Idén sem kedvez a méhészetnek az időjárás.

A tavaszi fagyok mindent tönkretettek

Május végén, június elején szinte mindenhol hófehérbe öltöznek az akácfák, ráadásul csodálatos illatukkal lepik be a településeket. Idén azonban ez nem történt meg, hiszen a tavaszi fagyok során szinte minden elveszett. A Kisalföld.hu helyi méhészeket kérdezett, hogy vajon lesz-e idén elég akácméz.

Nagy Balázs, a pannonhalmi Zümi Méhészet tulajdonosa feleségével együtt foglalkozik méhekkel. A termést illetően azonban nincsenek jó hírei. Elárulta, hogy idén jóval kevesebb repcemézet tudtak megtermelni, hiszen az időjárás miatt a méhek még nem erősödtek meg annyira, hogy a virágzás idejére kirepüljenek. Hozzátette, hogy az akác sincs olyan helyzetben, mint az előző években. Úgy tudja, hogy lesznek olyan méhészetek, akiknél egyáltalán nem lesz akácméz, mert a virágok vagy elfagytak, vagy leverte őket az eső. Ahol pedig a kora tavaszi hideg nem okozott gondot, ott az akác együtt nyílik a többi virággal, ezáltal a méhek belehordják a mézbe más virágok nektárját.

Még mindig van tavalyi méz

Elárulta tovább, hogy azok a méhészek, akik a tavaly megtermelt mézet hordóban tárolják, azoknál rosszabb a helyzet, hiszen nem vásárolták fel tőlük a mézet, emiatt még a tavalyi akácméz is a raktárakban van. Hozzátette, hogy ők vásárokon, valamint az interneten keresztül értékesítenek.

A 22 év alatt kiépített vevői körük a méz 80-90 százalékát megvásárolják. A vevők számítanak rájuk, hiszen tudják, hogy milyen minőségre számíthatnak, így minden évben visszajárnak. Annak viszont nagyon nehéz dolga van, aki most akarja kiépíteni a vásárlói körét.

A Kisalföldi Méhészek Szövetkezete elnöke, Vajda László szerint semmi jó nem vár a méhészekre. Kijelentette, hogy a méhei el sem indultak az akácra, hiszen Győr-Moson-Sopronban, valamint az egész Észak-Dunántúlon mindenhol elfagytak a virágok. Semmi remény, hogy ezeken a területeken idén akácmézpörgetés történjen. Ezzel együtt a repcetermés is igen gyenge lett, bár hiányra nem kell számítani, hiszen a raktárakban mindig van tartalék. Ez viszont azt is jelenti, hogy a termelői árakban nem lesz jelentős mértékű változás.

Kiemelte, hogy nagybani felvásárlás már nincs, így a méhészek kiüvegezve próbálják meg eladni a termést. Viszont ez együtt jár a túlkínálat, ami csökkenteni fogja az árakat. A méhész úgy véli, hogy közvetlenül a termelőktől való vásárlás esetén azaz ár nem fog változni tavalyhoz képest.

Aggódni nem kell, tavalyi mézből még bőven akad a termelőknél - fotó: pexels.com

Válságban az ágazat

Nagyon sok az eladó méhcsalád, ami nem csoda, az ágazat válságban van. A méhészek próbálnak megszabadulni a méhektől és amíg 30 évvel ezelőtt még rengetegen foglalkoztak velük főállásban, addig manapság kevesen vágnak bele ebbe. Nagy, főállási méhészekkel alig találkozni, hiszen egyre nehezebb eladni a mézet - tette hozzá a szakember.