A büdöske, a nevével ellentétben, nagyon kedvelt növény a kertjeinkben. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy nagyon szép, még igazán hasznos is. Attól pedig nyugodtan tekintsünk el, hogy nincs olyan illata, mint egy rózsának. Ő másban jó. De abban nagyon!

Egészen biztosan meg fogjuk találni a számunkra legtökéletesebbet, a büdöske ugyanis rengeteg színben és méretben díszíti a kertjeinket, balkonládáinkat. Emellett pedig a büdöske még nagyon ellenálló is a különféle kártevőkkel és betegségekkel szemben.

Ismerd meg a büdöskét

A büdöske igazán szép látványt nyújt az ablakunkban és a kertünkben. A citromsárgától egészen a sötétebb, bordós árnyalatokig találhatunk kedvünkre valót a büdöskéből. Az alacsony fajták körülbelül 20 cm, míg a magasak akár 40-60 centiméter magasak is lehetnek. A büdöske nagyon kedveli a napfényt, és a szárazságot is jól viseli. Ráadásul a betegségekkel szemben is ellenálló. Így még kezdő kertészek sem képesek rá, hogy ártsanak neki. Hacsak nem feledkeznek meg az öntözéséről.

A bársonyvirág, vagyis a büdöske, az egyik legnépszerűbb egynyári virág. Rendkívül könnyen szaporítható magról, gyönyörű színes virágai pedig vonzzák a beporzókat, és távol tartják a kártevőket.

Így védi meg a bársonyvirág a kerted

A bársonyvirágnak több fajtája létezik, és ezek mind védelmet nyújthatnak a többi növénynek, de a kis büdöske és a nagy büdöske a legjobb választás, amennyiben meg szeretnénk védeni a kertünket.


A büdöske olajai és aromája rendkívül erősek, és a nevéből már következtethetünk is rá, hogy nem igazán kellemes illatúak. Éppen ezért sok rovar nem viseli el a közelségüket, így nagyon hatékonyan távol tudja tartani többek között a molytetveket, a fonálférgeket, a  poloskákat és a szúnyogokat is. De nem csak az aprócska kártevők menekülnek előle, hanem a nyulak, az őzek és a mókusok is. A legjobb ha a veteményes szélére ültetjük, olyan növények közelébe, mint a paradicsom, a káposzta, az uborka és a tök, amelyek a kártevők nagy kedvencei.

De nem csak a távoltartásban nagy a büdöske. Színes virágai ugyanis vonzzák a hasznos beporzókat, például a méheket, a darazsakat és a pillangókat. Ráadásul nem csak a hasznait élvezhetjük, hanem a szépségét is. Egyetlen tő büdöske ugyanis akár több száz virágot hozhat, és még akkor is gyönyörködhetünk benne, amikor más növényekben nem, hiszen egészen az első fagyok beálltáig virágzik. Az pedig, hogy ilyen hosszan virágzik, azért különösen hasznos, mert így a később ültetett zöldségnövények számára is segíti a beporzást, amely egyébként akadályokba ütközhetne.

Így legyen büdöske a kertedben

Ha pedig megszerettük a büdöskét, még abban is a segítségünkre van, hogy igazán könnyű magról vetni. A magokat jó vízelvezetésű, termékeny talajba kell vetni. A büdöskét vessük napos helyre, néhány milliméter mélyre, majd alaposan öntözzük meg. Nem kell sokáig várni, hiszen a büdöske nem követel túl sok türelmet tőlünk, és alig 1-2 hét alatt, de ha jó helyen van, akár néhány nap alatt is kihajthat.

büöske egynyári

A büdöske több elrendezésben is igazán jól mutat a kertben. Fotó: Shutterstock

A vetéssel fontos megvárni, hogy a talaj hőmérséklete elérje a körülbelül 18 Celsius-fokot. Minél melegebb a talaj, annál gyorsabban fognak kicsírázni a magok. De a büdöske cserépben is nagyszerűen fejlődik. Egy nagy cserépbe akár 2-3 tövet is ültethetünk.

Ha pedig eddig nem győzött volna meg minket a bársonyvirág, hogy miért is érdemes neki helyet adni a kertünkben, a termesztése is rendkívül olcsó. A magjai nem kerülnek sokba, de akár még ingyen is hozzájuk tudunk jutni, ha félretesszük az idén elültetett virágok magjait. Akár még tovább is ajándékozhatunk belőlük, hiszen egy virág közel száz magot is adhat a nyár folyamán.

Nagyon fontos, hogy a virágokat hagyjuk teljesen elszáradni, és várjuk meg, amíg a magokat tartalmazó terméstok megbarnul és összezsugorodik. Majd válasszuk szét a magokat, és terítsük szét őket. Várjuk meg, amíg megszáradnak, és tároljuk száraz, hűvös helyen.

