Hétfő

A pára és köd feloszlása közben délelőtt még fátyolfelhők lehetnek az égen, de a nap második felében szinte zavartalan napsütésre számíthatunk. A délkeleti szél főként az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul.

Kedd

A pára, illetve köd feloszlását követően túlnyomóan derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.

A minimum-hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos részeken -3 fokig is lehűlhet a levegő. A maximum 14 és 21 fok között várható.

Szerda

A pára, köd megszűnése után általában változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, de helyenként erősebben felhős tájak is lesznek. Az északnyugati országrészben nem kizárt egy-egy zápor. Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél.

Hajnalra általában 2 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, hidegre hajlamos vidékeken fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Délutánra 15 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

traktor

A hidegre hajlamos vidékeken fagypont alatti értékeket is mérhetnek – fotó: pixabay.com

Csütörtök

A pára, köd, rétegfelhőzet megszűnése után nagyrészt gyengén felhős időre számíthatunk, általában többórás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. Helyenként megélénkül az északkeleti, keleti szél.

A minimum-hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet a levegő. A csúcsérték 14 és 19 fok között várható.

Péntek

A pára, köd, rétegfelhőzet feloszlását követően általában gyengén felhős időre számíthatunk, többórás napsütéssel, de nyugaton maradhatnak erősebben felhős területek. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül a keleti, délkeleti szél.

A minimum általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, hidegre hajlamos tájakon fagypont alá hűlhet a levegő. A maximum-hőmérséklet 14 és 20 fok között várható.


Szombat

A pára, köd, illetve rétegfelhőzet feloszlása után nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de főleg nyugaton maradhatnak erősebben felhős körzetek. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül a délkeleti, keleti szél. Hajnalban 0, +9, a délutáni órákban 15, 20 fokot mérhetnek.

Vasárnap

Általában gyengén felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel, de főleg nyugaton maradhatnak erősebben felhős vidékek. Csapadék nem valószínű, de néhol megélénkül a keleti, délkeleti szél.

A hajnali 0-9 fokról 15 és 19 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.