Ha tavasz, akkor itt a nagytakarítás ideje. A házon belül, és természetesen kívül is. Hiszen ilyenkor jóval több időt tölthetünk végre a kertünkben is, és nem jól viseljük, ha a csodás növényeinket elcsúfítja egy rossz kerítés látványa. Mert sajnos nem csak minket és a növényeket, de a kerti bútorokat és a kerítést is megviseli az idő, és a tél. Azonban a természet erejére a takarítás során is számíthatunk, akár házon belül, akár házon kívül szeretnénk rendet tenni.

Így számolj le a kerítésedet elcsúfító mohával

Az alga- és mohafoltok nem csupán esztétikailag nyújtanak kellemetlen látványt a fakerítéseken, de a kerítést is roncsolják, így hát mindenképpen fontos, hogy megszabaduljunk tőlük!

Az algáról azt gondolhatnánk, hogy csak víz közelében érzi jól magát, de ez sajnos egyáltalán nem így van. Az alga ugyanis a kerti bútorokon és a kerítésen is felütheti a fejét, amennyiben azok fából készültek. Hasonló a helyzet a mohával is. Azonban mindkettő ellen bevethető egy házilag készített, nagyon olcsó csodaszer. Ez pedig nem más, mint az ecetből és szódabikarbónából álló tisztítószer. Töltsük szórófejes palackba, majd fújjuk be vele a szennyezett felületet. Alaposan fújjuk, hagyva, hogy teljesen átáztassa azt, majd súrolókefével dörzsöljük át a felületet. A csúnya szennyeződésnek ezek után nyoma sem fog maradni!

mohás kerítés

A mohás kerítés ellen kiváló az ecet és a szódabikarbóna. Fotó: Shutterstock

Kint és bent is számíthatunk a természet erejére

Nagyon sok olyan, a háztartásunkban előforduló dolog van, amely segíthet nekünk a nagytakarítás, vagy akár a rendszeres takarítás alkalmával is.

1. Az egyik ilyen az ecet. Az ecet igazi csodaszer, melyet ne használjunk hígítás nélkül, hanem azonos arányban keverjük össze vízzel, és már kezdődhet is a takarítás! Tökéletesen letisztítható vele a tűzhely, kívül és belül egyaránt, de a vízköves felületek is csillogóvá válnak, ha rájuk fújjuk, egy kis ideig hagyjuk állni, majd szivaccsal átdörzsöljük.

Az ablakot és a tükröket is gyönyörűvé varázsolhatjuk, ha ecetes vízzel mossuk le. A keretnek sem fog ártani, így azt is nyugodtan átmoshatjuk vele, és plusz öröm, hogy mivel a poloskák nem kedvelik az ecet illatát, nem lesz kedvük az ablakunk közelébe menni. De az ecettel még a kellemetlen szagokat is elűzhetjük, például a hűtőből. Ez azért is praktikus, mert úgy tudjuk megtisztítani a hűtőnket, hogy közben a benne lévő élelmiszerek nem érintkeznek vegyi anyagokkal. A poharak csodálatosan fognak csillogni, ha ecetes vízzel mossuk át őket. Utána öblítsük át a poharakat tiszta vízzel és töröljük szárazra.

Az ecet kitűnő a penészfoltok eltávolítására is, de fehérítésre is kiváló. Öntsünk bele a mosógép dobjába fél pohár ecetet, mielőtt beletennénk a mosnivaló ruhákat, és már át is takarítottuk vele a mosógépet. Az illat miatt pedig ne aggódjunk! Az viszonylag hamar el fog párologni.


2. A  szódabikarbóna nem csak a gyomrunkra van jó hatással. Nagyon olcsó, és nagyon hasznos tisztítószer, és még a kisebb dugulásokkal is könnyedén elbánik. Ehhez fél pohár szódabikarbónát keverjünk össze fél pohár ecettel, öntsük a lefolyóba, és hagyjuk hatni egy órán át.  Vízzel és sóval elkeverve a halszagot is képes eltüntetni a vágódeszkáról, és az sem árt, ha mosás előtt beáztatjuk a ruhákat vízbe, amelybe beletettünk két evőkanálnyi szódabikarbónát. Fél óra alatt eltünteti az izzadtságfoltokat és csodásan fehérré varázsolja a fehér ruhákat.

