A madárinfluenza miatt– ami folyamatosan jelen van/lesz az életükben – emelkedett a tojás ára, mert a kieső készlet könyörtelenül magával hozta az árak kilövését. Pedig tavaly a tojás volt az egyetlen olyan élelmiszerünk, amelynek csökkent az ára. Ennek akkor főként a fogyasztók örültek, mert még többet tudtak vásárolni belőle, viszont a termelők számára ez kedvezőtlen volt, hiszen hosszabb ideig ezekkel az alacsony árakkal nem tudták a termelést folytatni – írja a novenyvedoszer.hu.
Az árstop kivezetése után a legtöbb élelmiszerünk ára látványosan megdrágult, míg a tojásnál éppen az ellenkezője történt, azaz lejjebb ment az ára.
Szakemberek szerint azonban az év végén elkezdődött áremelkedés feltehetően húsvétig kitart, mert a madárinfluenza miatt vannak olyan telepek, amelyeken az állományt meg kellett semmisíteni – elsősorban Bács-Kiskunban és Békésben –, vagy nem történhet onnan sem kiszállítás, sem pedig új szárnyasok telepítése és bizonytalan a jövőkép.
Tavaly a tojás volt az egyetlen olyan élelmiszerünk, amelynek csökkent az ára – fotó: pixabay.com
Sokan a végleges felszámoláson gondolkodnak, hiszen a madárinfluenzával ezek után is együtt kell élni. A nyár elején kezdődhet meg az újratelepítés, és amikor ősszel kezdődik a madárvonulás, akkor újra nagy lesz az esélye a telepek megfertőződésének.
Hamarosan megélénkül a kereslet az S és az M méretű tojások iránt, de amikor alacsonyabbak voltak az árak, akkor nagyon vitték az XL-es tojásokat is.
A tapasztalatok szerint a termelőknek továbbra is lehet arra a vásárlói rétegre támaszkodni, amelyik ezen felül megvásárolja a biotojást, illetve a prémium termékeket is.
Húsvét után ismét a kereslet és a kínálat határozza meg majd a tojáspiacot.
Hazánkban az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent mind a tojástermelés, mind a tojásfogyasztás volumene: a tojástermelésünk 1990 óta csaknem a felére esett vissza.
Jelenleg évente 2,2-2,3 milliárd darab tojást fogyasztunk el, ami egy főre vetítve nagyjából 240 darab tojást jelent, ezzel kicsivel meghaladjuk az európai átlagot.
Sikeresek voltak a különböző népszerűsítő akciók, amelyek a rendszeres fogyasztás fontosságára hívták fel a figyelmet. A tojás értékes, alapvető tápláléknak számít a változó árak és termesztési nehézségek ellenére is, és még a magasabb ára ellenére is megfizethető marad.
Indexkép: pixabay.com