Légli Ottó, a HNT elnöke elmondta: A hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy – amely jelen esetben akár mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet is jelentett – elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt.

Az idei fagy sok növénykultúrában okozott károkat, igaz a legtöbb esetben még nem lehet tudni, hogy ez mekkora területet érint. A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyeket a 2016-os évben elemi kárt szenvedtek. Noha e helyeken a hőmérő higanyszála nem érte el a kritikus -20 fokot, a jégkár miatt be nem ért szőlővesszőkön lévő rügyképletek így sem tudták elviselni a tél okozta károsodásokat. A HNT arra számít, hogy 2017-ben mind a szőlő felvásárlási ára, mind a borok ára emelkedik.

fagy

A fagy mennyiségi csökkenést okozott, a minőséggel nem lesz probléma – fotó: Shutterstock

Frittmann János, a HNT Szakmaközi Bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége. Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90 százaléka is áldozatául esett a fagynak. A terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége. A károsodás a gazdák számára mennyiségi kárt jelent, a 2017-es bor minőségét nem veszélyezteti.