Az utóbbi évek változásai hatalmas kihívások elé állították a nyúltenyésztőket. Közgazdasági és állategészségügy területén is vannak problémák. A nagyüzemben tartott nyulak állategészségügyi kockázati tényezői azonban szinte semmit sem változtak ez idő alatt.

Ugyanúgy veszélyezteti őket számtalan vírus, légzőszervi, illetve emésztőrendszeri betegség, amit főként baktériumok, gombák és paraziták okoznak. A nyulaknál a kokcidiózisfertőzések jelentős gazdasági veszteséget okozhatnak, éppen ezért lényeges lenne gyakrabban vizsgálni az előfordulási gyakoriságot.

Parazitás fertőzések

A vadon élő, valamint a tenyésztett házi, mezei, üregi nyulaknál jelenleg a legnagyobb problémát a parazitás fertőzések okozzák, az esetek több mint 24 százalékáért ez a felelős. Emellett gyakori gond a bakteriális megbetegedés, a táplálkozási és anyagcsere-betegségek egyaránt.

A gazdák életét jelentősen megnehezíthetik még a vírusfertőzések, a toxikózison, illetve a traumával összefüggő sérülések és a veleszületett betegségek. A különféle kockázati tényezők, a betegségek, illetve elhullás okainak és előfordulási arányainak ismerete egészségügyi, gazdasági és állatjóléti szempontból is kiemelten fontos - írta meg az allattenyesztok.hu.


Mi a kokcidiózisfertőzés?

A nyulaknál gyakori a gyomor- és bélrendszeri problémák. A fiatal nyulaknál pedig sokszor előfordul a hasmenés is. Az emésztőrendszeri megbetegedések hátterében szinte minden esetben a baktériumok állnak, de sok problémát okoz a tenyésztők számára a paraziták jelenléte is. A nagyüzemben tartott fajták az endoparazitás fertőzöttség a leggyakoribb. A kokcidiózis előidézésében több Eimeria faj játszik döntő szerepet.

A háziállatok kokcidiózisát a bélben élő spórás egysejtűek okozzák. Szinte mindegyiknek van egy vagy akár több ilyen parazitája. Minden a tartás körülményétől függ. A zsúfoltság és a bélsárszennyeződés hatására sokkal nagyobb valószínűséggel fogyasztják el az Eimeria fajok által termelt, oocisztákat, emiatt a háziállatok körében jóval gyakrabban előfordulnak a fatális kimenetelű járványok.

Jelen van, de egyelőre ritka

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a bevizsgált bélsárminták 63%-ában nem találtak oocisztát, és a minták 7%-a mutatott alacsony, 15-15%-a pedig magas vagy nagyon magas fertőzöttséget.

2018-hoz képest csökkent a negatív minták száma és emelkedett a nagyon magas fertőzöttségi kategóriába sorolható minták száma. Ebben nagy szerepe volt az engedélyezett gyógyszerek használatának korlátozása.

A vizsgálatok során végül sikerült nyolc Eimeria fajt azonosítani:

E. media, E. magna, E. coecicola, E. irresidua, E. flavescens, E. piriformis, E. perforans, E. intestinalis.

Veszélyben a nyúltenyésztés? - fotó: pexels.com

Ennek alapján az Eimeria fajok patogenitása kapcsán elmondták, hogy 70 százalékban gyenge patogenitású fajok fordultak elő, 25 százalékban mérsékelt, míg 4 százalékban erősen patagén törzseket azonosítottak.

"A monitoringeredmények tükrében megállapítható, hogy a vizsgált magyarországi nyúltelepeken alacsony számban fordulnak elő erősen patogén törzsek, viszont a vizsgálatukra a jövőben is nagy hangsúlyt szükséges fektetni. Továbbá keresni és vizsgálni kell olyan alternatív takarmánykiegészítőket, amelyek alkalmasak lehetnek a paraziták számának gyérítésére vagy fertőzőképességük csökkentésére"

- írták.