A kis büdöskék vagy szabad beporzásúak vagy hibridek, és míg a szabad beporzás során a magokból a következő évben az anyanövény pontos mása fejlődik ki, addig a hibrid fajtákból nagyon változatos növényeket fogunk kapni.

De ha nem szeretnénk kinyerni a magokat, akkor távolítsuk el minél hamarabb az elvirágzott fejeket a büdöskéről, hiszen így a növény minden energiáját az új virágok meghozatalára tudja fordítani. A bársonyvirág virágzata nagyon kedvelt a levéltetveket pusztító fátyolka és zengőlégy köreiben is, ezért is érdemes a kert több részére is vetni a magjaiból.

Népesítsd be egynyáriakkal a kerted és a balkonládád

Az egynyáriak egész nyáron át megörvendeztetnek minket csodálatos virágaikkal, ha biztosítjuk számukra a virágzásukhoz szükséges vizet és tápanyagot. Az öntözésüket érdemes a reggeli, vagy az esti órákban végezni. Ha pedig azt szeretnénk, hogy sok virág díszítse a kertet, feltétlenül távolítsuk el az elhervadt virágokat, hiszen így a növény az új virágok meghozatalára tud koncentrálni, és arra tudja fordítani az összes energiáját.

Ezek a csodás növények akár szegélynövényként, akár egy teljes ágyásban, vagy a sziklakertben is jól érzik magukat és csodásan borítják virágba a kertünket, erkélyünket. Fillérekért be lehet szerezni a virágmagokat, vagy magát a növényt is, így ideálisak kertünk nyári díszítésére. Azonban ahhoz, hogy valóban egész nyáron széppé varázsolják a környezetünket, ismernünk kell az igényeiket. És ha ezeket megadjuk nekik, örömmel fog bennünket eltölteni minden egyes kertben töltött perc.

1. Az előkészítés a siker titka, tehát a talaj előkészítését ne akarjuk megúszni. Ha azt szeretnénk, hogy az egynyári virágaink csodásan érezzék magukat, fontos, hogy tápanyagban gazdag, gazokban szegény talajba ültessük őket. Érdemes előre megtervezni, milyen virágokat szeretnénk ültetni, és akár egy kis kompozíciót is megálmodhatunk belőlük.

Ekkor jelöljük ki kövekkel a formát, amelyben a virágokat el szeretnénk ültetni. A kövekből készíthetünk kígyóformát, vagy akár geometrikus alakzatban is elhelyezhetjük őket, és közéjük, vagy köréjük ültethetjük a palántákat.

2. Ahogyan számunkra sem mindegy, hogy kivel élünk együtt, az egynyáriak sem jönnek ki jól minden növénnyel. Fontos, hogy csakis olyan növényeket ültessünk össze, amelyeknek azonosak az igényei. Különben nagyon nehezen tudnánk megoldani, hogy az egymástól pár centiméterre lévő fényigényes és árnyékot kedvelő virágok is jól érezzék magukat. A méretüket is érdemes megismerni, hiszen egyrészt úgy mutatnak jól, ha azonos méretű virágok kerülnek egymás mellé, másrészt úgy érvényesül az "élni, és élni hagyni" elv is.

Így minden növény azonos körülmények között tud fejlődni, és nem vetnek egymásra árnyékot sem. Ha mégis különböző magasságú növényeket szeretnénk ültetni, fontos, hogy mindig hátulra kerüljenek a magasabb, és előre az alacsonyabb növények. Így minden növény kellő mennyiségű fényhez tud jutni.

3. Ha a kertünk csak néhány napon át fürdőzik a napfényben, a nap többi részében pedig árnyék borítja, a fuxia, a gumós begónia vagy az angol muskátli lehet jó választás. A félárnyékot kedveli a pistike, az árnyékban pedig nagyon jól érzi magát a díszcsalán. Ha sok a napfény a kertben, válasszuk inkább a muskátlit, vagy a petúniát.

4. Ha első alkalommal népesítenénk be a kertet egynyári virágokkal, érdemes az egyszerűbben kezelhető növények közül válogatni. Csak ajánlani tudjuk a körömvirágot, a büdöskét és a paprikavirágot. Ők egész nyáron át virágozni fognak. A büdöske, a verbéna és a petúnia cserépben is jól érzi magát.

5. De nem elég csak öntözni őket. Az egynyári virágaink csakis akkor fognak egész nyáron át megörvendeztetni minket csodálatos virágaikkal, ha biztosítjuk számukra a virágzásukhoz szükséges tápanyagot. Az ültetésük után, ha kellően előkészítettük a talajt, egy hónapig nem lesz rá szükség, azonban utána érdemes rendszeresen pótolni a tápanyagot, akár az öntözővízhez adagolva is.

