A hidegfront hatására hűvösebb levegő érkezett, a megerősödő, néhol viharossá fokozódó északnyugati, északi szél enyhíti a forróságot.

Mire számíthatunk ma este?

Az északnyugati, északi szél megélénkül, több helyen megerősödik, helyenként, főleg a magasabban fekvő részeken viharos lökések is előfordulhatnak. Késő estére 17 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.

Este, késő este csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég, a Tiszántúlon viszont maradhatnak felhősebb tájak. A csapadékgócok fokozatosan mindenhol lecsengenek, hajnaltájt azonban nyugat felől újabb felől érkezhetnek, és a nyugati, északnyugati területekre kis eséllyel már besodródhat zápor.


Az északias szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul. Ennél enyhébb idő a felhős tájakon, vízpartokon, hűvösebb a hidegebbre hajlamos helyeken lehet.

Milyen időre van kilátás a hét utolsó napján?

Egy vékonyodóban, szakadozóban lévő frontális felhőzet vonul kelet felé, emellett gomolyfelhőképződés zavarja meg a napsütést. Elsősorban a Dunántúlon számíthatunk szórványosan záporra, zivatarra. Az északi, északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul, a tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

Ma és holnap is sok helyen számíthatunk viharokra - fotó: pexels.com

Figyelmeztető előrejelzés

Az ország északkeleti harmadában helyenként valószínű zivatar, de a nyugati határszélen sem zárható ki egy-egy helyen dörgés, villámlás. A zivatarokhoz viharos széllökések, intenzív csapadék, valamint apró szemű jég is társulhat. Vasárnap az ország nyugati felén fordulhatnak elő zivatarok a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel.

A késő délutáni órákban Pest-megyében, valamint a Dunántúl északkeleti részén az északnyugati, a Bodrogközben az északira forduló szelet átmeneti, 65 km/h körüli széllökés kísérheti.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.