Környezetvédelem, fenntarthatóság hírek
A klímaváltozás Spanyolországban már megkezdte a mezőgazdaság eredményeinek vámolását
Az ország területének a 75 százalékát az elsivatagosodás fenyegeti.
Hatalmas változás közeleg: Megvan mikortól tiltaná be a benzines autókat az EP
Felgyorsulhat az átállás az elektromos autókra.
Fontosabb szerepük van az erdőknek, mezőknek, szántóknak, mint eddig gondoltuk!
Új szempont a klímavédelemben!
Egymilliárd forintos támogatással dolgoznak a körforgásos gazdaságért a MATE szakemberei
A MATE az intézmény hulladékgyűjtési rendszerének teljes átszervezésével és új biohulladék-kezelési technológiák fejlesztésével segíti hozzá térségünket egy fenntarthatóbb jövőhöz.
Nagy István: A képzés a legfontosabb befektetés a jövőbe
Globális kihívásokra kell megoldást találni és ehhez elengedhetetlen az oktatás.
Csepp a méregtengerben: 60 percig friss víz folyt a Sajóban
Orosz Örs szlovákiai magyar politikus és társai erejéből ennyi tellett. Vajon meddig ömlik még a méreg a folyóba?
Súlyos döntést készítenek elő: jöhet a klímaadó?
A klímaválság kellős közepén vagyunk, a zöld átállást minél hamarabb be kell vezetni, jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos.
Meglett a világ legidősebb fája, titokzatos ősi civilizációk tanúja
A fa neve a helyiek nyelvén dédapát jelent és a korai bronzkorban volt csemete, idősebb mint az egyiptomi nagy piramis.
Tudj meg mindent a szén-dioxid gazdálkodásról!
A Copa-Cogeca „Carbon farming", azaz „Szén-dioxid gazdálkodás" címmel új kommunikációs kampányt indított.
Meg kell őrizni a természeti kincseinket
Folyamatosan nő a fával borított területek nagysága, jelenleg hazánk 25,4%-át borítja erdei fa és cserjefajokból álló vegetáció.
Nem a magyar és európai polgárokkal kell megfizettetni a zöld átállás költségét
A Fit for 55 klíma- és energiacsomag a klímaadó bevezetését javasolja és drasztikusan csökkentené az autógyártást.
Műholddal az aszály ellen? – Interjú
A Combit Számítástechnikai Zrt-t kérdeztük arról, hogy milyen projektet is takar az aszálymonitoring-fejlesztés, és hogyan sikerült elnyerniük az EU-s támogatást.
A méhek is halak, mondta ki egy amerikai bíróság
Ez fogja megmenteni a kihalás szélére sodródott poszméheket?
Döbbenetes felfedezés: hatalmas cukorhegyeket rejtenek az óceánok
A víz alatt lévő cukor mennyisége összességében elérheti akár az 1,3 millió tonnát is.
Ezt iszod nap mint nap, és tudod mi van benne? Lerántjuk a leplet a csapvízről!
Csapvíz vagy ásványvíz? Sokan dilemmáznak rajta ma is, pedig egyszerűbb a kérdés, mint gondolnánk.
Szennyezés a Sajón: elkezdődött a kármentesítés
Nagy István a kármentésítésről egyeztetett Ján Budaj, környezetvédelmi miniszterrel.
Ilyen, amikor lángokban áll a Hortobágy
Kigyulladt az aljnövényzet, körülbelül 200 hektár égett le. A Hortobágyi Nemzeti Park közölt részleteket a hét elején történtekről.
Alacsony költség, hosszú élettartam? Ez lesz a te terepes targoncád! – Videó!
Elektromos és gázüzemű terepes targoncák készletről gazdálkodóknak és állattartóknak a Pagát Goldtól.
Mutatjuk, hány évig élünk még, ha kipusztulnak a méhek
Beporzás nélkül élelmiszereink 40%-a tűnne el, de nem csak ezért fontosak. Méheket vet be a környezeti állapot vizsgálatára a Soproni Egyetem.
Rejtély: a víz nem toxikus, mégis pusztulnak a halak
BGYH: nincs kimutatható szennyezés a Városligeti tóban.
Nagy a baj! Legyőzhetetlennek tűnik a tavaszi fagykár Magyarországon
Hiába tolódott korábbra az utolsó országos tavaszi fagy, ez még kevés.
Csillagászati ára lesz, vagy el is tűnik a csokoládé a boltokból, ha ez így megy tovább
A klímaváltozás nagy vesztese és egyben okozója is a kakaótermesztés.
UPDATE: Nagy István személyesen utazik Szlovákiába a Sajó mérgezése miatt
Az agrárminiszter első hivatalos nemzetközi útja Szlovákia környezetvédelmi miniszteréhez vezet majd.
Müller Cecília: Magyarországon kiváló az ivóvíz minősége
A szolgáltatók és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rendszeresen vizsgálja az ivóvizet.
Újabb lépést tett az AXIÁL a karbonsemlegessé válás útján
Az AXIÁL Kft. vezetősége és dolgozói elkötelezettek a társadalmi szerepvállalás fontossága és a klímavédelem iránt.
Nincsenek jó hírek: 2022-ben fokozódnak az időjárási szélsőségek
A kontinenseken pusztító hőhullámok és áradások, félelmetes hurrikánok söpörtek végig.
Kukoricakeményítőből bankkártya? Ezzel rukkolt elő az OTP
Növényi alapú bankkártyát vezet be az OTP Bank.
Luxuscikké válhat a hal, inkább rovarokkal kellene etetni az állatokat
2048-ra kiürülhetnek az óceánok, ezért jobban kellene figyelnünk a lisztbogárra.
Ez már a vég kezdete? Ijesztő gyorsasággal halnak ki a rovarok
Nyolcszor gyorsabban halnak ki a rovarok, mint a hüllők, madarak vagy emlősök.
Biológiai védekezés a szúnyogok ellen: segítenek a PTE szakemberei
Együttműködési megállapodást kötött a Virológiai Nemzeti Laboratórium és a spanyol Lokímica Laboratorios magyarországi leányvállalata.
Gondokat okozhat a gazdáknak ez az újra elterjedőben lévő ragadozó
A hazánkban egykor kihalt faj újra intenzíven szaporodik országszerte, és életképesebbnek tűnik a rókánál. A MATE kutatója beszél az elterjedés okairól.
Kiderült, mitől pusztulnak a halak a Tisza-tónál!
A horgászok többfelé láttak elhullott halakat.
Ezt szinte mindenki rosszul tudta a napelemek tájolásáról – pedig ha jól csinálod, sokat spórolhatsz
Mi köze a napraforgónak a napelemek elhelyezéséhez?
Ökológiai katasztrófa: hatalmas gázolajszennyezés a Galápagos-szigetek közelében
Ha valahol, itt nem kellett volna gázolaj-rakománnyal kockáztatni. A potenciális károk felbecsülhetetlenek.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón
![Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál](https://static.agroinform.hu/data/cikk/7/3993/cikk_73993/vaderstad_ind_(2)_fill_540x300_0.jpg)
Vaderstad szántóföldi gépbemutató – Dióskál
Szakmai bemutató, ahol mindig tanulhat valami hasznosat.Kiemelt partnerhírek
![Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó](https://static.agroinform.hu/data/ascendum-kph-kep_fill_540x300_0.jpg)
Új 6 tonnás Volvo homlokrakodó
Megérkeztek az új Volvo L30H és L35H kompakt rakodógépek.
Ismerd meg őket!
![](https://static.agroinform.hu/static/site/idojaras/design/images/box_bg.jpg)