Az eperspenót (Blitum capitatum) Magyarországon gyakorlatilag ismeretlen, Észak-Amerikában és Afrikában viszont sokfelé vadon nő, és az utóbbi időben egyre inkább felhasználják az emberi táplálkozásban, részben Nyugat-Európában is.

Az akár egy méter magasra is megnövő növénynek az eperhez és a spenóthoz gyakorlatilag nincs köze, mivel a libatopfélék családjába tartozik, tehát inkább a céklának és a répáknak a rokona. A vitaminokban gazdag, főleg saláták adalékaként használt növény levele, gyökere és az eperre, illetve málnára emlékeztető, édes-savanykás, kis buborékokból álló, piros bogyója egyaránt ehető (innen kapta az „eper” előnevet).

A sötétvörös bogyók a legjobb ízűek (legédesebbek). Zsenge levelei kifejezetten kellemes ízűek. Vörös és fehér csíkos gyökere ugyancsak édes ízű. Ráadásul a növény fejfájás-csillapító hatással is rendelkezik.

eperspenót

Vitaminokban gazdag növény – fotó: hobbikert.hu

Mivel a növény eredetileg gyomként jelent meg (és az északi indiánok kedvelt gyógynövénye volt), gyakorlatilag mindenféle környezethez képes alkalmazkodni, különleges túlélési képességgel rendelkezik, így termesztési költsége alacsony. Növényvédelmi kezelésre gyakorlatilag nincs szükség a termesztéséhez, így ideális biokertészetek számára. Arra azonban figyelni kell, hogy az eperspenót fény-és melegigényes növény, emellett a vízigénye viszonylag nagy, ezért öntözésre szüksége van.

Kora tavasszal (a fagymentes időszak kezdetén) el lehet vetni, legfeljebb a visszatérő fagyoktól takarással védve. Az érett bogyók egyenként is leszedhetők, de begyűjtésükhöz a növény teljes szárát is le lehet vágni. Az eperspenót egyetlen hátránya, hogy fogyasztása – a benne lévő oxálsav-tartalom miatt – vesekő problémák esetén nem ajánlott.