. A növényi maradványok legalább egy részének a felszínen kell maradnia, hogy a talajtakarási funkciót el tudja látni.""
Akkor ebből már kiderül hogy sekély tarlóhántást lehet csinálni. Viszont azt írja hogy""Kizárólag mechanikai gyomirtás"" Vagyis szept 30-ig glifós tarlókezelést sem lehet csinálni.......
Sziasztok!Mi a legolcsóbb 2 pontos szárbontó készítmény?Köszi szépen!
Válasz Bzsr #1052. hozzászólásáraEz nem választás. Ez mindenkinek kötelező. Az alap földalapú támogatás feltétele. Hmká 6.