6. Az öntözést érdemes a reggeli, vagy az esti órákban végezni. A mennyiségét pedig nagyban befolyásolja az adott növények vízigénye. Ahogy növekszik a hőmérséklet, úgy kell növelni az öntözések számát. Ha az ujjunkat a virág földjébe dugva száraznak érezzük azt, akkor itt az ideje a locsolásnak. A leginkább vízigényes növények a petúnia, a futó muskátli, a verbéna és a fuxia, míg a porcsinrózsa nem annyira igényli a gyakori öntözést.

7. Nem elég az öntözés és a tápanyag pótlása, az elhervadt virágok eltávolításával is sokat segíthetünk, hogy a növény az új virágok meghozatalára tudjon koncentrálni, és arra tudja fordítani az összes energiáját. Ha a növények megnyúlnak, és kevesebb virágot hoznak, metsszük meg őket, így dúsabbá válnak, és több virágot fognak hozni.

Ezek az egynyáriak is széppé varázsolják a kerted

1. A begónia igazán gyönyörű, de fontos tudni róla, hogy mérgező. A méreg legnagyobb része a gumóiban van, de az egész növény mérgező, ezért érdemes a gyerekeket és a háziállatokat távol tartani tőle.

büdöske

A büdöske igazán gyönyörű, és még a kertben is segít. Fotó: Shutterstock

A begónia nem túl igényes növény, így bátran ajánljuk kezdő kertészek részére is. 15 és 20 Celsius-fok közötti hőmérsékleten érzi magát a legjobban. Trópusi növény, így a hidegebb időszakokat nem viseli jól, azonban a tűző napsütés sem a kedvence.

A begónia sok fényt igényel, így keressünk neki olyan helyet, ahol megkapja ezt, azonban közvetlen napfény csak rövid ideig éri. A begónia igényli a rendszeres öntözést, egészen tavasztól őszig. Azonban a pangó vizet nem kedveli, így ügyeljünk rá, hogy egy kissé száradjon ki a földje, és csak azután öntözzük meg újra.

Érdemes alulról locsolni, mert nagyon érzékeny a szára a penészedésre. Télen kevesebb vízre van szüksége, azonban amikor virágzik, igényli a magas páratartalmat. A legegyszerűbb, ha a cserepét egy vízzel telt tálcára rakjuk. Kéthetente adjunk neki tápoldatot is, amit gyönyörű virágokkal fog meghálálni.

2. A nebáncsvirág, vagy pistike élénk színű virág, és egészen biztosan szebbé varázsolja a kertünket. Még a kert legkomorabb, legsötétebb szegletét is megszínesíti. Ráadásul gondozása sem igényel különösebb szaktudást, így igazán jó társunk lehet kezdő kertészként is a kertünkben.

A nebáncsvirágot, vagyis a pistikét, leggyakrabban előnevelt, gyökeres palántaként vásárolhatjuk meg, de nyugodtan megpróbálkozhatunk a magról, vagy dugványról történő szaporításával is. Azonban nagyon ügyeljünk rá, hogy a növény soha ne száradjon ki, hiszen igazán érzékeny a vízhiányra.

Virágládában is kitűnően érzi magát, de fontos számára a jó vízáteresztő képességű talaj, és szereti a félárnyékos, árnyékos fekvést. Ellenben nem szereti a tűző napfényt. Ha a nebáncsvirágokat közel ültetjük egymáshoz, egy idő után összefüggő pistike mezőt fogunk kapni, ami igazán szemkápráztató látvány. Nagyon oda kell figyelni az öntözésre, hiszen a növény nagyon hamar kiszáradhat. Különös figyelmet fordítsunk a melegebb időszakok esetén történő öntözésre, amikor is a hűvösebb időben kapott vízmennyiség duplájára lesz szüksége. Így ekkor naponta kétszeri kell öntözni.

A nebáncsvirágnak a víz mellett arra is szüksége van, hogy rendszeresen trágyázzuk. Ezt tavasszal és nyáron tegyük meg. Ha igazán jól érzi magát, májustól egészen szeptember végéig fog megörvendeztetni bennünket virágaival. Azonban nagyon érzékeny a szélre, ami könnyen eltörheti virágait, így ültessük szélvédett helyre.

Kárt okozhat a pistikében a liszteske, a levéltetvek és a takácsatkák, ezért fontos, hogy rendszeresen vizsgáljuk át. Magról, vagy hajtásról tavasztól késő nyárig szaporítható. Ezek elvetésére a nedves tőzeg és perlit keveréke a legalkalmasabb. A cserepet fedjük le egy műanyag zacskóval, amely segít bent tartani a nedvességet. Amint megnőtt, át lehet ültetni virágföldbe.

Büdöskében és egynyáriakban gazdag kertet kívánunk!