Nem kérdés, hogy a görögdinnye igazi nyári kedvenc. Van, aki magában eszi, van, aki kenyérrel. Van, aki kiköpködi a magokat, van, aki lenyeli. Van, aki kopogtatja, van, aki szagolja. De az biztos, hogy nagyon kevés olyan ember van, aki ne lenne oda ezért a csodás, nyári gyümölcsért. Ehetjük a dinnyét egy kis sóval, vagy mézzel, sőt, akár grillezhetjük is. De steakként még nagyon kevesen fogyasztották, pedig nagyon is megéri, mert elképesztően finom!

Így készíts dinnyéből steaket

Will Horowitz, New York-i séf egy igazi különlegességgel lepte meg vendégeit, tudjuk meg a thedailymeal.com cikkéből. A különleges étel nem más, mint egy görögdinnye steak, ráadásul füstölve. A görögdinnye steak külsőre teljesen úgy néz ki, mint a marhasteak, de a füstölt sonkára is nagyon hasonlít, azonban az íze igazán különleges és egyedi.

Habár Will Horowitz étterme a füstölt húsételeiről híres, szeretett volna valami igazán különlegeset készíteni a vegetáriánus, valamint a vegán vendégei számára. Elmondása szerint az ételt ugyanúgy kell előkészíteni és elkészíteni, mint ahogyan a füstölt sonkát.

görögdinnye steak

A görögdinnye grillezve és steakként is kiváló. Próbáld ki! Fotó: Shutterstock

A meghámozott dinnyét 4-6 napig pácolja, koriandert, sót és oregánót, valamint tölgyfahamut tartalmazó oldatban. A dinnye a sótól elveszti víztartalma nagy részét. Ezt követően fél napig füstülőben füstöli a dinnyét, amely húsának szerkezete a fahamutól igazán puha lesz. A görögdinnyét beirdalja, majd olívaolajból és rozmaringból készült páclében serpenyőben párolja. Egy füstölt görögdinnye 4-5 főnek elegendő étel, amelyet az éttermében 75 dollárért kínál.


Az étel nagyon hasonlít egy nyers bélszínre, az íze pedig a füstölt húséra emlékeztet, de egyszerre édes és savanyú, a tetején karamellizálódott, ropogós réteggel.

A séf receptje szerint 2 evőkanál olívaolajat kell tenni egy nagy serpenyőbe úgy, hogy mellé tesz fokhagymát és rozmaringot, majd a dinnye 4 órán át a füstölőben készül. Ezután meg kell locsolni a serpenyőben maradt olajjal és fűszerekkel, majd 3 órára ismét vissza kell tenni a füstölőbe úgy, hogy óránként megforgatjuk. Majd előmelegített serpenyőben, olajjal és fűszerekkel meglocsolva, süssük addig, míg aranybarna nem lesz. De akár füstölés nélkül, csupán pácolva, majd utána serpenyőben megsütve is ki lehet próbálni.

Ne csak edd, idd is a görögdinnyét

A görögdinnye nem csak evésre kiváló. Nagyon finom italokat is készíthetünk belőle. Különösen akkor, amikor már mindent ununk, amivel a szomjunkat oltottuk.

1. Görögdinnyés jégkása

A jégkása nem csak a gyerekek kedvence, hanem sokunké, különösen a legnagyobb melegekben. Ehhez a finomsághoz szükség lesz 4 bögre görögdinnyehúsra, héj és magok nélkül, 1 dl sűrű cukorszirupra és 2 evőkanál citromlére. Ha elmúltál már 18 éves, bátran egészítsd ki 1 dl vodkával és 1 dl dinnyelikőrrel.

Konyhai robotgép segítségével pürésítsük a dinnyét, majd fagyasszuk le a pürét jégkockatartóban. 4 órán át hűtsük, miközben tegyünk be poharakat is a mélyhűtőbe, és azokat is hűtsük le. Tegyük a turmixgépbe a jégkockákat, a szirupot, a citromlevet, ha pedig alkoholosan szeretnénk, akkor a vodkát és a dinnyelikőrt is, és turmixoljuk össze alaposan. Ezután már nincs is más dolgunk, mint beleönteni a kész jégkását a lehűtött poharakba és elfogyasztani.

2. Görögdinnyés limonádé

A limonádét pillanatok alatt el tudjuk készíteni. Akár hagyományos, citromos változatban akár különféle gyümölcsökkel, például görögdinnyével ízesítve. Szükség lesz hozzá körülbelül 700 g felvágott, héjnélküli, kimagozott görögdinnyére, 1 citrom belsejére, héj nélkül, háromnegyed bögre friss citromlére, két evőkanál mézre, fél bögre hideg vízre, és sok citromra, karikákra vágva.

