A világon közel 6 millió ha-on termesztenek paradicsomot, az évente betakarított mennyiség megközelíti a 200 millió tonnát. Európában mindössze 600 ezer ha-on folyik termesztés – noha a termésmennyiség 20-35%-a innen származik –, a nagy paradicsomtermesztő országok (Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország) a paradicsom számára igen kedvező klimatikus adottságú Dél-Európában, a Földközi-tenger mentén helyezkednek el.
Nálunk az árutermesztés céljából történő étkezési, szabadföldi paradicsomtermesztés gyakorlatilag megszűnt, az éves termés (250 000 tonna) fele a 400 hektárnyi üvegházi és fólia felületről származik. Bár egyre nagyobb a jó klímaszabályozású üvegházak aránya a kevésbé korszerű fóliával borított termesztő létesítményekkel szemben, a technikai színvonalból, a tenyészidő hosszúságából (ültetési idő) és a termesztett fajtatípusból adódóan nagy a termésátlagszórás, 20-25 kg/m2-től 70-75 kg/m2-ig terjed.
A növekvő konkurenciából adódó kisebb haszon sokkal pontosabb, a termesztési feltételeknek legjobban megfelelő, fajtatípusra, nem egy esetben fajtára megválasztott technológia alkalmazását feltételezi a termesztőktől, ehhez tartozik a korai hajtatásban a termesztés sikerének egyik sarkalatos pontja, a virágzás optimális környezeti feltételinek megteremtése, illetve a virágok termékenyülését elősegítő technológiai eljárások szakszerű alkalmazása!
Nálunk az árutermesztés céljából történő étkezési, szabadföldi paradicsomtermesztés gyakorlatilag megszűnt – fotó: Pixabay
A paradicsom virágzásbiológiája
A paradicsom virágzata bogas szerkezetű, fürtnek is nevezzük, mint a Solanaceae család többi tagjára az 5-ös szám jellemző. Az első virágfürtök megjelenése az 5-7. levél után várható, fürtönként – fajtától is függően – 5-8, koktél fajták esetében több virág alakul ki (1. kép). (Vadfajoknál vagy nagy napi hőingadozás következtében ennél lényegesen nagyobb fürtök is előfordulnak.)
Jól kötött fürtök nagybogyójú és koktél paradicsom esetében – A szerző felvétele
A portokok csövet képezve helyezkednek el a bibe körül, felnyílásukkor szabadul ki a pollen. A bibeszál hosszúsága változó. Egyes vadfajokra és fajtákra jellemző, hogy eltávolodva a portoktól,meglehetősen hosszú bibe fejlődik, ami nagymértékben megnehezíti az önbeporzást. A gyakran tapasztalható rossz kötődés elsősorban ezzel a morfológiai tulajdonsággal magyarázható.
A hosszú bibéjű egyedek (típusok) esetében gyakrabban előfordul az idegen megporzás. Egészséges növény esetében – optimális környezeti feltételek mellett – már a virág kinyílásakor termékenyülésre képes a bibe, és a fertilitását 8-10 napon keresztül meg is tartja. A bibére kerülő pollen a szektrétumnak köszönhetően a bibére tapad, majd néhány óra elteltével tömlőt fejleszt, ezt 50 órával követően a petesejt megtermékenyül. A sejtosztódás a megporzást követő 94-100 órában kezdődik el.
Virágzásra és termékenyülésre ható környezeti tényezők
A virágzást, a pollenképződést és magát a megtermékenyülést is számos környezeti tényező befolyásolja, a rossz termékenyülés legtöbbször ezekre vezethető vissza.
A klimatikus tényezők különösen nagy szerepet játszanak a reproduktív szervek szöveti differenciálódásában, azok kialakulásában, működésében. Fajtánként kismértékben eltér, de megközelítőleg 10 órás napi megvilágítás, ~200 J/m2/nap fényenergia szükséges ahhoz, hogy a virágzás és terméskötődés bekövetkezzen, aminek fele a lombozat fenntartására, másik fele a virágzásra és a terméskötődésre fordítódik.
