Az idei kukoricatermés kielégítheti az aszályos időjárás terméscsökkentő hatásai ellenére a hazai igényeket, így várhatóan nem lesz szükség importra

– derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által, július végén készített előzetes adatokból.

Érdemi információk érkeztek a várható hozamokról

A NAK és vármegyei szervezetei által végzett termésbecslés figyelembe veszi a júliusban jelentkező komoly aszály eddigi következményeit, ezért több növényfaj esetében is visszafogott kilátásokat tartalmaz a korábbi előrejelzésekhez képest. Az aszály hatását jól jelzik a kárbejelentések növekedő tendenciája. Július végére ugyanis jelentősen megerősödött ezek dinamikája, a bejelentett területek nagysága meghaladta a 46 ezer hektárt.

A legnagyobb területen termesztett kukoricánál a korábbi 9 tonna/hektáros országos átlaghozam várakozás az aszály miatt jelentősen csökkent. A mostani állapot szerit országosan körülbelül 6,6 tonna/hektáros átlaghozamokra lehet számítani. A 874 ezer hektáros területet figyelembe véve ez 5,8 millió tonnás kukoricatermést eredményezne.

Mire számíthatnak az egyes vármegyékben?

A legalacsonyabb termésátlagokat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékből jelentették a vármegyei szervezetek. Előzetesen 6 tonna/hektár alatt becsültek Pest, Veszprém, Somogy, Heves és Békés vármegyékben is.

A Nyugat-Dunántúlon a jelenleg várható hozam 8 tonna/hektár, a Dél-Dunántúlon 6,9 tonna/hektár. Országszerte viszont változatos képet mutat az állomány, hiszen a hőstressz jelentősen megviselte a növényt. A vegetációs fejlődése szintén sokkal gyorsabb, mint a korábban megszokottak.


A gyengébb minőségű, szikes, homokosabb területeken vagy ahol júniusig kevesebb csapadék esett az országos átlagnál, ott sok tábla állapota már most kritikus. Erőteljes a levélsárgulás és a csőképződés sem megfelelő.

A napraforgót és a szóját kevésbé érinti az aszály

A napraforgót a kukoricához képest várhatóan kevésbé érinti a nyári aszály, azonban itt is visszafogottabbak az előrejelzések a korábbiakhoz képest. A jelenleg becsült 2,7 tonna/hektáros hozammal számolva a 680 ezer hektáros területről 1,88 millió tonnás termés várható.

A kisebb területen termesztett növényfajok közül a szója pozitív meglepetéssel szolgált, a korábbi évek átlagához képest duplájára nőtt területen a jelenleg becsült 2,66 tonna/hektáros hozam mellett összesen 300 ezer tonna körüli termés realizálódhat. A belföldi cukorrépát 16 ezer hektáron termesztettek, 59 tonna/hektáros hozam mellett várhatóan 963 ezer tonnát takaríthatnak be a gazdák.

További hozamcsökkenésre lehet számítani

Minden növényfajra érvényes, hogy az aszályos időjárás további elhúzása további hozamcsökkenést okozhat. Ennek ellenére az idei kukorica várható termése továbbra is fedezi a hazai szükségleteket. Ez 4 millió tonnára tehető.

Az Agárminisztérium nem lát olyan körülményt, amely miatt importra lenne szükség ahhoz, hogy a belföldi igényeket kielégíthessük. Ezek alapján közvetlenül és közvetett módon Ukrajnából továbbra is tilos az import, továbbá az importáló cégeknek kötelező bejelenteniük bármely más országból érkező termény importját a hazai hatóságoknál.

A napraforgót kevésbé viselte meg az idei aszályos nyár - fotó: pexels.com

Fontos kiemelni, hogy a jelenlegi adatok továbbra is előzetes előrejelzésnek minősülnek. Az őszi betakarításáig még számos olyan előre nem látható tényezőre számíthatunk, amelyek befolyásolhatják a tényleges betakarítást. A végleges termésbecslések a következő időszak időjárási eseményeit is figyelembe véve augusztus második felében, valamint szeptember első harmadában készülhet el.