Újabb, 2023-as ügyben hozott elmarasztaló határozatot a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság a már korábban is többmillió forintos bírságokat begyűjtő Cs. G. balatonlellei lakossal szemben, akit most a horgászati szabályszegések esetében a legmagasabb kiszabható összeggel büntettek. Ezzel ő az országos csúcstartó.

Cs. G. balatonlellei lakos visszaeső orvhorgásznak számít, a halőrök már jól ismerik, és a halgazdálkodási hatósággal is többször meggyűlt a baja.

Története 2023. április 23-án indult, amikor Balatonboglár térségében a horgászhelye elhagyása után a kifogott halakat nem vezette be a fogási naplójába. Akkor még rendelkezett érvényes engedéllyel, de azt bevonták, és 105.000 forintra, valamint 18 hónapos eltiltásra büntették. Azonban ezt követően újra horgászni indult, és augusztus 27-én, majd szeptember 26-án is találkozott a halőrökkel, aminek újabb bírság és eltiltás lett az eredménye. A három halőri ellenőrzés következménye összesen 498.750 forintos bírság lett, valamint 72 hónapra – hat évre – kizárták a horgászatból.


Ezután október 6-án Balatonboglár, majd október 10-én Balatonlelle térségében érték tetten engedély nélküli horgászaton. Először 1.196.016 forintot, valamint 36 hónapos horgászattól eltiltást kapott, majd 1.794.023 forintot és 36 hónapot, ami összesen 2.990.039 forint és 72 hónap. Ha ehhez hozzávesszük a korábbi három eset bírságait, akkor 3.488.789 forint és 144 hónap, azaz 12 esztendő büntetés az eredmény.

Azóta lezárult egy újabb 2023-as ügy: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapjára június 11-én felkerült egy újabb elmarasztaló döntés Cs. G.-vel szemben: a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság 2.000.000 forint halvédelmi bírsággal és 36 hónapos horgászattól való eltiltással sújtotta Cs. G. balatonlellei lakost, aki 2023. október 28-án Fonyód térségében engedély nélkül horgászott. Ez a bírság jelenleg a horgászati szabályszegések esetében a legmagasabb kiszabható összeg.

Ezt a korábbi bírságokkal összeadva a végeredmény 5.488.789 forint pénzbírság és 180 hónap, azaz 15 évnyi horgászattól való eltiltás, amivel Cs. G. balatonlellei lakos országos rekordot döntött.

Amennyiben a szabálysértő a bírság megfizetésének nem tesz eleget, a hivatal a bírsághatározatokat a végrehajtó hatóságnak átadja végrehajtásra. Örökös eltiltás azonban nincs a horgászatban.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Pixabay