Ezeknek az idegen származású (tehát nem őshonos) fajoknak nagy része gyom, illetve kártevő. Számos közülük a hasonló éghajlatú Észak-Amerikából került be Európába, ezek közül csak párat említve: kanadai betyárkóró, selyemkóró. A behurcolt fajok gyors elterjedésében nagy tűrőképességük, természetes ellenségeik hiánya és gyors szaporodóképességük játszik meghatározó szerepet. Sokszor az ilyen behurcolt fajok tömegesen elszaporodnak, új területeket özönlenek el, új hazájukban invazívvá válva akkor is, ha eredeti helyükön ilyen sajátosságokat nem mutattak.

Az ilyen invazív (magyarosabban hangzó özönnövény) fajok közül hazánkban jól ismert a zöld juhar (Acer negundo), a bálványfa (Ailanthus altissima), kanadai és magas aranyvessző (Solidago), semelykóró (Asclepias), vagy az EU-ban annyira kifogásolt, de hazánkban viszont védelembe vett akác (Robinia). A behurcolt fajok okozta természetvédelmi és gazdasági károk ismeretében a Helmholtzi Környezetkutatási Központ (UFZ)  behatóan vizsgálta a behurcolt fajok bio-diverzitásra és magára az emberre kifejtett káros hatását.

Impatiens grandulifera

Magyarországon is terjedőben van az Impatiens grandulifera. –  fotó: commons.wikimedia.org

Újabban egyre többet hallani a bíbor nebáncsvirágról (Impatiens grandulifera-ról), mely a Himalájából és Kelet-Indiából származó, 1-2 m magasra növő növény. A kutatók egy olyan ellenőrző listát állítottak össze, melyben a behurcolt növény- és állatfajok összetett hatásait lehet vizsgálni, lényegében azok mennyiségi és minőségi kihatásaira is kitérve. Így azt is vizsgálták, hogy az ökoszisztéma-teljesítményekben milyen minőségi következményekkel lehet számolni és a genetikai sokféleség hogyan változik. A kutatások intenzitásának nagy lökést adott a 2015 januárjában a „tájidegen fajok” visszaszorítását célzó EU-s rendelet megszületése.