Ahogyan az is örök kérdés, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, az is örök vitákat generál, hogy melyik élelmiszert szabad, és melyiket egyenesen tilos megmosni. Vannak ugyanis olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyek esetében nagyon is jól tesszük, ha elővigyázatosak vagyunk, és megmossuk azokat, míg számos esetben éppen ártunk azzal, ha a csap alá tartjuk őket.
Érdemes tehát végiggondolni, minek mi lehet a következménye, és minden esetben betartani a higiéniai szabályokat. Abból ugyanis egészen biztosan nem lehet baj, ha mindig tiszta konyhapulton, tiszta mosogatóba kerülnek az alapanyagok, és a vágódeszka és a kések sem hordoznak semmilyen veszélyt. A tisztaság betartásával nagyon sok betegségtől meg tudjuk védeni magunkat és a családunkat. Mint ahogyan azzal is, ha tudjuk, mit hogyan szabad, és hogyan tilos megmosni.
Amikor fontos a mosás
Gondoljunk bele, hány kéz érinti azokat a gyümölcsöket és zöldségeket, amelyeket megvásárolunk? Ne legyenek illúzióink, a legtöbb őket érintő kéz közel sem tiszta. Sőt. Sajnos nagyon sok emésztési problémát, és egyéb bajt okozó betegséget kaphatunk el, amikor éppen egészségesen szeretnénk táplálkozni, és zöldséget és gyümölcsöt vásárolunk.
A zöldségeket szódabikarbónával vagy ecettel is meg lehet tisztítani. Fotó: Shutterstock
Sajnos a legtöbb zöldség és gyümölcs, amennyiben nem mossuk meg, okozhat E. coli- és szalmonellafertőzést. A zöldségek és a gyümölcsök megmosásával azonban sok bajt tudunk megelőzni. És persze azzal is, ha minél több zöldség és gyümölcs terem meg a kertünkben. Úgy egészen biztosan nem érintkezik számtalan, koszos kézzel, és még azt is pontosan tudjuk, hogy milyen vegyszerekkel volt, vagy éppen hogy nem volt kezelve.
A gyümölcsösökből, gazdaságokból származó baktériumok sajnos túlélik a szállítást és a tárolást. Amennyiben pedig nem mossuk át alaposan fogyasztás előtt a zöldségeket, gyümölcsöket, úgy nagyon sokféle betegséget kaphatunk el. A legtöbb friss élelmiszert a szabadban termesztik, így már azelőtt érintkezik rovarokkal, csigákkal és számtalan kártevővel, hogy szüretelésre kerülne.
Azon túl, hogy így számtalan betegséget tudunk megelőzni, még abban is segít a lemosás, hogy a kártevők által rákerült anyagok nem tudják megváltoztatni az étel ízét. A rájuk rakódott porra sincs szüksége a szervezetünknek, nem is beszélve a különféle gyomirtókról és növényvédő szerekről, melyek szintén rajta lehetnek a zöldségeken és gyümölcsökön.
Ha azonban tiszta vízzel vagy szódabikarbónával, esetleg ecettel lemossuk azokat, akkor nagy eséllyel óvjuk meg magunkat a betegségektől. Ezek a szerek ráadásul akár még mérgezők is lehetnek azok számára, akik óvatlanul elfogyasztják az azokkal kezelt zöldségeket és gyümölcsöket.
Az is nagyon fontos, hogy a leveles zöldségeknek nem elég csupán a felszínét leöblíteni. A különféle rovarok, például a poloskák, meztelencsigák, könnyedén be tudnak jutni a levelek vagy a szárak közé is. Még akkor is érdemes megmosni a zöldségeket, gyümölcsöket, ha meg fogjuk azokat hámozni, hiszen a késsel is be tud kerülni a fertőzés.
Habár nem gondolunk rá, a zöldfűszerek esetében is nagyon fontos a mosás. Ezekre a növényekre ugyanis számtalan bogár repül, hozzájuk érhetnek a házikedvenceink is, és nagyon sok homok is megtelepedhet rajtuk. Hasonló a helyzet az aszalványokkal és a dióval is. Gyakran ugyanis a zacskóban árusított diót és aszalványokat vegyszerekkel permetezik le, hogy hosszabb ideig eltarthatók legyenek, amelyeket érdemes lemosni róluk fogyasztás előtt. A házi aszalványokra és az otthon szedett dióra természetesen ez nem vonatkozik.
