Megfelelő körülmények között még segítheti is a fogyást, ráadásul számos előnyös hatása is van egészségünk szempontjából.

Általában aki fogyni szeretne, kerüli a dióféléket, köztük a mandulát is. Azonban egy új tanulmány arra jutott, hogy amennyiben a mandulát energiaszegény étrend kiegészítéseképpen és természetesen csak mértékkel fogyasztjuk, abban az esetben ki tudja fejteni fogyasztó hatását.

A vizsgálatot 106 résztvevővel végezték, akiknek összességében kilenc hónapig kellett a megadott módon étkezniük. A csapatot két részre osztották: mindannyian energiaszegény étrendet követtek, ezt azonban egyes résztvevőknél mandulával gazdagították, míg a többieknek kerülni kellett az olajos magvakat. Utóbbi alanyok puffasztott rizst vagy müzliszeleteket nassolhattak. Mindkét csapat energiabevitelének 15-15 százalékát tették ki ezek a rágcsálnivalók.


A mandulafogyasztás egészségügyi előnyei

A két vizsgálati csoport hasonló mértékben fogyott a kísérlet ideje alatt, azonban akik mandulát nassoltak, különböző egészségügyi előnyökre is szert tettek.

A diófélék telítetlen zsírokat tartalmaznak, amelyek javíthatják a vér koleszterinszintjét, enyhíthetik a szervezetben lévő gyulladásokat, és támogatják a szív egészségét, mondta el a projektben részt vevő egyik kutató.

Egy másik kutatás keretében a mandulafogyasztás egyéb jótékony hatására is rávilágítottak: felgyorsíthatja az edzés utáni regenerálódást, ugyanis 69 százalékkal növeli egy bizonyos regenerációs molekula szintjét az edzést követően.

mandula

A mandula megfelelő körülmények között még segítheti is a fogyást – fotó: Pixabay

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a mandula a tápanyagok és polifenolok olyan egyedi és összetett elegyét képezi, amely támogathatja a szervezet számára stresszel járó edzések utáni metabolikus regenerálódást – nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője.

Forrás: prove.hu