A párizsi olimpiára egy 3500 férőhelyes éttermet építettek, ahol a sportolók számára naponta akár 1200 adag Michelin-csillagos ételt is felszolgálnak a csaknem negyvenezres menüből.

Ez a világ legnagyobb étterme, ahol a francia ízvilághoz kapcsolódó menüsort kínálnak. Philip Wurz, a Párizs 2024 élelmezésért felelős vezetője a The Guardiannek azt mondta: a francia szervezők szívesen emelték a színvonalat, miután olvasták, hogy a londoni olimpia idején a sportolók a napi betevő 20 százalékát a McDonald'sban fogyasztották el. A szakember szerint az általuk kínált menü sokkal egészségesebb.


Kínálatuk kiemelkedő szegmense például a növényi alapú ételek, ugyanis a menü csaknem egyharmada növényi alapú. Az alapanyagok 80 százaléka francia, a húsok pedig száz százalékban hazaiak. Sajtkínálatukban olyan magas minőségű sajtok szerepelnek, mint a comte és a brie de meaux. Naponta 800 bagettet sütnek és a sütemények széles választékát kínálják.

tojás

A szervezők alábecsülték a keresletet bizonyos élelmiszerek, például a tojás esetében – forrás: Pixabay

A sportolók körében népszerűek a csirkeételek és a lazac, a csirkemellfilé és a csirkenyárs, így ezekből is töménytelen mennyiségben lehet kapni. De ezek mellett helyet kaptak a croissant, a buggyantott tojás, az articsókakrém és szarvasgombával megspékelt juhsajtreszelék is.

Ha egy ország küldöttségének különleges kívánsága van, a szervezők azt is megpróbálják teljesíteni. A dél-koreaiak például kimcsit kértek, a strandröplabda- és taekwondo-csapatok hideg húst, szendvicseket és salátákat, az evezősök pedig meleg ételeket preferálnak, így ezek is kaphatók. Philip Wurz azt is elárulta, hogy az ázsiai tollaslabdázók nem kedvelik a kenyeret, ezért a menüt az ő igényeikhez is igazították.

Azonban úgy tűnik, hogy a szervezők alábecsülték a keresletet bizonyos élelmiszerek esetében, egyes ételeket, például a tojást már porciózni kellett múlt hét közepén, írta a francia L'Équipe. Az olimpia hivatalos cateringpartnere, a Sodexo Live! a lapnak elismerte, hogy valóban „nagyon magas a kereslet" bizonyos élelmiszerek után, amelyeknek a mennyiségét növelik annak érdekében, hogy kielégítsék a sportolói igényeket. Első körben a grillezett húsokból és a tojásból nem volt elég.



Az előzetes becslések alapján az olimpiai faluban várhatóan több mint 13 millió adag élelmiszert kell majd a különböző éttermeknek felszolgálniuk (ez a mennyiség az olimpiai és paralimpiai játékok kétszer 15 napos időszakára vonatkozik; a BBC szerint ez tíz foci-vébére elegendő ételt jelent).

A szervezők egyébként mindent megtesznek annak érdekében, hogy a párizsi olimpia az eddigi legzöldebb olimpia legyen. Az elmúlt négy évben azon dolgoztak, hogy kidolgozzanak egy olyan étkeztetési rendszert, amivel a 2012-es londoni rendezvényhez képest meg tudják felezni az ételek előállításának karbonlábnyomát.

Forrás: Magyar Nemzet és HVG.hu