Az elmúlt egy évben erőteljesen visszafogták innovációs fejlesztéseiket a mezőgazdasági cégek – derül ki a K&H innovációs kutatásából. A vállalkozások több mint fele az átlagosnál kevésbé tartja magát innovatívnak, és közel 85 százalékuknál semmilyen termékfejlesztés nem történt az elmúlt két évben.

innováció

Az elmúlt egy évben erőteljesen visszafogták innovációs fejlesztéseiket a mezőgazdasági cégek – fotó: pixabay.com

A következő egy évben nem várható innovációs hullám a mezőgazdaságban

Ennek legfőbb oka, hogy az eddig bevezetett és alkalmazott innovációk véleményük szerint még megfelelőek. A fenntarthatósági szemlélet viszont ennek ellenére is jelen van a szektorban: a cégek több mint kétharmadánál történt olyan fejlesztés az elmúlt két évben, amely kedvező környezeti hatással bír, és további 41 százalék készül erre a következő egy évben is.

A cégek eddig megvalósult, illetve a jövőben tervezett innovációs tevékenységét félévente vizsgáló K&H innovációs indexük az elmúlt egy évben 9 pontos csökkenést követően jelenleg 19 ponton áll.

„A mostani érték mindössze 1 ponttal haladja meg az előző félévi, az index történetében eddigi legalacsonyabb eredményt. A jelenlegi elmozdulás mögött az áll, hogy ugyan több fejlesztést terveznek a jövőben, de kevesebb megvalósult innováció történt az elmúlt két évben, valamint a digitalizációs folyamatok és az innovációs stratégia fontossága egyaránt tovább csökkent, ami részben érthető és magyarázható az elmúlt évek megnövekedett makrogazdasági kihívásaival" – mondta el Demeter Zoltán, a K&H, az Év digitális bankja díj nyertese Agrárüzletágának vezetője.

Forrás: K&H


Innovációra kevesebbet, fenntarthatóságra többet költenek

A kutatás adatai alapján a cégek mindössze 38 százaléka tartja magát az átlagosnál innovatívabbnak, míg a többség kevésbé tartja magát újítónak (60%). Így nem meglepő, hogy az elmúlt két évben csupán közel minden hetedik (16%) vállalkozás rukkolt elő új vagy jelentősen javított termékkel.

"Aki újított, elsősorban a költségek optimalizálása, a jogszabályi előírások szigorodása, a versenyelőnyhöz jutás, illetve a fogyasztói igényeknek való megfelelés érdekében tette. Az innováció elmaradásának legfőbb oka pedig, hogy a cégek véleménye szerint a korábbi innovációk még megfelelőek és nincs szükség további újításra. Ezt tízből közel 8 vállalkozás említette (78%)" – részletezte az eredményeket Demeter Zoltán.

Forrás: K&H

A fenntarthatósági szemlélet viszont már erőteljesen jelen van az ágazatban

"A vállaltok több mint kétharmadánál (69%) volt olyan újítás, fejlesztés az elmúlt 2 évben, amely valamilyen kedvező környezeti hatással járt. Ezek főként energiamegtakarításra, illetve a környezeti terhelés csökkentésére irányuló fejlesztések voltak. Ez a fókusz a jövőre nézve is hangsúlyos lesz, ugyanis a következő egy évben a cégek 41 százaléka tervez ilyen jellegű beruházást" – mondta el a szakértő.