Sőt, még a zöldségeket és gyümölcsöket is tökéletesen megtisztíthatjuk, ha szódabikarbónás vízbe áztatjuk őket. Vízkő eltávolítására is alkalmas, a kezünkről pedig kitűnően eltünteti a hagymaszagot. Az ezüst ékszereket is ragyogóvá teszi, ha átdörzsöljük őket egy kis szódabikarbónával. Ha odaégett az étel, öntsünk egy kis vizet a serpenyőbe, és adjunk hozzá egy csésze ecetet, majd forraljuk fel. Forrás után vegyük le a tűzről és adjunk hozzá egy kis szódabikarbónát és ezzel takarítsuk le a maradék égésnyomot.

3. A citrom sem csak a teába, vagy a limonádéba való. A citrom gyümölcssav-tartalma nagy segítség számunkra a takarítások idején is. Képes megszüntetni a vágódeszkán eluralkodó rossz szagokat, a hűtőbe helyezve pedig egy fél citrom elűzi az összes kellemetlen illatot. De a csapokat és csaptelepeket is ragyogóvá teszi. Ha segítségül hívjuk hozzá jó barátját, a szódabikarbónát, együtt nagyon hatásosan bánnak el a vízkővel. A citrom még ennél is többre képes, hiszen az anyagba dörzsölve eltünteti a fű-, tea-, tinta-, rozsda- és vörösbor foltokat. A bedörzsölés után természetesen ki kell mosni a ruhákat.

4. A nem csak az ételeinket teszi ízletesebbé. A cipőbe szórva eltünteti a kellemetlen szagokat. Használat előtt azonban öntsük ki a cipőből. A só kitűnő súrolószerként is, hiszen szemcséi segítenek a makacs szennyeződések eltávolításában.

citrom ecet cukor só

A természetes tisztítószerek segítenek a kertben és a házban is. Fotó: Shutterstock

5. A méhviasz és a szójaolaj keveréke visszaadja a fa bútorok eredeti fényét, és ápolja is azokat.

6. A vöröshagyma segítségével el lehet távolítani a késekről a rozsdafoltokat, de félbevágva kitűnően semlegesíti a rossz szagokat is, így akár a hűtőbe is tehetjük.

7. A kukoricakeményítő remek ablak- és szőnyegtisztításra, mosásra, zsíroldásra, és nagyon erős súrolószer készíthető belőle.

8. A mosószóda kiváló a mosáshoz, áztatáshoz és vízlágyításhoz, de mosogatáshoz is használhatjuk, a takarítás során pedig csodálatosan megtisztítja a különböző felületeket.

9. Az illóolajok nem csupán az otthonunkat tehetik természetesen illatossá, de a ruhákat is finoman lengik be illatukkal, ha öblítő helyett használjuk őket. A levendula illata pedig még a molyokat is segít távol tartani ruháinkból.

10. De a gőz erejét se felejtsük el. A gőz segítségével mindenféle tisztítószer nélkül lehet tiszta és 99,99 százalékig baktériummentes az otthonunk. Ráadásul azokon a helyeken is számíthatunk rá, amit kézzel nehezen, vagy egyáltalán nem érnénk el.

Azon túl, hogy a természetes tisztítószerek segítségével a felületeket nem terheljük feleslegesen vegyi anyagokkal, a természetnek és saját magunknak is jót teszünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a takarítás során mivel érintkezik a bőrünk, a szemünk és mit lélegzünk be. A természetes takarítószerek az egészségünkre is jó hatással vannak, így hát bátran használjuk őket minél többször, és minél nagyobb mértékben helyettesítve a vegyszereket.