Az aratónappal közösen szervezett rendezvényen a régi cséplések idejét is felidézték.

  • Az emberekben még mindig él kicsit a május elseji felvonulás emléke, ezért tavaly, amikor először szerveztük meg a találkozót, május 1. tűnt ideális időpontnak. Akkor 180 veterán gép jött el, amiből 75 volt a traktor, 50 motorkerékpár, a többi pedig autó és teherautó – avat be az előzményekbe
  • Kovács Dániel, szervező.

A bokor tövéből Bokorba

Már akkor, az első szarvasi találkozó hírére Békés megyén túlról is megindultak az öreg gépek, jöttek Csongrád megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről, de volt aki Egerből, sőt Gyöngyösről is nekivágott az útnak.

Az igencsak életképes ötlet a 2010-ben alakult, mintegy 30 főből álló Szarvasi Vereán Baráti Kör tagjainak fejéből pattant ki, első megmozdulásként nem kisebb feladatot vállalva, mint a híres-neves Szarvas-Bokor, 180 km-es traktortúráját.

Lénárt Zoltán indítja a lánctalpast

  • Csernus Misi barátunk ragaszkodik ahhoz, hogy húzzunk elő valami bokor tövéből kimentett roncsot, amit nagyjából két hét alatt hozunk olyan állapotba, hogy lábon menjen Bokorba. Ezekben a két hetekben nem sokat alszunk, de a terv sikerül. Az első ilyen egy K-25-ös 1956-os gyrtmányú traktor volt, mondogattuk is, hogy „bokor aljából Bokorba”.  Akkor négy traktor ment lábon, a lánctalpast vittük traileren. A következő évben egy Dutra 428-ast mentettünk meg, idén pedig egy baráti köri tagunk megbecsült családi gépén dolgoztunk. Ez  kenyérkereső gép volt, mert szalagfűrésszel fát vágtak vele. Eredeti állapotába hoztuk vissza, vele idén négy gép ment lábon, és a lánctalpas szállítva juttot el Bokorba.
  • Ebbe segít be az Agroinform – veszi át a szót Lénárt Zoltán baráti köri tag, aki erre a találkozóra 5 gépet hozott, köztük a fent emlegetett lánctalpast -, mert sokszor sikerül onnan vadászunk alkatrészt. Én még hirdetni is szoktam ott, most adtam el egy Rába önindítót az oldalon.
  • Amióta elkezdtük csinálni, rengeteg fiatal és kisgyerek követ bennünket, bárhová is megyünk, vagyis az utánpótlás nevelésében ennek biztos, hogy nagyon fontos szerepe van – fűzi hozzá Dániel, amire Zoltán tovább folytatja.
  • Ahogy hoztuk a másik településről a gépeket, a gyerekek biciklizve követték. Jó érezni azt, hogy már a gépek puszta látványa vonzza őket, ami nagyon jó alapja lehet annak, hogy idővel ők is elkezdjék a szerelgetést egy kerékpárral vagy kismotorral, és majd ezzel fogják tölteni az idejüket ahelyett, hogy pl. a kocsmába járjanak.
  • Méltatlan, hogy mennyi ilyen gép ment tönkre – folytatja Dániel -, de megnyugtató, hogy még vannak olyan emberek, akik nem átallanak telepakolni ilyen gépekkel csűröket, amiket megmentenek, amik addig sem a MÉH-telepen pusztulnak tovább,  és amikor van rá idő, energia és nem kevés pénz, akkor szépen rendbe hozzák őket. A nézelődők közül sokan csak most ismerik fel, hogy azért régen is tudtak irtó stabil, megbízható gépeket gyártani, és már bánják, hogy ők pedig vagy 20 éve leadták ezeket a vasba.


Kisparcellás gépek

  • Nálunk kicsit feledésbe merült a kisparcellás gazdálkodás, de külföldön (Ausztriában, Szlovéniában) rendszeresen lehet látni, hogy kertészeti kultúrákat művelnek kisparcellán iyen régi gépekkel. - Dánieltől édasapja veszi át a szót:
  • Az út szélén volt egy olyan szalon, ahol ilyen régi, 40-50 éves gépeket lehett vásárolni.
  • Valahol ott kell kitaposni a mezsgyét, hogy a gyerekeket ez egyálatlán érdekelje – folytatja Lénárt Zoltán -, mert nincs jó gépész manapság, de gépész képzés sincs, azt kellene nagyon sürgősen feleléleszteni. Az egész mezőgazdasági gépégsz oktatásban gond van, ugyanis itt a környéken legközelebb Eleken és Békésen van két szakiskola, ahol az 50-60 éves gépeken tanulnak a fiúk. Még konyítanak is hozzá valamit, de a számítógép-vezérelte gépekhez már nem tudnak hozzáülni, met az iskolában azt már nem tanulják, így egy gazdaságban hogy merjenek rájuk bízni egy 50 milliós gépet?!


Technikatörténeti örökség

  • Nagy gond az is, ha az ember egy ilyen gépet vissza akar helyezni a forgalomba, mert az gyakorlatilag lehetetlen. Németországban van Hobby rendszám, amit kiadnak veteránra és 5-féle dolgora felteheti az ember, ha köt rá biztosítást és lenaplózza. Nálunk ez is nagyon nagy probléma, ezért nem mozdulnak meg vele az emberek, mert hiába van az a gép rendbe rakva, egyszerűen nem mernek vele a dűlőről kijönni. Ugyanis ha műszakilag mindennek megfelel, akkor sincs esélye sem arra, hogy levizsgázzon, és ha mégis, innen a kb. 50km-re lévő Békéscsabára kell azt a mezőgazdasági gépet bevinni. Technikatörténeti örökség maradt ránk, ami folyamatosan pusztul. Van még pár ilyen ember, mint mi vagyunk, és van még egy kis idejük arra, hogy összeszedjék az ilyesmit, de aztán már nem lesz több ilyen gép, végleg eltűnik.


A Szarvasi Veteránjármű Baráti Kör tagjait a barátság és a közös gépszeretet tartja össze, saját bevallásuk szerint, ha kezdeményezésük pénzügyi alapon nyugodna, máris megváltoznának a mostani, egymásközti békés biszonyok. Így biztos, hogy megmarad a jó hangulat, és mindenki egyformán vesz részt a kitűzött feladatok megvalósításában. Csodálatos gépeiknek hamar híre ment, rendszeresen eljárnak olyan környékbeli társ rendezvényekre, mint a székkutasi szántóverseny, de a csorvási gazdák meghívásait sem utasították még el.

Népszerűségüket mutatja, hogy elég volt csak néhány ismerősüknek szólni, és máris Mezőtúrról és Szentesről is felkerekedtek a régi vasak szerelmesei, hogy itt mutassák be régi kedvenceiket vagy épp legfrissebb szerzeményeiket.

A gépeket és nem mindennapos történeteiket hamarosan külön cikkekben is bemutatjuk.