Szupercella vonult végig a délnyugati határnál, a hevesebb, jégesővel tomboló viharok a nyugati, illetve déli szomszédainknál tomboltak – írja az Időkép.

Hozzátették, hogy a szupercella a gyékényesi kamerán jól látszott, illetve Dombrádon rövid ideig jégeső volt.

Hatalmas viharral ért véget a több napig tartó hőhullám Szerbiában, az éjszaka és a reggeli órákban lecsapó vihar jelentős károkat okozott országszerte, a legtöbb kár Belgrádban és környékén keletkezett. A szél fákat csavart ki, tetőket tépett le és lyukasztott át, a nagy mennyiségű csapadék pedig elárasztotta az utcákat. A lehűlés több helyen jégesővel érkezett. Belgrád egyes részei hosszabb időre áram nélkül maradtak, és több, az utcán parkoló gépjárművet rongáltak meg a letört ágak és kidőlt fák. Az utcákon hömpölygő víz a szerb fővárosban a közlekedésben is fennakadásokat okozott. A Belgrádhoz közeli Szendrőn (Smederevo) villámcsapás következtében kigyulladt egy ház – írja az MTI.

Ugyanakkor a horvátországi jégesőről ilyen képeket és videókat osztanak meg a közösségi médiában:


A HungaroMet vészjelzése szerint ma napközben a záporok mellett néhol zivatarok, leginkább egy összeáramlási zóna mentén hozzávetőlegesen a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában, illetve délkeleten fordulhatnak elő. A cellákhoz intenzív csapadékhullás (~15-25 mm, az összeáramlási zónában az egymást követő cellákból ennél több is), szélerősödés, kis eséllyel apró szemű jég társulhat. Estére várhatóan megnyugszik a légkör.

Napközben a Dunántúl északi felén, illetve északkeleten, kiemelten a magasabban fekvő területeken előfordulhat egy-egy 70 km/h körüli széllökés északi, északnyugati irányból. A délután második felében már veszít erejéből a szél – írják.

Riasztások zivatarok miatt

Elsőfokú riasztás: Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! – Forrás: HungaroMet

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Shutterstock