Pócz Sándor 42 kilogrammos busát fogott november 24-én, vasárnap a Ceglédi Horgász Egyesület 2-es taván.

A horgász a Pecaverzum megkeresésére elmondta, hogy a hatalmas kapást délután 14 óra 55 perckor érzékelte.

„Elsőre nem gondoltam, hogy ekkora hal akadt a horgomra. Amikor először megmutatta magát, akkor döbbentem rá, hogy egy ritka nagy busát sikerült megakasztani. Erősen küzdött, több mint húsz percen keresztül fárasztottam, mire sikerült megszákolni" – nyilatkozta Sándor.

A busa nem mindennapi méretei miatt a kiemelés sem volt egyszerű.


„Olyan nagy és nehéz volt, hogy még a merítőhálót is szétszakította" – írta Facebook-oldalán a Ceglédi Horgász Egyesület.

A pecás elárulta, hogy a szabályosan fogott halat egy banános, 12 milliméteres, lebegtetett pop-up bojlival sikerült átvernie.

A busafogást felejthetetlen élményként írta le Sándor, akinek duplán is szerencséje volt, hiszen egyedül nem tudta volna pontosan lemérni és lefotózni a halat, de egy arra járó házaspár segített neki.

A célhal a ponty volt, amelyből három darab 7-12 kiló közöttit is sikerült partra terelnie, a nap fénypontját azonban egyértelműen a kapitális busafogás jelentette számára – olvasható a Pecaverzum cikkében.

Indexkép: Ceglédi Horgász Egyesület/Facebook