A fény mellett meghatározó szerepet játszik a termékenyülésben a léghőmérséklet, aminek alsó határa 13-14 0C, és maximális értéke 30 0C. Ideális, ha a légtérhőmérséklet a maximum- és minimumértékek átlaga közelében van, azaz 21-22 0C.
Maga a levegő összetétele, így a szén-dioxid koncentrációja közvetlenül a virágzást és terméskötődést nem befolyásolja, de a páratartalom jelentős mértékben. Párás levegő a pollen csomósodását idézi elő, a túl szárazban nincs szekrétumkiválás, ebből adódóan kevésbé tapad a pollen a bibéhez. Optimális érték a tenyészidő elején, virágzásig 65%, később már csak 60%.
Télen, a fóliasátrakban, ahol nem minden esetben tökéletes a fűtésszabályozás, nehezebb, mint a korszerű üvegházakban az optimális léghőmérséklet és páratartalom összhangban tartása.
Télen, a fóliasátrakban, ahol nem minden esetben tökéletes a fűtésszabályozás, nehezebb, mint a korszerű üvegházakban az optimális léghőmérséklet és páratartalom összhangban tartása – fotó: Shutterstock
A rossz termékenyülésnek, a virág- és terméselrúgásnak leggyakoribb kiváltói a kedvezőtlen klimatikus feltételek.
A talajtényezők közül kisebb mértékben a talaj nedvességtartalma, jobban a tápanyag-összetétele befolyásolja a virágzás és termékenyülés folyamatát. A talaj, vízkultúrás termesztésben a termőközeg nedvességtartalmának napi 7-9%-os ingadozása ideálisnak mondható, ennél nagyobb eltérés a generatív, kisebb a vegetatív növekedést segíti elő.
Tápanyagok közül háromnak: a nitrogének, a foszfornak és a bórnak van kiemelkedő szerepe,
ami nem azt jelenti, hogy a többi tápelem jelenléte vagy éppen hiánya teljesen indifferens a generatív folyamatokra. A jó kondíció jelentősége itt is meghatározó, a víz és a nitrogén aránya fontos.
A nitrogén – bőséges vízellátás mellett – a lombnövekedést segíti, egy határon túl (buja növekedés) virág- és terméselrúgást okozhat.
A foszfor a generatív szervek szöveti differenciálódására, később a virágzás folyamatára van hatással.
A bór a pollenképződés, a virágporcsírázás vonatkozásában fontos.
A magasabb EC-érték, azaz a tömény talajoldat (izolált termesztésnél a tápoldat) egy határig a virágképződést és terméskötődést serkenti, ami jó lehetőséget kínál a növény vegetatív-generatív egyensúlyának szabályozásához. Egy határon túl a termés minőségének romlását, élettani betegségek kialakulását okozhatja.
Technológiai munkák közvetett hatása a termékenyülésre
A tenyészterület helyes megválasztásával a fényben különösen szegény téli hónapokban a fény jó kihasználását érhetjük el. Palántanevelés során a tápkockák szétrakása (ültetés előtt 7-10 nappal 15-20 db/m2) ezt a célt szolgálja. Kiültetéskor a nagyobb tenyészterülettel, később a metszéssel, az oldalhajtások időben történő eltávolításával segíthetjük elő a fény még jobb kihasználását (növénysűrűség télen 2-2,5 db/m2, nyáron 3,3-4,2 db/m2, tavasszal 2,8-3 db/m2). A levelezés (alsó, idősebb, funkcióképtelen levelek eltávolítása) hasonlóan a kevés fény jobb kihasználását, a generatív és vegetatív jelleg szabályozását szolgálja.