A görögdinnyét pürésítsük robotgép segítségével, majd egy gézlapon szűrjük át, hogy a sűrű része ne kerüljön bele az italba. Adjuk hozzá a citrom húsát. Egy másik tálban keverjük össze a citromlevet és a mézet, majd ezt adjuk a dinnyés léhez és adjuk hozzá a vizet. Hűtsük le és tálaljuk citromkarikákkal.

3. Görögdinnye leves

A görögdinnye leves ugyan nem klasszikus innivaló, de folyékony, szomjoltó finomság. A görögdinnye leveshez szükség lesz 1,5 kg dinnyére, 2 dl tejszínre, 2 evőkanál mézre, 1 teáskanál citromlére, 1 mokkáskanál fahéjra, 1 késhegynyi szegfűszegre, egy kevés mentára és 10 percnyi szabadidőre.

görögdinnye

A görögdinnye igazán finom és egészséges Steakként pedig valami elképesztő íze van! Fotó: Shutterstock

Hámozzuk meg, magozzuk ki és vágjuk fel szeletekre a dinnyét. Tegyük egy tálba, adjuk hozzá a tejszínt, a mézet, a citromlevet, ízesítsük fahéjjal és szegfűszeggel, majd botmixerrel turmixoljuk össze. Legalább 2 órán át hűtsük a hűtőszekrényben, de ha nem akarunk ennyit várni, keverjünk hozzá jeget. Díszítsük mentával, tejszínhabbal.

Így legyen görögdinnye a kertedben

Habár kétségtelenül jó móka kiválasztani a boltban a tökéletes dinnyét, az igazán jó móka az, ha mindezt a kertünkben tehetjük meg. Még akkor is, ha nem túlságosan nagy a kertünk. Ne tartsunk tőle, hogy sok helyet foglal, hiszen erre is van megoldás.

A görögdinnyét legegyszerűbben magról tudjuk szaporítani. A dinnye magjait áprilisban vagy májusban érdemes elvetni. Fontos, hogy a dinnye magjait fészkes vetéssel vessük, vagyis készítsünk a magoknak egy kis fészket, és a fészekbe szórjunk 4-5 magot.

A görögdinnye nagyon kedveli a fényt, így a kert legvilágosabb részét érdemes kiválasztani számára. A legjobban a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajt kedveli. A palánták hat hét után kelnek ki, melyeket egyelni kell, majd ültessük őket egy-másfél méteres sor és tőtávolságra. A görögdinnye esetében kulcsfontosságú az öntözés és a gyomlálás. Termése júliustól szeptemberig folyamatosan szedhető.

Ha nincs sok helyünk akkor sem kell lemondanunk a görögdinnyéről. Magaságyásban is kiválóan érzi magát. Azonban fontos, hogy felfelé tudjon terjeszkedni, így készítsünk számára egy erős rácsot, amire felfuttatjuk a dinnyét, hiszen nem lesz kis méretű a termése, és azt is el kell, hogy bírja.

A dinnye magától nem fog felfutni a futtatóra, az indákat nekünk kell feltenni és odaerősíteni a rácsokhoz. A kötözéshez erős anyagot válasszunk, hogy egészen biztosan elbírják a termést. Habár a görögdinnye folyamatosan hozza az új indákat, elég, ha csak 8-10 fő szárat futtatunk fel, az összes többi oldalhajtást le kell metszeni.

Ha ezt nem tesszük meg, akkor a növény energiáinak nagy részét fogja ezeknek az indáknak a növelésére fordítani, és jóval kevesebb energia és tápanyag jut a termésre. Azért, hogy az érésben lévő görögdinnye ne essen le az indáról, érdemes hálót húzni rá érés közben, és úgy felfüggeszteni a futtatóra.

Ezért érdemes görögdinnyét enni

A görögdinnye  90%-a víz, de még így is nagyon sok a C-vitamin, a kalcium, a magnézium, a rost és a kálium benne, ezen kívül tartalmaz még A-vitamint, B1-, B3- és B6-vitamint, valamint sokféle karotinoidot, például likopint.

A görögdinnye magas káliumtartalma miatt kiváló a vesék átmosására, csökkenti a vérben a húgysav koncentrációját, serkenti a vizeletürítést, így segít a szervezet méregtelenítésében. Segít lehűteni minket a nagy nyári melegekben és még a vérnyomást is csökkenti. A benne található karotinoidok erősítik az érfalakat, és megakadályozzák a vérrögök kialakulását, míg a benne található likopin komoly szerepet játszik a rákmegelőzésben.

A görögdinnye tehát nem csak steakként, hanem minden formában finom és egészséges, fogyasszunk belőle minél többet!