A konzervek tetejét érdemes felbontás előtt mosószeres vízzel átmosni, majd tiszta vízzel leöblíteni és szárazra törölve kinyitni, mert nagyon sok szennyeződés lehet rajtuk, ami a nyitáskor a tetőről belekerülhet a dobozba.
A konzerv kukoricát, borsót, babot érdemes átmosni főzés előtt, hiszen úgy el fogja veszíteni a doboz miatti kissé fémes ízét. A legtöbb előre csomagolt saláta esetében rá van írva, hogy azt már megmosták, de érdemes azokat is újra átmosni, így egészen biztosan nem maradhat benne semmilyen szennyeződés.
De mi a helyzet a tojással és a hússal?
Sokan úgy vélik, a tojást még azelőtt meg kell mosni fertőtlenítőszeres vízzel, mielőtt bekerülne a hűtőszekrénybe. A tudományos vélemény ezzel szemben az, hogy a vegyszerekkel eltávolítjuk a tojás héját kívül burkoló vékony védőréteget és így a héj pórusain keresztül bejuthatnak a kórokozók, a tojás pedig sokkal gyorsabban fog megromlani. Így, ha ragaszkodunk is a mosáshoz, azt csak közvetlenül a felhasználás előtt végezzük el.
A zöldségek és gyümölcsök esetében fontos az alapos tisztítás. Fotó: Shutterstock
Hasonlóan eltérők a vélemények a nyers húst illetően. Míg korábban az volt a szokás, hogy a nyers húst felhasználás előtt hideg, folyó vízben meg kell mosni, úgy manapság már erről is mást mondanak a szakértők, akik szerint ezt nem hogy nem szabad megtenni, de kifejezetten veszélyes, ha a húst a mosogatóban megmossuk.
Ennek az az oka, hogy a hús felszínén lévő baktériumok a bőrünkön és a mosogató környékén is el tudnak terjedni a mosás során kifröccsenő víz miatt, így veszélybe sodorhatjuk magunkat, ha megmossuk a nyers húst. A főzés, sütés, párolás hatására a megfelelő hőfokon a baktériumok el fognak pusztulni, így jobban járunk, ha nem mossuk meg a nyers húst.
De nem csak a húsra, a vele érintkező eszközökre is nagyon oda kell figyelni, hiszen azok is veszélyesek lehetnek, amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet a tisztításukra. Az sem árt, ha külön vágódeszkát és kést használunk a húsok, és a nyersen fogyasztandó ételek esetében. Szintén elengedhetetlen, hogy főzés után ne csak elmosogassunk, hanem a konyhapultot, a sütőt, a tűzhelyet is alaposan fertőtlenítsük le, és ne feledkezzünk meg a csempéről sem.
Viszont a rákokat és kagylókat akkor is meg kell mosnunk, ha fagyasztva vettük meg, hiszen így elkerülhetjük a különféle fertőzéseket, és azt is, hogy héjdarabok maradjanak az ételben.
Ezeknél az élelmiszereknél felesleges a mosás
Ellenben a hagymát teljesen felesleges megmosni, hiszen több rétegű héja tökéletesen megvédi. De ha mégis megmossuk, azzal sem ártunk neki. Viszont a fokhagyma esetében nagyon sok értékes olajat veszítünk, ha a csap alá tartjuk.
A gombát alaposan meg kell tisztítani, de csak száraz törlővel, vagy éppen csak egy pillanatra a folyó víz alá tartva, mert különben nagyon sok vizet szív magába, szét fog esni főzés közben és a finom ízét is el fogja veszíteni.
Bár korábban a rizs főzését is hosszas válogatás és mosás előzte meg, sajnos a mosás által a keményítőt is eltávolítjuk belőle. Manapság a rizs már sok esetben előfőzött, zacskóban van, így oda már megtisztítva kerül, így nem érdemes átmosni, vagy leönteni róla a főzővizet, hiszen úgy a finom ízét is le fogjuk mosni.
Vigyázzunk magunkra és családtagjainkra, és ha tehetjük, minél több mindent próbáljunk meg saját magunk termeszteni.