Megoldások a virágok megtermékenyítésének fokozására, a virág- és terméselrúgás megakadályozására
A gyakorlatban alkalmazható, terméskötődést elsegítő eljárások alapvetően három csoportra oszthatók:
- kémiai módszerekre,
- mechanikai módszerekre és
- biológiai megoldásokra.
A kémiai módszerek között vannak nagyon olcsó és hatásos módszerek, de ezeknél ismertek káros, termésminőséget rontó mellékhatások is, és ellentmondanak a napjainkban egyre gyakrabban hangoztatott fogyasztói elvárásnak, a vegyszermentes termesztésnek. A N-fenil-ftalaminsav és a naftalinoxi-ecetsavas etilészter alapú szerek kedvezőtlen klimatikus feltételek mellett is kiváló hatásúak a virágzásra és a terméskötődésre, de az említett mellékhatások miatt használatukat a termesztők már korábban is mellőzték.
Mint általában a hormonális szerek esetében, alapvető elvárás a pontos adagolás, aminek a kivitelezése üzemi körülmények között szinte lehetetlen. A szer aluladagolása gyorsan átcsap túladagolásba, ennek a képeken is látható súlyos minőségi következményei vannak (deformált bogyók, összenőtt ikertermések, sejtburjánzások).
Túladagolt hormonkezelés káros, minőségrontó hatása – A szerző felvétele
A mechanikai módszereket sokáig használták a nagyüzemek is, de a kisebb gazdaságokban még napjainkban is itt-ott eredményesen alkalmazzák, ahol a felület mérete miatt a biológiai módszerek kevésbé rentábilisak. Előnyük a vegyszeres kezeléssel szemben, hogy nincs mellékhatásuk, ugyanakkor nagyobb a kézimunkaerő-igényük, és csak olyan esetben alkalmazhatók, ha a pollen csíraképes.
Két változata terjedt el: a huzalok, azaz a zsineget tartó fémhuzalok kocogtatása (rázogatása) és a vibrátoros fürtrázás, más néven elektromos méhek használata. Ez utóbbi valamivel eredményesebb, mint a huzalok ütögetése, ugyanakkor lényegesen lassúbb eljárás, kézimunkaigényesebb. Heti kétszeri, esetleg háromszori gyakorisággal végezve jó eredmény érhető el mind a két módszerrel, de a nagyon korán ültetett paradicsomnál a hatás gyengébb.
Napjainkban az úgynevezett biológiai módszereket alkalmazzák, poszméhek segítségével végzik a beporzást. A méhek percenként 20-30 virágot járnak be, mozgásukat a klimatikus tényezők (hőmérséklet, páratartalom) kevésbé befolyásolja. A virágzás kezdetén hektáronként két kaptár kihelyezése ajánlott, később, a folyamatos virágzás idején 4-5. A méhek megfelelő aktivitása 4-6 hétig tart, ezt követően a családok (kaptárok) cseréje szükséges. A vegyszeres növényvédelmi eljárásokat szigorú összhangba kell hozni a méhek telepítésével.
A nemesítők partenocarp fajtákkal is próbálkoznak megoldást keresni a fényszegény hónapokban a terméskötésre, illetve a termésképzésre. Sajnos az ilyen mag nélküli bogyók minősége gyengébb (üreges, gerezdes, gyorsabban fonnyad), de egyelőre termesztői szempontból sem mondható sikeres megoldásnak, mivel az ilyen terméseknek kisebb a tömege.
Napjaink kiemelkedő eredményei (vízkultúrában 50-70 kg/m2) elképzelhetetlenek valamilyen megtermékenyítést elősegítő eljárás nélkül. A poszméhek alkalmazása úgy a nagyüzemekben, mint a közepes méretű, árutermelő gazdaságokban a legjobbnak mondható. Ugyanakkor az egészen kis üzemekben a mechanikai módszerekkel történő megporzás (vibrátorozás, huzalütögetés, zsinegrázogatás) megoldást jelenthet a rossz termékenyülés megelőzésére!
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_100x75_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
