Kegyetlen gyilkos ez az invazív rovar – már Magyarországon is védekezni kell ellene
Az agrárszakma és a nagyközönség aggodalmát is felkeltette az a tény, hogy idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az invazív ázsiai lódarázs egyedeit.
Gazdaságátadás: az állatokat akkor is el kell látni, ha családi tragédia történt
Az első gazdasszonyokról szóló konferencián jártunk.
Felszínre került az Ínség-szikla – vízügyes szakemberek elmondták, mekkora baj ez
Mennyire szokatlan a folyók alacsony vízállása?
Drága lesz az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk – akár 750 forintot is elkérhetnek kilójáért
Emelkedtek az alma termelési és tárolási költségei, csak közepes lett a termésmennyiség.
Csökken az élő sertés ára, padlón a húsfogyasztás – mi lesz így a termelőkkel?
Az első félévben a húsfeldolgozás- és tartósításágazat teljesítménye mennyiségben majdnem 20 százalékkal esett vissza.
Megnyílt a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK)
Változatos programokkal várják az érdeklődőkket. Az esemény partnerországa Szerbia.
Raktárépületben tárolt kombájn gyulladt ki
A tűzoltók a területet hőkamerával is átvizsgálták.
GMO: hogy dönt Európa?
Az Európai Unióban folyamatosak a viták a GMO-val kapcsolatban.
Viharos szélre figyelmezet az OMSZ. Másodfokú a figyelmeztetés egy vármegyében
A széllökések helyenként a 90 km/h-t is meghaladhatják.
Nagy István szerint el kell dönteni, hogy a magyar agrárium miként válaszol a kihívásokra
Megnyílt a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK).
Globális üzletek helyszíne lett az Agritechnica
Az Agritechnica kiállítás 2 600 kiállítójának kétharmada 55 különböző országból érkezik, ez új rekord.
Tokaj: rendőrök védik az aszúszemeket
A szüreti időszakban fokozottabb lesz a rendőri jelenlét az ültetvényeken.
Krizantém: a termesztők tizede felhagyott a termeléssel
A magas önköltséget nehéz a termelői árakban érvényesíteni.
5 dolog, amit a palackvisszaváltásról tudnod kell
A januártól életbe lépő új rendszer várhatóan mérföldkő lesz a hazai hulladékgazdálkodásban.
Miben lehetnek a gazdák segítségére a mezőgazdasági felmérődrónok?
A légi fényképezéssel hatékonyan ki lehet egészíteni a hagyományos adatgyűjtő eljárásokat.
A mesterséges intelligencia a gépi beporzásban is fontos szerepet fog játszani
Ahol fokozott a méhek pusztulása, a termesztőknek előbb-utóbb szükségük lehet erre a technológiára.
Mutatjuk, milyen lesz az időjárás a hosszú hétvégén
Eső, viharos szél, napsütés is várható. Kicsit visszatér a nyár.
Katasztrofális kimenetelű európai vízválság jöhet a szakemberek szerint
Több helyen rekordközeli mélységben tartózkodik a folyók vízállása, a szakértők potenciálisan katasztrofális kimenetelű európai vízválságot emlegetnek.
Búzával, kukoricával fűteni? Van, ahol már égetik a terményt...
Elég nagy a baj, ha valaki a terményével fűt, mert nem tudja, vagy a mostani nyomott árakon nem akarja eladni azt. Pedig jelenleg ez történik.
Időjárás: 10-20 mm csapadékot kaphatunk
Az éjszaka 12 és 19 fok között alakul a minimum-hőmérséklet.
Kifutunk az időből, ha nem gondoskodunk az agráradatok sorsáról – interjú Varga Péterrel
Ha egyszer kikerül a kezünkből a saját gazdaságunk adata, utána nem tudjuk, hogy ki, mire fogja felhasználni. Státuszjelentés a magyar agrárium digitális átállásáról.
Őrült jó fejlesztések – alig várjuk, hogy a földeken lássuk őket viszont
Kihirdették a DLG-Agrifuture Concept 2023 díjazottjait.
545 ezer facsemetét ültettek el Vas vármegyében az elmúlt 3 évben
Nagy István: több mint ötvenezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a gazdák.
Egy termény, amire tényleg van kereslet – hosszú távon
Jelentkezz a Szója Agroinform Webináriumra!
Mi számolható el parlagként 2024-ben?
A HMKÁ 8. előírásban olyan parlagon hagyott terület fogadható el, amelyet legalább a január 1-től augusztus 31-ig terjedő időszakban pihentetnek. De van más szabály is.
Figyelmeztet a Nébih: így semmiképp ne védekezz a mezei pocok ellen!
A mezei pockok elleni teljes felületkezelés nagy kockátatot jelent emberre, állatra.
Ha vadászol, erre mindenképp figyelj!
Egyes vadfajok esetében módosultak a vadászati idények.
Így ünneplik Erdélyben a káposztát +VIDEÓ
Elégedettek a gyergyószárhegyi gazdák az idei káposztaterméssel, a föld ebben az évben az utóbbi évek átlagához képest többet adott a gazdálkodóknak.
Traktor típusengedély és sok lóerő: a Mercedes-Benz bemutatja az új Unimogot
A Mercedes-Benz két új Unimogot és egy munkagép-vezérlési koncepciót mutat be az Agritechnica mezőgazdasági és erdészeti gépek szakkiállításon.
Új, környezetbarát készítmény lehet a méhek megmentője
A szer bioméhészetekben is alkalmazható.
"Nagy forma a mama! Én is szeretnék majd ennyit megérni és így tenni-venni..." +VIDEÓ
Bájos videó bukkant fel a neten: miközben az unoka többszáz lóerős gépekkel dolgozik, a nagyi megmaradt a hagyományoknál és kézzel szedi a tengerit.
Időjárás: Viharos széllel érkezik a csapadék
A maximum-hőmérsékletek megközelítik a 30 fokot.
Ezt a gyönyörű díszfát egyre több helyen tiltják be. A te kertedben ott van?
Nagyon könnyen kivadul, és inváziós fajként tönkre tudja tenni a természetes környezetet.
Van élet a búzán és a kukoricán túl: alternatív lehetőségeket mutatunk
A két főnövény termesztésének létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, de egészen meglepő, hogy mire van kereslet ezeken kívül.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.![Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/4419/cikk_74419/gazdasagatadas07_750x417_notext_fill_540x300_0.jpg)
Jövőkép 2024 – Gazdaságátadás és Agrárpályázatok Agroinform webinárium
Kerülj képbe a gazdaságátadással és az aktuális pályázatokkal. Jelentkezz az...![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)