A sulyom a holtágak növénye, mely a Tisza-tavon bőségesen terem, de mivel védett növény, szabadon nem gyűjthető. Természetvédelmi értéke ötezer forint.

Lágyszárú, 0,5-2 méter hosszú, egyéves vízinövény. Kezdetben az iszapban gyökerezik, majd levélrózsájának kifejlődése után úszó hínárrá válik. Vízfelszíni levelei (30-50 db) rombusz alakúak, 1-4,5 cm hosszúak és ugyanilyen szélesek.

A sulyomnak általában négy hegyes, szarvszerű csúcsa van, a színe pedig szürkésfekete. Augusztusban virágzik, termése pedig szeptemberre érik be. Gesztenyeízű terméséből desszert is készülhet, de számos élelmiszer adalékanyagaként is használják, mert kellemes mandulás-diós ízt ad az ételnek.

Amíg szabadon gyűjthető növény volt a sulyom, többféleképpen zajlott a betakarítása. Volt, hogy közvetlenül a növényről szedték le a terméseket, amikor pedig már a víz alá merült, a tavak fenekén kellett összeszedni. Ehhez egy hosszú botot használtak, melynek a végére textilt kötöttek, ebbe ragadt bele a sulyom.

Európában rendkívül ritka, Magyarországon azonban bőséggel megterem. A Tisza-tavon olyan mennyiségben termesztik, hogy évről évre gyéríteni kell júniusban és júliusban.


A sulyom az 1900-as évek elejéig keresett gyümölcs volt hazánkban, az emberek csemegeként fogyasztották sütve vagy főzve, lisztjéből pedig kenyér is készült. Sokoldalúságának köszönhetően a sulyom a háborúk vagy éhínség idején is jó szolgálatot tett, amikor nem volt táplálék, sokszor életet is mentett.

A sulyom termése régen a szegények eledele volt, például a török hódoltság idején magas keményítőtartalma miatt gyűjtötték, és nyersen, sütve, főzve, de lisztként őrölve kenyérként is fogyasztották. Majd a második világháború után, amikor már bőséggel volt élelmiszer, csökkent a sulyom népszerűsége, de vidéken továbbra is fogyasztották, sőt éttermek kínálták étlapjukon kuriózumként, főleg halételek mártását készítették belőle.

sulyom

A sulyom termése régen a szegények eledele volt – fotó: Shutterstock

Miután a termés minden része felhasználható étkezésre, ma is a gasztronómia kedvelt alapanyaga. Használják desszertek, például prémium minőségű kézműves bonbon készítéséhez töltelékként, de Magyarországon a világon egyedülálló módon van sulyommal ízesített sör is. A Tisza-tó környékén több manufaktúrában pálinkát főznek belőle.

A sulyom kedvelt alapanyaga az ázsiai konyhának is, ott vízigesztenye néven találkozhatunk vele például wokban süthető zöldségkeverékekben.

A növény termését régen fegyverként is használták; voltak, akik csúzliból lőtték ki, illetve olykor a házak környékét is leszórták sulyommal, hogy távol tartsák a betolakodókat.

Forrás: divany.hu