Azt is megvizsgálták, ez milyen előnyökkel jár, és hogyan vihető be a kívánt mennyiség.

A növényi eredetű ételek egészségügyi előnyei

Egy angol–amerikai kutatás több ezer ember étrendjét vizsgálta meg, aminek során az is kiderült, hogy nem mindegy, milyen forrásból származik az ajánlott napi 30-35 g rost. Ugyanis a különböző növények különböző rostokat tartalmaznak, ezért

a sokszínű növényi étrenddel a rostbevitelünk is változatosabb lesz, ami még a mennyiségnél is fontosabb.

Kimutatták, hogy azok, akik többféle növényi ételt fogyasztanak, egészségesebb mikrobiommal és ezzel együtt jobb egészségügyi állapottal rendelkeznek.

Ennek érdekében heti 30, különböző növényekből álló étkezést kell beiktatnunk, e fölötti mennyiség esetén jelentős javulást nem tapasztaltak.


A következő jótékony hatásokra számíthatunk:

• Egészségesebb bélflóra és emésztés
• Erősebb immunrendszer, aminek köszönhetően a szervezet ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben.
• Mérséklődnek a gyulladások
Csökkennek a depressziós tünetek, aminek oka, hogy a bélben termelődő vegyi anyagok (enzimek, hormonok és vitaminok) eljutnak az agyba, és ezek befolyásolják a hangulatunkat is.

zöldségek

Akik többféle növényi ételt fogyasztanak, jobb egészségügyi állapottal rendelkeznek – fotó: Shutterstock

Milyen ételek számítanak?

Minden gyümölcs és zöldség, valamint a teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, magvak, gyógynövények és a fűszerek is. Tehát minden, ami nem állati eredetű.

Példaként említik a szakértők a spagettit: a paradicsomszószhoz adjunk hagymát, fokhagymát, sárgarépát és zellert, majd szórjuk meg különféle zöldfűszerekkel. Tálaljuk teljes kiőrlésű tésztával; az eredmény egy „növényibb" fogás.

Ehhez hasonló trükkökkel nagyon könnyen elérhető a 30 különböző növény fogyasztása.

Olvasd el alábbi cikkünket is:

Nem minden egészséges, ami növényi alapú

Forrás: mindmegette.hu