A zágrábi kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta az INA horvát olajipari vállalat és a horvát földgáz-értékesítő vállalat, a PPD többségi részesedésének eladását Horvátország egyetlen műtrágyagyárában, a kutinai Petrokemijában – írta a Polsovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.

Az INA és a PPD közel két év tárgyalás után tavaly novemberben írt alá szerződést a török YILDIRIM-csoporttal a horvát Terra Mineralna Gnojiva nevű cég eladásáról, amely 54,52 százalékos részesedéssel rendelkezik Petrokemijában.

A folyamat azonban a kormány jóváhagyása nélkül nem tudott lezárulni. A csütörtöki döntéssel Zágráb zöld jelzést adott a tranzakcióhoz.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalatot az INA és a PPD közösen alapította 2018-ban. Ezt követően fele-fele arányban 600 millió kunával (29,6 milliárd forint) tőkésítették fel a műtrágyagyárat, elkerülve ezzel annak csődbe jutását. A vállalat stratégiai fontosságú volt, a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékát adta akkor, és több állami vállalat jövője is függött tőle.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalaton kívül 17,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában a horvát állami vagyonkezelő vállalat, a CERP, továbbá 12,73 százalékkal az egyetlen horvát tulajdonban lévő bank, a Horvát Postabank, 6,09 százalékkal az Adria-kőolajvezetéket kezelő Janaf horvát vállalat, 5,45 százalékkal a horvát Privredna Banka, és 0,08 százalékkal a kisrészvényesek.


A török befektető érdeklődik a Petrokemija állami tulajdonrészének átvétele iránt is, de erről egyelőre nem tárgyal a kormány – írta a lap. Hozzátették, hogy prioritás volt a török befektetővel való megegyezés, az elavult üzemek korszerűsítésében vállalat beruházási kötelezettségek biztosítása, és a gáz magas ára miatt egy éve leállított termelés beindítása.

Davor Filipovic gazdasági miniszter a kormányülésen hangsúlyozta: szeretnék, ha a Petrokemijában a termelés folytatódna, és megmaradnának a munkahelyek, de ragaszkodnak hozzá, és ügyelnek arra, hogy új befektetők érkezésekor az állam ne kerüljön gyengébb pozícióba, mint korábban volt.
A YILDIRIM-csoport öt kontinens 54 országában tevékenykedik, és több mint 18 ezer embert foglalkoztat. Tevékenysége szerteágazó, egyebek között kohászattal, bányászattal, műtrágyagyártással, energiahordozók kereskedelmével és kikötői szolgáltatásokkal foglakozik.

Indexkép: Shutterstock