A te hűtődben is van egy kis tároló, ahova a tojásokat be lehet tenni? Ez pedig a hűtőd ajtaján van, ugye? Van egy rossz hírünk! Sajnos egyáltalán nem jó ötlet ott tartani a tojásokat. De igazából kevés olyan dolog van, aminek jót tesz, ha a hűtő ajtajában tároljuk. Az is eláruljuk, miért!
Ezért ne tartsd a tojást a hűtőajtóban
Habár a hűtőszekrény ajtaja igazán praktikus tárolónak tűnhet, sajnos csak nagyon kevés dolgot érdemes ott tartani. A hűtőszekrény nyitogatása miatt ugyanis először az ajtaján lévő dolgok romlanak meg. Ennek az oka pedig az, hogy a hűtő minden kinyitásakor meleg levegő jut be, és az ajtón tárolt ételeket és italokat éri először.
Éppen ezért állati eredetű termékeket nem célszerű a hűtő ajtajában tárolni. Nemcsak a tojásnak, de a tejnek sem tesz jót, ha ott tartjuk. A tojás számára a legjobb, ha a saját dobozában tároljuk, hiszen így védett helyen van, a doboz segít megőrizni a tojás frissességét és ízét, védi az állagát és a textúráját.
Ha sokáig tároljuk a tojást, a tojásfehérje vizesedni kezd, így nem lesz jó a tojás íze. Ahhoz, hogy a tojás hosszabb ideig maradjon friss és finom maradjon az íze, fontos, hogy a hűtőben tároljuk, 4 Celsius-fok körüli hőmérsékleten. Felhasználás előtt azonban érdemes kivenni a tojásokat a hűtőből és szobahőmérsékleten felhasználni azokat. De ha már egy tojást kivettünk és szobahőmérsékletű lett, nem szabad újra visszatenni a hűtőbe és később felhasználni.
Mosni vagy nem mosni, ez itt a kérdés
Ahogyan a tojás fogyasztása, úgy a tárolása és a tisztítása is örök viták forrása. Sokan arra esküsznek, hogy a tojás csakis hosszas, fertőtlenítővel történő mosás után kerülhet a hűtőszekrénybe. Mások azt mondják, hogy a héj úgysem kerül bele az ételbe, így felesleges megmosni.
A szakértői vélemények többsége szerint a vegyszerekkel eltávolítjuk a tojás héját kívül burkoló vékony védőréteget és így a héj pórusain keresztül bejuthatnak a kórokozók, a tojás pedig sokkal gyorsabban fog megromlani. Így a tojást csak közvetlenül a felhasználás előtt érdemes megmosni.
Ezért érdemes tojást enni
A szakértői vélemények gyakran változnak a tojás fogyasztásával kapcsolatban. Pár éve még nem támogatták a tojás fogyasztását, koleszterinszint növelő hatása miatt. Azonban számos kutatás igazolta a tojás egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait, így ma már a szakértők többsége is jóval megengedőbb a tojás fogyasztásának tekintetében.
Ez pedig nem véletlen, hiszen a tojás az egyik legtáplálóbb étel. Akinek magas a koleszterinszintje, az természetesen bánjon óvatosan a fogyasztásával, a napi ajánlásokat tekintve ugyanis már egy nagyobb tojás fedezi a napi ajánlott koleszterinmennyiség 74%-át.A jelenlegi irányelvek szerint heti 2-6 darab tojás fogyasztása az ajánlott, de ez is, mint minden, teljesen egyénfüggő.
A jelenlegi kutatások szerint a tojásfogyasztás és a szívbetegségek között nincs közvetlen kapcsolat, mert a tojásnak magas a koleszterin-, de alacsony a telítettzsírsav-tartalma, és ez utóbbi az, ami ártalmas lehet.
A tojást nem szabad a hűtőszekrény ajtajában tárolni, mert úgy hamarabb megromlik. Fotó: Shutterstock
A tojásnak kicsi a kalóriaértéke, ugyanakkor fehérjékben dús, zsírokban szegény, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszer, így érdemes fogyasztani. Például azért is, mert a tőkelhalmáj után a tojás a második legnagyobb természetes D-vitamin forrás, az élelmiszerek között. Ezen kívül A-, E- és B-vitaminokat, folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, cinket, káliumot, foszfort és nátriumot is bőségesen tartalmaz.
A tojás kevés telített zsírt tartalmaz, ellenben igen sok benne az omega-3 zsírsav, így fogyasztása véd minket a szívbetegségekkel szemben, de nagyon fontos az agy, a szem és az idegrendszer számára is. Sikerrel harcolhatunk vele az Alzheimer-kórral szemben is, a benne lévő fehérjék pedig elengedhetetlenek a sejtek növekedéséhez és megfelelő működéséhez.
A tojás fehérjéje ráadásul teljes egészében hasznosul a szervezet számára. A fehérjetartalom nagyobb részét a tojásfehérje adja, de a sárgájában is található 40%. Egy tojás elfogyasztása biztosítja napi fehérjeszükségletünk 20%-át. A tojás sokáig feketelistán volt, hiszen úgy vélték, hogy megemeli a koleszterinszintet. Azonban van "jó" és "rossz" koleszterin, amelyből a tojás a jó verziót növeli.
Fejtsük meg a tojás kódjait
Habár a tojásokat „A "és „B" minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben csak „A" minőségű tojásokkal találkozhatunk. Ezeket tömegük és méretük alapján osztályozzák. A négyfokozatú skála a legkisebbnek számító „S" kategóriától „XL"-ig terjed.
XL- nagyon nagy, legalább 73 gramm méretű tojás
L- nagy, 63 és 73 gramm közötti tojás
M- közepes, 53 és 63 gramm közötti tojás
S – kicsi, 53 grammnál kisebb tojás
A tojások héján fel kell tüntetni a termelő kódját és nyilvántartási számát, amely hét részből áll, és elég sok mindent megtudhatunk belőle a tojásról.
A kód első részének jelentése utal a baromfi tartásának körülményeire.
1: szabadtartás
2: alternatív tartás
3: ketreces tartási rendszer
0: ökológiai tartás;
A második részből tudhatjuk meg, hogy a tojás melyik országból származik. A hazai tojásnál itt HU felirat található.
Harmadik rész jelöli az adott megye vagy főváros kódját, amely 01-20 közötti szám, míg a negyedik rész az állat-egészségügyi kerület sorszámát jelöli. Az ötödik rész tartalmazza a tojótyúk megjelölést, amely a „T" betű. A hatodik rész az állattartó telep kétjegyű sorszáma a kerületben, a hetedik rész pedig a per jel után következik, és az istállók számát tudhatjuk meg belőle.
A tojást tehát mértékkel érdemes fogyasztani, és semmi esetre sem szabad a hűtőszekrény ajtajában tárolni.