A spanyol meztelencsiga óriási fölénnyel nyerte meg a "nyári csigafutamot" az idén. De nem elég csak erről a fajról beszélni, hiszen vannak más viszonylag új szereplői is a faunának (az őshonos fajokon kívül).

Két évvel ezelőtt arról számoltunk be, hogy két új meztelencsigafajt fedeztek fel a kutatók Magyarországon: a malaccsigát és a feketefejű meztelencsigát. Akkor még nem voltak kifejezetten elterjedtek, most viszont újabb fejleményről tudunk hírt adni, ugyanis Turóci Ágnes, a Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa azt mondta az Agroinform kérdésére, hogy mára szinte az egész országban megtalálhatóak ezek az új fajok. Sőt, a kertészetekből kerülhetnek elő további, faunára új fajok is (tehát nem a tudomány számára új, hanem a hazai faunára nézve), amelyekkel még meggyűlhet a bajunk.

Hogy mire számíthatunk, találkozunk-e majd eddig nem ismert fajokkal a kertekben, az hosszabb távon fog kiderülni. Mindenesetre a két évvel ezelőtti felméréskor vizsgált malaccsiga néhány év leforgása alatt szinte az egész országban elterjedt. Tavaly például nem a spanyol meztelencsiga okozta a legnagyobb problémát a kertekben, hanem éppen a malaccsiga. A malaccsiga a spanyol meztelencsigához hasonlóan behurcolt faj, és úgy tűnik, sikeresen alkalmazkodnak a hazai körülményekhez.

malaccsiga

Ma már szinte mindenhol megtalálható a malaccsiga – Fotó: Turóci Ágnes

Mitől függ, hogy mennyi csiga van a kertben?

A szakember elmondta, hogy sok tényező játszik ebben szerepet: az aktuális klimatikus viszonyok, hogy egy-egy nyár mennyire csapadékos, milyen a mikroklíma. De a csigák sikerességének megítélése csalóka, hiszen az is szempont, hogy mi, emberek milyen eséllyel vesszük észre őket. A spanyol meztelencsiga nyugodtan előmerészkedik napközben is más csigafajokkal ellentétben, tehát a jelenlétét sokkal nagyobb gondnak látjuk, mint más fajokét, holott azok is képesek óriási károkat okozni, csak esetleg nem nappal táplálkoznak, hanem éjjel. "Amikor a kerttulajdonos felfigyel a jelenlétükre, akkor általában már gond van, elszaporodtak" – mondta a kutató.


Idén az időjárási, mikroklimatikus körülményeknek köszönhetően egyszerűen berobbant a populáció, illetve jobban elő tudtak bújni nappal is, mert, bár meleg volt, több volt a nedvesség. A meztelencsigák kora hajnalban, késő este mozognak alapvetően, de most a spanyol meztelencsigák nappal is képesek rá, kiszáradással szembeni nagyobb ellenálló-képességükből adódóan.

Ezeknek az állatoknak több mint 80 százalékuk víz, a ragadozókon túl így a kiszáradás a legalapvetőbb veszélyforrás számukra. A védekezési módszerek jó része is erre épül.

spanyol meztelencsiga

A spanyol meztelencsiga nem válogat, akár elhullott gilisztatetemet is elfogyaszt – Fotó: Varga András

A védekezés módszerei

A leginkább hatékony módszer a fizikai védekezés: összegyűjtjük és megsemmisítjük az állatokat. Ez a legkörnyezetkímélőbb megoldás is.

A gyűjtésnek több hatékony módja is van:

  • a kertbe kihelyezett fél dinnye héjában rengeteg összegyűlik rövid idő alatt,
  • szintén jó megoldás sör kihelyezése egy földbe ásott edényben.

spanyol meztelencsiga a dinnyében

A dinnye csapda működik! – Fotó: Morandini Pál

A megsemmisítés már kényelmetlenebb kérdés. Gyakran alkalmazott módszer, hogy sót szórnak az állatokra, viszont ez szenvedést okoz nekik, lassan száradnak ki annyira, hogy elpusztuljanak. A szakember szerint a leghumánusabb megoldás talán a forró vízbe dobás, mert akkor néhány pillanat alatt elpusztulnak.

Amellett, hogy fizikai érintkezésre van szükség az ilyen védekezés esetén, az is probléma, hogy folyamatos odafigyelést igényel a kert, a sört például pótolni kell az edényben, sőt a szomszédból is odacsalogathatja a meztelencsigákat.

A metaldehid hatóanyag-tartalmú csigaölő szer használata egy kényelmesebb megoldás volt, viszont az elérhetőségét szigorították, már csak növényorvos vásárolhatja meg. "Ez nem is baj, az emberek sem szerették annyira használni, mert akinek gyermeke, háziállata volt, nem merte kitenni. Másrészt őshonos csigafajokat is elpusztíthat, de a madarak is felkapkodják, tehát nem egy szelektív szer. A mi 2020-ban készített felmérésünk szerint csupán a harmadik leggyakrabban alkalmazott módszer volt a csigák ellen a csigaölő szer, azóta valószínűleg tovább csökkent a felhasználás gyakorisága" – mondta Turóci Ágnes.

grafikon

Az ábrát Turóci Ágnes készítette

Az igazi megoldás azok szerint, akik kipróbálták, az indiai futókacsa. Minden egyéb megoldás folyamatos harc. Viszont a kacsa tartásához szükség van némi beruházáshoz, el kell látni, természetesen nem csak csigát fogyaszt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kacsa folyamatosan az összes csigát összeszedi, és csak minimális kárt okoz a kertben.

+ 1 tipp: minél naposabb helyre tenni a kiskertet

Bár a napos helyeken nagyobb szükség van az öntözésre, de mégis tény, hogy a tűző napot általában kevésbé jól tolerálják a meztelencsigák. A paradicsom lombjának ritkítása, a kert gyommentesen tartása is abban segít, hogy a kártevők számára kiszáradással fenyegető körülmények maradjanak fent.

Hogyan lehet felismerni a spanyol meztelencsigát?

Aki az idei nyáron meztelencsigát látott a kertben, nagy valószínűséggel spanyol meztelencsigával (Arion vulgaris) találkozott. Vöröses-barnás, nagy méretű csigáról van szó, egyetlen hozzá hasonló faj van Magyarországon, de az nem kedveli az ember jelenlétét, és inkább az erdőkbe húzódik.

meztelencsiga tojásai

Nagyon gyors az életciklusa, egy egyed akár 200-400 tojást is rakhat élete során – Fotó: Varga András

A spanyol meztelencsiga életciklusa rendkívül gyors, egy év alatt felnőnek, szaporodnak, tojást raknak, majd elpusztulnak. Rendkívül gyorsan és magas utódszámmal követik egymást a generációk. Egy kifejlett egyed élete során, ami körülbelül 1 év, 200-400 tojást is rakhat. Ebből ugyan sok elpusztul, de akkor is jelentősen gyorsabban a szaporodási rátájuk, mint az őshonos fajoknak.