Ha van kerted, szinte biztos, hogy legalább egy-két gyümölcsfa is helyet kapott már benne. A kajszibarack – vagy ahogy sokan hívják, sárgabarack – rendkívül népszerű a hazai gyümölcsfák között, hiszen frissen fogyasztva, lekvárként, befőttként vagy akár süteményekben is igazán ízletes. Emellett egészséges is, így érdemes helyet szorítani neki a kertben, és akár a családi befőzések hagyományát is feleleveníteni.
A metszés fontossága a kajszibarackfánál
A gyümölcsfák – köztük a kajszibarack is – egy ideig gondozás nélkül is teremnek, ám ez nem tart örökké. Idővel a termés mennyisége és minősége is csökken, majd teljesen megszűnhet. Ezért fontos, hogy ne hanyagoljuk el a fát. A ráfordított idő és energia bőséges, jó minőségű terméssel térül meg.
A kajszibarackfát leginkább tél végén vagy kora tavasszal ajánlott metszeni, amikor a rügyek éppen kipattanni készülnek. Ekkor indul be a fa vegetációs időszaka, amikor újra életre kel, és fejlődésnek indul. Az első metszést már az ültetéskor célszerű elvégezni, hogy a fa erős ágszerkezetet alakíthasson ki. A nem függőlegesen növő ágakat érdemes meghagyni, ezek adják majd a korona vázát. A sérült, beteg, vagy túl kis szögben álló ágakat, illetve a talajhoz 50 cm-nél közelebb eső alsó ágakat távolítsuk el. A fa magasságát érdemes 1 méter alatt tartani, mert így könnyebb gondozni és szüretelni is.
Metszés nélkül a kajszibarackfa akár 7 méter magasra is megnőhet, ezért a rendszeres visszavágás elengedhetetlen. Az oldalsó ágakat is rövidítsük meg, de minden ágon maradjon legalább egy rügy. Idősebb fánál is fontos a metszés: a rossz szögben növő, beteg vagy sérült ágakat ekkor is el kell távolítani, az előző év vezérágait pedig 75 cm-re vágjuk vissza. A korona ritkításával szellősebbé tesszük a fát, így a levegő és a napfény is jobban bejut, ezzel támogatva az egyenletes érést és csökkentve a betegségek, kártevők kockázatát.
Tavaszi lemosó permetezés – a védelem alapja
A tavaszi metszés mellett a lemosó permetezés is kulcsfontosságú. Ezzel a módszerrel még azelőtt elpusztíthatjuk a kártevőket és kórokozókat, mielőtt azok komolyabb károkat okoznának. Javasolt réz- és kénalapú gomba- és baktériumölő szereket, valamint rovarölő készítményeket alkalmazni. A kajszibarackfa rendszeres öntözést és tápanyagpótlást is igényel; utóbbit 2-3 évente szerves trágyával érdemes megoldani.

A sárgabarackfa igazi kincs. – Fotó: Shutterstock
Ha még nincs, így legyen!
Bár a kajszibarackot gyakran tekintjük magyar gyümölcsnek, eredetileg a távol-keleti régiókból származik. Az itteni klíma azonban ideális számára, így hazánkban is kiválóan megél. Egyetlen fa akár 90 évig is elélhet, évente pedig átlagosan 100-120 kilogramm gyümölcsöt hozhat. Fontos tudni, hogy nem minden évben terem egyenletesen, a fajták pedig június végétől augusztus elejéig érnek.
A kajszibarackfa a világos, napos helyeket és a tápanyagban gazdag talajt kedveli. Ültetés előtt a gyökerek végéből vágjunk le 2 cm-t, hogy serkentsük a gyökérnövekedést. Az ültetőgödör legyen elég nagy a gyökérzet kényelmes elhelyezéséhez. A gödör aljára tegyünk szerves trágyát, majd fedjük be földdel, hogy a gyökér ne érintkezzen közvetlenül a trágyával. Fontos, hogy a csemete egyenesen álljon, és a szemzési, oltási hely minden esetben a földfelszín fölé kerüljön. Az ültetés után ne feledkezzünk meg a beiszapoló öntözésről sem.
Víz, és még nagyon sok más
A sárgabarack gyümölcse nagyrészt vízből áll, így hozzájárul a szervezet hidratáltságához. Emellett jelentős mennyiségű A- és C-vitamint tartalmaz, három szem gyümölccsel pedig fedezhetjük napi A-vitamin szükségletünket. A kajszibarack niacinban, folsavban és béta-karotinban is gazdag, valamint kálium-, kalcium- és foszfortartalma is jelentős. Jótékony hatásai közé tartozik a rákellenes, érvédő és májméregtelenítő tulajdonság is, továbbá kedvezően hat a zsíranyagcserére.
A lekvárkészítést pedig tanuld meg a nagymamádtól! Hidd el, csodálatos emlék lesz egyszer, amikor Ő már sajnos nincs, hogy elkészíted ugyanúgy, ahogyan azt tanította neked. Így örökre veletek marad.
Ha szeretnéd, hogy a kajszibarackfa hosszú éveken át bőséges és jó minőségű termést hozzon, ne feledkezz meg a rendszeres metszésről és a tavaszi lemosó permetezésről! Ezekkel az alapvető lépésekkel nemcsak a terméshozamot növelheted, hanem a fa egészségét is megőrizheted.







_fill_360x200_0.jpg)

_fill_360x200_0.jpg)
_fill_360x200_0.jpg)


